Rendesen meglendült az Alteo szekere

Az ALTEO Group növekedése 2016-ban is folytatódott: a megújuló és hagyományos energiaforrások területén is aktív vállalat árbevétele 33%-os növekedéssel közel 14 milliárd forintra nőtt, míg az EBITDA szintű eredmény 62%-os emelkedéssel meghaladta a 2,3 milliárd forintot. A sikeres gazdálkodás következtében a konszolidált adózott eredmény pedig megközelítette a 823 millió forintot – derül ki a társaság közgyűlése által még nem elfogadott, IFRS szerinti, konszolidált éves beszámolóból.

Rendesen meglendült az Alteo szekere

A tavalyi év is sikeres volt az ALTEO Group számára, amit a pénzügyi mutatók is igazolnak. Az –értékcsökkenés, a pénzügyi tételek és a társasági, valamint ágazati nyereségadó előtti működési eredményességet kifejező – EBITDA mutató konszolidált értéke 2,3 milliárd forintot ért el tavaly, amely 62%-kal haladja meg a 2015-ös értéket. Az EBITDA kiugró növekedésében szerepet játszott, hogy a 2015-ben megvásárolt Sinergy cégcsoport eredményei most először jelentek meg teljes egészében az ALTEO Group számaiban, illetve a vállalati portfolió fontos elemét képező virtuális erőműhöz tartozó termelőegységek is átlag feletti, kimagasló eredményeket produkáltak.  

 

A Társaság vezetése által nagyon sikeresnek ítélt üzleti év alapján a vezetés 130 forint/részvény osztalék megfizetésére tesz javaslatot az ALTEO közgyűlésének. Ha ezt az április 24-én tartandó közgyűlésen az ALTEO részvényesei elfogadják, akkor idén az ALTEO a tavalyi 120 Ft/részvény után 8,3%-kal magasabb részvényenkénti osztalékot fog kifizetni részvényeseinek.

 

„Tovább folytatódik az ALTEO Csoport növekedése, ami arról tanúskodik, hogy tudatos stratégiai döntéseink és aktív befektetői és fejlesztési stratégiánk meghozta azt a pozitív eredményt, amit vártunk. A tavalyi évünk rendkívül mozgalmas volt, komoly eredményekkel, amelyek hosszú távon is megalapozhatják a vállalatcsoport sikerességét” – kommentálta a 2016-os eredményeket ifj. Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója.

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az ALTEO Group tavaly ősszel sikerrel zárta első nyilvános részvényértékesítését, mely során közel 1,4 milliárd forint értékben jegyeztek a Társaság új kibocsátású részvényeiből az ALTEO-nak bizalmat szavazó lakossági és intézményi befektetők. A vezérigazgató szerint már a vállalat megalapításakor céljuk volt, hogy részben a tőkepiacról finanszírozzák a növekedést, és erős tőzsdei jelenlétet építsenek. Ez a folyamat kezdődött el 2016-ban. Időn fő céljuk, hogy tovább erősítsék a bizalmat a vállalat iránt a befektetőkben.

 

„A tavalyi számokat idén tovább szeretnénk növelni, ami nem lesz könnyű, hiszen a szélsőséges téli időjárás miatt eléggé hektikus volt a villamosenergia-piac az idei év első két hónapjában. A jelenlegi portfóliónkból kihoztuk a maximumot, ezért újabb beruházásokkal kívánjuk megalapozni a további növekedést. Az elkövetkező 1-2 évünkben tehát elsősorban befektetési céljaink sikeres megvalósítására kívánunk koncentrálni, ami középtávon megalapozója lehet a további növekedésünknek. Éppen ezért aktívan kezdtük a 2017-es évet, ugyanis februárban egy 800 millió forint értékű zöldmezős naperőmű beruházást indítottunk Domaszéken, március elején pedig Debrecenben kezdtünk depóniagáz-hasznosító erőmű fejlesztésbe. És nem állunk meg, nagy lendülettel megyünk tovább, a következő két évben mintegy 15 milliárd forintot fektetünk energetikába, például naperőművek építésébe” – mondta ifj. Chikán Attila.

 

A vállalatcsoport árbevétele közel 14 milliárd forintot, nettó eredménye pedig megközelítőleg 823 millió forintot tett ki a 2016-os pénzügyi évben. Az árbevételből a hagyományosan erős tevékenységek, a villamosenergia-termelés és a hőértékesítés egyaránt 29-29%-ot tett ki, míg az árbevétel 20%-a származott villamosenergia-kereskedelemből. A külső erőműveknek nyújtott üzemeltetési és karbantartási szolgáltatásokból 13%, a partnereknek végzett fejlesztésekből az összes bevétel 6%-a származott. A Csoport a 2016-2017-es gázévben megkezdte a gázkereskedelmi tevékenységét is, a működés 3 hónapja alatt az ebből származó árbevétel a Csoport szintű árbevétel 2%-át érte el.

 

Egy profi tőzsdei szakembert keresel? Megtaláltad!

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: