Ismét emelik a béreket az élelmiszerláncok

Idén is emelik a munkabéreket az élelmiszerláncok, munkaerőt viszont nem mindenhol keresnek az MTI-nek nyilatkozó cégek tájékoztatása szerint.

Ismét emelik a béreket az élelmiszerláncok

A Lidl üzleteiben a tavalyi béremelések után ez év március 1-jétől további, átlagosan 8 százalékos emelést kapnak a bolti és raktári fizikai dolgozók - közölte a Lidl Magyarország Bt. az MTI megkeresésére.
    

A társaság hangsúlyozta: a kiskereskedelmi szektorban Magyarországon kiemelkedő, 2016 januárja óta összesen 32 százalékos béremelést valósítottak meg a bolti és a raktári fizikai munkavállalók körében.
    

A Lidl Magyarország áruházaiban dolgozó munkavállalók átlagkereset jelenleg bruttó 334 ezer forint, amellyel az iparágra jellemző átlagbéreknél magasabb fizetést biztosít munkavállalóinak a cég - közölték.
    

A vállalat több mint 4000 munkavállalót foglalkoztat, munkaerőhiánnyal nem küzdenek - számolt be a Lidl.
    

A Tesco magyarországi áruházaiban évek óta 20 ezer körül van a dolgozók száma, de a nagy forgalmú időszakokban megnő a létszám - közölte a Tesco-Global Áruházak Rt. az MTI kérdésére.
    

Az áruházlánc a szakképzettségtől függetlenül minden munkatársának garantálja a bruttó 161 ezer forintos bérminimumot, ennek megfelelően ez év januárjától több mint 12 ezer Tesco-munkatárs alapbére nőtt. Minimálbérért továbbra sem alkalmaznak senkit - hangsúlyozta a társaság.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A vállalat 2015. szeptember 1-je óta biztosítja a havi nettó 12 ezer forint értékű cafeteria-csomagot juttatásként minden munkatársának, a próbaidő letelte után.
    

A Tesco a 2016-os és az új, 2017-es béremeléssel összesen több mint 5 milliárd forinttal többet költ munkavállalói bérére. Az idei további bérfejlesztési stratégián folyamatosan dolgoznak, annak eredményét a korábbi évekhez hasonlóan júniusban közlik - jelezte a vállalat.
    

Az áruházláncnál folyamatosan vannak nyitott pozíciók országszerte. A nagyobb nehézséget a szakképzett munkaerő felvétele jelenti, földrajzilag pedig különösen Nyugat- és Közép-Magyarországon okoz gondot munkaerőt találni - emelték ki, hozzátéve, hogy speciális toborzási tervet dolgoztak ki, együttműködve a munkaerő-kölcsönző cégekkel és diákszövetkezetekkel.
    

A csaknem 13 ezer munkavállalót foglalkoztató Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. már január elején megegyezett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) az idei béremelésről - közölte a társaság az MTI-vel.
    

A vállalat valamennyi dolgozója magasabb fizetést kap, mintegy négyezer munkatárs bére nőtt a minimálbér, illetve a garantált bérminimum jogszabályban rögzített mértékére, csaknem kilencezeré pedig különböző mértékben, de ennél magasabbra emelkedett.
    

A tájékoztatás szerint a Spar már tavaly is 4 milliárd forint bérfejlesztést hajtott végre, ez 2017-ben eléri a 7 milliárd forintot, amelyet a járulékcsökkentés csak kisebb mértékben, 1,5 milliárd forint erejéig kompenzál, a nagy része saját forrás.
    

Ismertették azt is, hogy a Spar valamennyi dolgozója idén évi 100 ezer forintnyi készpénzes, béren kívüli juttatást kap. A vállalatnál több mint öt éve dolgozó munkatársak további évi 40 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kapnak SZÉP-kártyán. Ezeken felül megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban - hangsúlyozták.
    

Az áruházláncnál jelenleg nincs létszámhiány - jelezték.
    

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. az MTI megkeresésére úgy fogalmazott: a vállalat minden évben törekszik a munkabérek reálértékének megőrzésére, így magyarországi megjelenésük óta minden évben emelték a béreket kisebb-nagyobb mértékben. Idén januártól az inflációt meghaladó mértékben növelték a munkavállalók béreit.
    

Az Aldi példaként ismertette, hogy egy 30 órában dolgozó bolti eladó legmagasabb elérhető bruttó fizetése 233 325 forint, ami kiegészül a vasárnapi pótlékkal és az Erzsébet-utalvánnyal. Ugyanebben a pozícióban tavaly a legmagasabb elérhető bruttó fizetés 222 225 forint volt.
    

A bérezés mellett továbbképzési lehetőségeket, részmunkaidőben végezhető pozíciókat, rugalmas munkavégzést, egyes munkakörökben pedig külföldi munkavégzési lehetőséget is kínálnak a dolgozóknak - emelték ki.
    

Az Aldi csaknem 2500 dolgozót foglalkoztat Magyarországon, és hálózatukat folyamatosan bővítik. A dolgozói létszám az elmúlt években dinamikusan bővült, bár néhány pozícióra, például bolti eladónak nehezebb most megfelelő szakembert
találni - közölték, hozzátéve, hogy az áruházlánc jelenleg több mint 200 pozícióra vár jelentkezőket.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás:

Sertéshús fogyasztását ösztönző kampány indult

Az idén is megtartja a sertéshús és a sertéshús-készítmények fogyasztásának ösztönzését segítő kampányát az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség).
2021. 08. 26. 01:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Még drágább lesz a kenyér?

A Párbeszéd szerint a liszt árának drasztikus emelkedése miatt hamarosan 15-20 százalékkal drágulhatnak a kenyértermékek - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
2021. 08. 20. 19:00
Megosztás:

Uniós védettséget kap a jászsági nyári szarvasgomba

Uniós oltalomban részesült a jászsági nyári szarvasgomba - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 20. 15:00
Megosztás:

Szennyezett szójavetőmagot talált a Nébih

GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih az MTI-vel csütörtökön.
2021. 08. 20. 02:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

Mától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére

Augusztus 18-tól, szerdától lehet pályázni az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére - jelentette be az agrárminiszter kedden Debrecenben, a Farmer expo megnyitóján.
2021. 08. 18. 07:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás:

5+1 dolog, amit nem tudtál a rágógumiról - 130 éves a Mars Wrigley

Tudtad, hogy a rágógumi nem csak a fogak egészségének megőrzésében segít, de jó hatással van a hangulatodra, növelheti a produktivitásodat, segít csökkenteni a fogászati ellátási költségeket, csökkenti a stresszt, ráadásul még dallamtapadás ellen is beválik? A Mars Wrigley, a világ egyik legnagyobb rágógumigyártója 130 éves évfordulója alkalmából most összegyűjtött 5+1 kevésbé ismert tényt a rágógumiról, és bepillantást enged a több mint száz éves termék történetébe is.
2021. 08. 17. 09:00
Megosztás:

Nagyot nőtt Magyarország tengeri forgalma

Majd 20 százalékkal nőtt a Magyarországra tengeri fuvarozással érkező konténeres áruforgalom 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elemzése szerint a forgalom 64 százaléka import volt, az áruk főként Távol-Keletről, a dél-európai kikötőkön keresztül – elsősorban nyersanyagként a feldolgozóiparba – érkeztek Magyarországra. A késztermékek ugyanakkor többnyire közúti fuvarozásban, kisebb részt vasúton hagyják el az országot.
2021. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete júniusban

Júniusban a bázishatás miatt nagyot nőtt az euróövezet és az EU külkereskedelmi áruforgalma az előző évihez képest, a kereskedelmi mérleg többlete azonban kisebb lett az egy évvel korábbinál
2021. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Jégkrémeket von ki a forgalomból a Spar

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. hatféle Milka márkájú jégkrémet von ki a forgalomból, mert azok egyik összetevője etilén-oxiddal szennyezett - közölte a Spar a honlapján.
2021. 08. 14. 12:00
Megosztás:

Szotyi a süteménybe? Maglisztekkel készültek az Ország Tortái

Nemrég hirdették ki a Magyarország Tortája verseny győzteseit. A nyertes Napraforgóban és a cukormentes győztes Beszterce rózsájában egyaránt közös, hogy a cukrászok különleges maglisztekkel álmodták meg őket. Ezek az alapanyagok azonban nem csak a nevesebb cukrászdák műhelyeiben, hanem az átlagemberek otthonaiban is könnyen felhasználhatóak.
2021. 08. 14. 06:00
Megosztás: