Hírek > Kiugróan magas a magyar építési engedélyek száma >

Kiugróan magas a magyar építési engedélyek száma

2017.04.03 15:00
2016-ban, éves alapon, az Eurostat által vizsgált 29 ország közül hazánk toronymagasan az élen áll a kiadott lakásépítési engedélyek számának 157%-os növekedésével. A dobogó második fokán álló Portugália 39%-os, a harmadik Horvátország pedig 33%-os bővülést könyvelt el. Csupán két országban, Romániában és Hollandiában van negatív előjel a mutatóban.
Kiugróan magas a magyar építési engedélyek száma

Negyedéves alapon vizsgálva, 2015-höz képest 2016 utolsó három hónapjában 169% volt a hazai növekedés mértéke, amivel ugyancsak az európai mezőny élén végeztünk. Lettország 90%-kal a második, Szlovákia pedig 69%-al a harmadik lett. Itt már öt ország mutat csökkenő tendenciát. legnagyobb mértékben Montenegró, 24%-kal – áll az OTP Ingatlanpont összegzésében.

 

Hazánkban a tavaly kiadott 31.559 építési engedély 2008 óta a legmagasabb volumen. Idéntől látványos felfutás várható a megépült lakások számában – az építkezések természetes átfutási ideje miatt –, ugyanakkor már a tavaly átadott 9.994 lakás is éves szinten 31%-os növekedést és egyben négyéves rekordot jelentett.

 

Építési engedélyekben Budapesten és a megyei jogú városokban közel háromszoros az éves növekmény, kisebb városokban az országos átlaggal megegyező, míg községekben „csupán” 80%-os. Megépített lakások számában jogállásonként 10% (községek) és 50% (megyei jogú városok) közötti az éves emelkedés üteme. 

 

Bár a saját használatra, illetve családi házas formában épült ingatlanok száma is nőtt, látványos megugrást az értékesítési céllal, többlakásos épületben épült lakások számában láthatunk. „2017-ben, nagyjából 2010 óta, a legtöbb honfitársunk költözik majd új társasházi lakásba” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. „Az előző év a lakásépítők – és részben a vásárlók – számára jóval kedvezőbb piaci környezetet, látványos könnyítéseket hozott, amit az említett mutatók ugrásszerű emelkedése is alátámaszt.” Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint 2016-ban, csak a fővárosban 350 új lakásprojekt értékesítése indult el 11 ezer új lakással. Idén eddig pedig már 80 új beruházás került az adatbázisba, nagyjából 2500 lakással.

 

A lakásépítők a fővárosi peremkerületekben és a vidéki nagyvárosokban is aktivizálódnak, s az elmúlt évek visszafogott volumenei után újra több száz lakásos beruházások tervei jelennek meg. A piacbővülés az ország nyugati felében némileg erőteljesebb a győri, székesfehérvári, pécsi, soproni, zalaegerszegi és a Balaton környéki építkezéseknek köszönhetően, míg a keleti országrészekben Miskolc, Debrecen és Kecskemét húzza a piacot.

 

„A következő években a tervasztal helyett egyre inkább a daruerdőké lehet a főszerep, hiszen a kereslet látványos tavalyi megugrását a kínálat csak nagyjából másfél év késéssel tudja lekövetni. A robbanást beindító 5%-os áfakulcs ugyanakkor jelen állapot szerint 2019 végéig van csak érvényben, így a nagyberuházások előkészítésére – belekalkulálva a tervezést, engedélyeztetést, vagy az esetleges telekvásárlást is – már csak szűk egy év marad” – mondja az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A jó telkekért és a vevőkért egyre élesebb verseny folyik, ami hamar új hívószavakat generált építtetői oldalról. Egyre több projekt honlapján, illetve lakáshirdetésben látni például az „okosotthon” kifejezést, illetve a fűtési rendszernél a hőszivattyús, padló- és mennyezeti hőszabályozással kombinált technológiát.

 

Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Kapcsolódó hírek

Legfrissebb fórum témák