Washingtonnak elege van Észak-Koreából

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete csütörtökön amerikai újságírókat fogadva beszélt Washington Észak-Koreával és Kínával kapcsolatos politikájáról, Szíriára vonatkozó elképzeléseiről és röviden kitért a palesztin-izraeli konfliktusra is.

Washingtonnak elege van Észak-Koreából

A nagykövetnő úgy fogalmazott: "Washington elunta a macska-egér játékot" Észak-Koreával, amikor is Phenjan ballisztikusrakéta-kísérleteket hajt végre és más, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait is megsértő akciókkal provokálja a nemzetközi közösséget. Haley szerint az Egyesült Államok nem tudja megváltoztatni Észak-Korea felfogását, "Kína viszont igen".
    

Nikki Haley elmondta, hogy Donald Trump elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök jövő heti floridai tárgyalásain éppen Észak-Korea lesz az egyik fontos téma, és Washington azt szeretné, ha Peking bizonyságát adná, hogy valóban lépéseket tesz az észak-koreai nukleáris és rakétakísérletek leállítására. "Tudom, hogy Kína is le akarja állítani az észak-koreai rakétakísérleteket" - jelentette ki a nagykövet. Hozzátette, hogy ezt az óhaját azonban Kínának tettekkel is bizonyítania kell.     

Az ENSZ-nagykövet kifejtette, hogy a világszervezetben már a kínai és az orosz nagykövetekkel is közölte: "bizonyos megoldásokra ők is megadhatják a választ, de az Egyesült Államok végre tetteket akar látni".
   

 Figyelmeztetett ugyanakkor arra is, hogy ha Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajt végre, vagy olyan interkontinentális ballisztikus rakétát indít, amely elérheti az Egyesült Államokat, akkor a Trump-kormányzat nem ül ölbe tett kézzel annyit mondva csak: "hát, megint végrehajtottak egy kísérletet".
    

Az észak-koreai probléma megoldását az amerikai adminisztráció számára elsődleges fontosságú kérdésnek nevezte s leszögezte, hogy Washington elvárja Kína és Oroszország lépéseit is.
    

Donald Trump elnök egyébként egy csütörtök esti Twitter-bejegyzésében azt prognosztizálta, hogy tárgyalásai a kínai elnökkel nehéznek ígérkeznek.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Nikki Haley ENSZ-nagykövet kitért a palesztin-izraeli konfliktusra is, és azt mondta, hogy "az amerikai népre nézve sértő volt" az ENSZ Biztonsági Tanácsának decemberi határozata, amelyet az akkori amerikai nagykövet tartózkodásával fogadtak el, s amely elítélte a zsidó telepek létesítését a megszállt palesztin területeken. Leszögezte, hogy a határozat visszavonását nem kezdeményezik. Közölte: a Trump-kormányzat több más lépést tett, hogy kiegyensúlyozza a megítélése szerint Izrael-ellenes elfogultságot. Példaként említette, elérték, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár levetette az ENSZ honlapjáról azt a bizottsági jelentést, amely arról értekezett: Izrael "apartheid rezsimet" hoz létre.
    

Haley panaszkodott a genfi székhelyű Emberi Jogi Bizottságra is, amely szerinte szintén elfogult Izraellel szemben, s közölte, hogy nemsokára Genfbe utazik.
    

A nagykövet kitért Szíriára is, az interjúnak ezt a részét azonban a nagykövet irodája már jóval korábban, csütörtökön délután nyilvánosságra hozta. Nikki Haley ebben a részben szögezte le, hogy az Egyesült Államoknak immár nem elsődleges célja Aszad szíriai elnök elmozdítása.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: