Nagyban pörög az osztalékszezon

A negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon után mind a négy magyar blue chip közzétette osztalékterveit. Az MNB a magyar alapkamatot történelmi mélységben 0,9 százalékon rögzítette, kamatemelés a következő 12 hónapban nem várható, ezért a bankbetéteken és kötvényeken elérhető hozamok jelenleg nagyon alacsonyak, így egyre többen keresnek olyan befektetést, amely szabad szemmel is látható hozamot biztosít – derül ki az Equilor Befektetési Zrt. elemzéséből. Az egyik ilyen lehetőséget az osztalékfizető papírok jelenthetik, melyekből a Budapesti Értéktőzsdén is található jó néhány, így miután a legtöbb cég már publikálta, hogy mekkora osztalékot fizet, érdemes az elérhető osztalékhozamokat összehasonlítani.

Nagyban pörög az osztalékszezon

Olajszektor

Nem klasszikusan “osztalékpapír” a MOL, mégis a menedzsment javaslata szerint 625 forintos osztalékot fizethet 2016-os eredménye után, amely 10%-kal magasabb a tavalyi 567 forintnál, igaz kicsit alacsonyabb, mint amire a piac számított (635 Ft), de még így is 3%-os osztalékhozamot jelent a mostani árfolyamhoz képest. A cég egy részvényre jutó nettó eredménye 2872 Ft volt 2016-ban, ez alapján az osztalékfizetési arány 21,8%-os. A jövőben az osztalékfizetés emelkedő trendjét meg kívánja tartani a vállalat, amire a kelet-európai mezőnyben szükség is van: az osztrák OMV 3,3%-os, a lengyel PKN pedig 2,9%-os hozammal igyekszik vonzóvá tenni részvényeit a nehéz iparági környezetben.

 

Bankszektor

Ennél még erősebb a régiós verseny a bankpapíroknál, hiszen a részvénypiacon 2016-ban debütált cseh Moneta rekord magas, 11,5%-os osztalékhozamot kínál. Ezt azért teheti meg, mert az IPO után magas tőkepufferrel érkezett a piacra. A szintén cseh Komercni nem tud versenyezni az újonccal, mivel csak 4,1%- körüli hozamot jelentett be. A lengyel bankok és pénzintézetek esetében a helyzet nem egyszerű: az elmúlt időszak politikai változásai után a felügyelet javaslatának megfelelően a Pekao Group nem fizet osztalékot, a rendkívül hasonló nevű Bank Pekao azonban 6% feletti osztalékhozammal fejezi be a 2016-os évet. Az osztrák bankok közül a nehezebb évek után az Erste tűnik ki 3,3%-os hozamával. Az OTP a tervek szerint 190 forintot fizet részvényenként, ami kb. 2,3%-os osztalékhozamot jelent. A bank hozta a várakozásokat: előrejelzése a tavalyihoz képest 15%-os növekedést prognosztizált a 2016-os eredmény után, amikor 165 forintot fizetett a cég. Az OTP 2017-es várakozásai szerint az osztalék nominális összege a korábbi 2 év gyakorlatának megfelelően, az alapszcenárióban várhatóan 15%-kal nő. Mind a MOL-nál, mind az OTP-nél az osztalékfizetés növekedési üteme kiemelkedő a régióban, ami a részvények értékeltségét növeli.

 

Gyógyszeripar

A Richter hagyományosan kevés osztalékot fizet, a tavalyi eredménye terhére a törzsrészvényekre 106%, azaz 106 forint osztalék kifizetését javasolja.  Ez az eredményre vetítve 31%-os kifizetési arányt jelent. A piac várakozása 79 forint volt, tehát az osztalék némileg magasabb a vártnál, azonban alig több, mint 1,5%-os hozamot jelent. A régiót vizsgálva nincs olyan cseh vagy lengyel tőzsdei gyógyszercég, mely összehasonlítható lenne a Richterrel, a Krka pedig még nem közölte idei terveit. Ugyanakkor a román Zentiva évek óta 5% feletti osztalékhozammal működik.

 

Telekom szektor

A Magyar Telekom 25 forintos osztalékot javasol kifizetni részvényeseinek a tavalyi eredménye után, ugyanannyit, mint amennyit a 2017 után fizetendő osztalék esetében terveznek. Ez csalódást okozott a befektetők körében, mivel a piaci várakozás 35 forint volt. A 25 forinttal a részvény 5% körüli osztalékhozamot mutat, ami az 52 forintos EPS-hez képest 48%-os kifizetési arányt jelent. A cseh O2 ehhez hasonlóan 5,6%-os hozamot kínál, az osztrák Telekom Ausztria 3,2%-ot, a lengyel Orange Polska azonban már második éve nem fizet osztalékot.

 

Small- és midcap cégek

A kisebb méretű magyar részvények esetében a lista még nem teljes, de már most látszik, hogy korábban nem fizető cégek is csatlakoznak az osztalékfizetőkhöz, valamint vannak magasabb osztalékhozamot kínáló részvények. Már tudjuk, hogy történetében először osztalékot fizet az Appeninn: részvényenként 7 forintot, ami 3,2%-os hozamnak felel meg. 2,6%-os hozammal kalkulálhatunk a Graphisoft esetében (78 forintos osztalék), az ANY Biztonsági Nyomda 84 forintos kifizetése 6,85%-os hozamot jelent, ami a jelenlegi kamatkörnyezetben kifejezetten magas prémiumot jelent. Visszatért az osztalékfizetők közé a Rába, 20 forintos kifizetéssel*, amely megközelítőleg 1,7%-os hozamot jelent és a friss tőzsdetag, a Duna House is fizet, mégpedig 130 forintot, 3,8%-os hozammal. Érdemes tehát követni a híreket a kisebb részvények esetében is. Ugyanakkor nem fizet osztalékot a Pannergy, a CIG, az Altera és a Csepel, de még több small cap cég nem nyilatkozott ebben a kérdésben, így még nem világos, hogy idén fizetnek-e osztalékot.

 

Adózás

Az osztalékjavaslatokat a vállalatok tavaszi éves közgyűlésein vitatják meg és hagyják jóvá, de a gyakorlatban a magyar papíroknál a papírforma lehet a befutó: azaz a javaslatokat nagy valószínűséggel jóvá is hagyják a részvényesek. Az osztalék kifizetést ezt követően külön határozatban szabályozzák a cégek, ekkor mondható el 100%-os biztonsággal, hogy melyek lesznek azok a napok, amikor utoljára lehet osztalékkal vásárolni a részvényeket. A közölt hozamok bruttóként értendőek, mivel az osztalék adóköteles. Az adó összesen 15 százalék SZJA, de EHO nem terheli. Ezt a befektetőnek kell bevallania és magyar részvények esetén az osztalékadó a kibocsátók által kerül levonásra. Azonban a részvényeket TBSZ számlán tartva a magyar cégektől kapott osztalék után adó nem kerül levonásra.

 

Szelvényvágás után

Felmerül a kérdés, hogy mindig esik-e az osztalék mértékével a részvény árfolyama a szelvényvágás napján? Erre nem létezik kőbevésett szabály, de több magyar részvénynél többször megfigyelhető volt, hogy az indokoltnál kisebb az árfolyamcsökkenés ilyenkor. Ez azonban mindig függ a piaci hangulattól is, tehát nem érdemes erre biztosan számítani. Sokéves tapasztalat, hogy az osztalékfizetések után a jó fundamentumokkal rendelkező részvények árfolyamai visszatérhetnek az osztalékfizetés előtti szintekre, azaz a befektetők a biztos osztalékhozam mellett az árfolyamnyereségből is részesülhetnek.

 

Egy profi tőzsdei szakembert keresel? Megtaláltad!

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

A múlt heti nagy zuhanás után emelkedik az olaj árfolyama

A WTI 63,3 dollárig tudott erősödni, miután a delta variáns okozta félelem jelentős olajár zuhanást okozott a múlt héten.
2021. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt a nitrogén és az orvosi oxigén iránti kereslet

A 2021-es év első 7 hónapja alapján a Messer árbevétele 14%-kal haladta meg a tervezett szintet, valamint 17 %-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az iparigáz gyártó 29,6 milliárd forintot meghaladó árbevételt tervez 2021-re, amely mintegy 15 %-os növekedést jelent a 2020-as 25,3 milliárd forint árbevételhez képest.
2021. 08. 18. 03:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Szeptembertől csökken az orosz kőolajexport vámja

Oroszországban szeptembertől csökken a kivitelre szánt kőolaj vámja, miután augusztusban nőtt.
2021. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Az MFB 3,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el az első fél évben

Az MFB 3,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén az első fél évben szemben a tavalyi első fél évi 0,78 milliárddal - tette közzé a pénzintézet a nemzetközi számviteli standardok szerinti nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásait a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
2021. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Esik az olaj, terjed a delta variáns

A WTI 67 dollárig süllyedt, mivel a piac ismét azon kezdett el aggódni, hogy a delta variáns terjedése jelentős gazdasági károkot okozhat.
2021. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.
2021. 08. 15. 19:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás: