Kevesen és helytelenül végrendelkeznek Magyarországon

Tíz százalékkal nőtt tavaly a hivatalosan regisztrált végintézkedések száma a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartása szerint, de száz ember közül még mindig csak négyen készítenek végrendeletet. Komoly gondot okoz, hogy több százezer fiókban lapuló végrendeletet egyáltalán nem látott közjegyző vagy öröklési ügyekben jártas jogász, ezért erősen kétséges, hogy ezek megfelelnek a törvényi elvárásoknak, ha egyáltalán előkerülnek a hagyatéki eljárás során. A fővárosban 100-ból több mint 90 esetben szinte biztosan megtámadják az érvénytelen vagy formailag hibás végrendeletet, vidéken ez az arány alacsonyabb.

Az elmúlt tíz évben több mint duplájára nőtt a Végrendeletek Országos Nyilvántartásában évente regisztrált végintézkedések száma, 2016-ban csaknem tíz százalékos volt a növekedés az előző évihez képest, összesen 5902 végintézkedésekkel kapcsolatos bejegyzést tettek a rendszerben. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara összesítése szerint a végintézkedések több mint 93 százaléka végrendelet, kevesebb mint 7 százaléka öröklési szerződés. Az adatok szerint négy regisztrált végintézkedésből közel hármat közjegyzőnél írnak.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


Több mint 300 ezer lehet a száma azonban azoknak a "házilag készült", otthoni fiókok mélyén heverő végrendeleteknek, amelyeket soha nem látott közjegyző. Nem csak az a baj ezekkel, hogy nincsenek bevezetve a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába, ezért nagyrészt soha vagy csak hónapokkal a hagyatéki eljárás lezárását követően kerülnek elő, hanem az is, hogy igen magas köztük az érvénytelen vagy alakilag hibás dokumentum. Tipikus, érvénytelenséget okozó hiba, hogy nincsenek számozva az oldalak, illetve nincs minden oldala aláírva a géppel írt végintézkedésnek, valamint az, hogy olyan tanúval – például közeli hozzátartozóval íratják alá a végrendeletet, aki maga is örököl, így vele szemben hatálytalan lesz a végrendelet. Tóth Ádám, a MOKK elnöke szerint ez az elsődleges oka annak, hogy sok a bírósági per a végrendeletek körül: a fővárosban a hibás végrendeletek több mint 90 százalékát megtámadják, míg vidéken, ahol jellemzően kisebbek a vagyonok és erősebbek a családi kapcsolatok, ez az arány 40-50 százalék körül mozog.

A kedvező tendenciák ellenére nemzetközi összehasonlításban még mindig rendkívül alacsony a hazai lakosság végintézkedési hajlandósága: míg az Egyesült Államokban a felnőtt korú lakosság közel 45 százaléka rendelkezik valamilyen végintézkedéssel, addig Magyarországon ez az arány csupán 4 százalékra tehető. Tóth Ádám szerint a jelenségnek mindenekelőtt történelmi okai vannak, hiszen a rendszerváltás előtti időkben nem nagyon volt miről végrendelkezni. Manapság azonban a magánvagyonok száma és mértéke is egyre nagyobb, így a végintézkedési hajlandóság is növekedésnek indult. Egyre többen kezdik el megtervezni a vagyonuk sorsát a haláluk utánra, illetve arról gondoskodni, hogy fennmaradjon például az ingatlanvagyonuk egysége, cégük vagy cégcsoportjuk működő- és jövedelemtermelő képessége.

A végintézkedést hagyók jelentős részét a családi béke fenntartása vezérli, hiszen egy szabályos végrendelettel évekig tartó pereskedések kerülhetők el, végső soron a család szétesése is megelőzhető. Jelentős szerepet játszik a végintézkedések számának növekedésében az is, hogy az emberek egyre bonyolultabb családi viszonyok között élnek, például több házasságból is van gyermekük, vagy egyszerűen csak szeretnének igazságosabb, az örökösök személyének is jobban megfelelő öröklési rendet annál, amit a törvény betűje elrendel. Minthogy az élettársak esetében a törvény szerint nincs öröklés, egyre többen végrendelkeznek az élettársi kapcsolatban élők is, mert nem akarják, hogy élettársuk egy fillér nélkül maradjon a haláluk után.

Végrendelkezni lehet akár saját kezűleg is, amikor egy papírra leírjuk a végakaratunkat és azt aláírjuk, de sokkal célszerűbb szakértő segítségét kérni ebben a nagy körültekintést igénylő ügyben. A közjegyzőnél készített végrendelkezésnek több előnye is van a házilag gyártott papírral szemben: egyrészt nem veszhet el és nem semmisíthető meg, mert bekerül a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába, ami garanciát jelent arra, hogy a hagyatéki tárgyalás során elő is kerül. Másrészt kiküszöbölhetők azok a tartalmi és formai hiányosságok, amelyek alapján a bíróságon bárki megtámadhatja őket.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: