Vegyük a ProSiebenSat1 részvényét!

Megerősítést nyert a trendfordulót jelentő fej és vállak alakzat a ProSiebenSat1 grafikonján. Március eleje óta ismét erőteljes vételi erő látható a papírban, bár a további emelkedést két rés is próbára teheti, de a szinteknél csak átmeneti megtorpanásra számítunk. A figyelemreméltó osztalék is táplálhatja a következő hetek emelkedését.

 

 


Technikai kép


A ProSiebenSat1 2015 végén kezdődő eső trendje tavaly novemberben ért véget. Az árfolyam a 31,3 eurós mélypontról fordult meg, de január elején a 40 eurós ellenállnál elakadt az emelkedés. Rövid korrekciót követően a múlt hét során sikerült ezt a szintet áttörnie a kurzusnak, miközben a csökkenő trendvonalat, a 20, a 30, illetve a 200 napos mozgóátlagokat is áttörte a papír.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


Ezzel nagy tere nyílt az emelkedésnek, bár a 41,6-41,9 közötti illetve
a 44,54-44,64 rés még ellenállást jelenthet. A grafikonon kirajzolódott fej és vállak alakzatból azonban komoly emelkedési potenciál látható, az alakzatból számított célárfolyam alapján 48,8 euróig emelkedhet az árfolyam, így ezt a szintet jelöljük meg célárfolyamnak. A stop-loss szintet 36,9 euróhoz tehetjük, így egy komolyabb korrekció esetén is pozícióban maradhatunk. Bátrabb kereskedők a legutóbbi leszúráshoz is tehetik a veszteséglimitáló megbízást, amely a 20 és a 30 napos mozgóátlagok alatt, 38,8 eurónál található, így sokkal kedvezőbb hozam/kockázat arány érhető el.


A ProSiebenSat1-ról


A ProSiebenSat1 az egyik legnagyobb független médiatársaság Európában. A cég fő üzletága a hirdetésekkel finanszírozott ingyenesen sugárzott TV csatornák. A ProSiebenSat1 egy éve tagja a DAX indexnek is, a cég piaci kapitalizációja közel 9,5 milliárd euró.

Az utóbbi években dinamikusan nőtt a cég eredménye, tavaly az árbevétel 17%-kal, miközben az EBITDA 10%-kal növekedett.

Az árbevétel 85%-a származik a német, osztrák és a svájci piacról, de az elmúlt években egyre fontosabb szerepet tölt be az USA piac is. Néhány év alatt az USA-ból származó árbevétel közel 10%-ra emelkedett, míg a skandináv piac is felfutott 3,9%-ra.


A ProSieben Sat1 2016-os számai összességében nem okoztak nagy meglepetést, a vártnak megfelelően alakultak. Az árbevétel 3,8 milliárd eurós értéke 0,2 milliárd euróval múlta felül a várakozásokat, a kamatok és amortizáció előtti üzemi eredmény (EBITDA) 1,018 milliárdos értéke nagyjából az 1,006 milliárdos várakozásoknak megfelelő. Az egy részvényre jutó profit 2,37 eurós értéke hajszálnyival gyengébb a vártnál. A menedzsment és az elemzők is további növekedést várnak a társaságtól idénre.


A társaságnak tavalyelőtt volt egy akvizíciója, amely utólag is jó vételnek tűnik, bár a cég tevékenysége nem igazán illik bele a társaság profiljába. Az Etraveli utazási irodát 2015-ben 235 millió euróért vásárolta meg a ProSiebenSat1, 9,4-es EV/EBITDA mellett. A papír árazása hasonló volt a versenytársakéhoz, amelyek azóta látványosan felértékelődtek. Az Etraveli is rendkívül gyorsan nőtt az elmúlt időszakban, jelenleg már 342 millió euróra értékelhető a társaság (EV/EBITDA alapján), ami 46%-os hozamot jelent 15 hónap leforgása alatt. Az utazás és a tévécsatornák között nehezen lehet szinergiát találni, így az Etraveli eladása teremthet értéket a részvényeseknek.


A november eleji gyors zuhanást az árfolyamban egy tőkeemelés okozta, amely megnövelte a társaság lehetőségeit az akvizíciókat illetően. A befolyt 500 millió euró mellett további 200-300 millió eurót tudna felvásárlásokra elkölteni a társaság, de ha ehhez még hozzáadjuk az Etraveli esetleges eladásából származó összeget, akkor már bőven 1 milliárd euró fölötti összeg állna rendelkezésre.


Optimisták az elemzők


A Bloomberg által megkérdezett elemzők többsége optimista a papírral kapcsolatban. Az elemzők 77%-a vételre ajánlja a papírt, 23%-uk pedig tartásra javasolja. A 12 hónapos célárfolyamok átlaga 45,5 euró, ami 12%-os felértékelődési potenciált jelent.


Attraktív osztalékot fizet a társaság


Az osztalék miatt is érdemes foglalkozni a papírral, a tavalyi év után 1,9 eurós részvényenkénti osztalékot fizet a társaság, ami 4,7%-os osztalékhozamot jelent. Ráadásul a DAX komponensek közül a ProSiebenSat1 osztalékhozama a legmagasabb (az osztalékfizetés dátuma május 17). A társaság évek óta egyre magasabb osztalékot fizet a részvényeseknek, jövőre már 2,1 eurós osztalékot várnak az elemzők.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: