Lassulhatott a magyarországi infláció márciusban

Londoni pénzügyi elemzők szerint átmenetileg kissé lassulhatott a múlt hónapban a magyarországi infláció, elsősorban az élelmiszerárak lefelé mutató korrekciója miatt.

Lassulhatott a magyarországi infláció márciusban

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői a keddi adatismertetés előtti előrejelzésükben 2,8 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsítettek márciusra a februárban mért 2,9 százalékos éves drágulás után.
    

A ház szerint ez a pálya követi a legnagyobb nyugat-európai kereskedelmi partnerek, elsősorban Németország inflációs pályáját, amely lefelé ható meglepetéseket okozott az utóbbi időben.
   
A Morgan Stanley londoni elemzői szerint emellett a márciusi tizenkét havi inflációs adatban az idén a szokásosnál nagyobb a volatilitás, tekintettel arra, hogy a húsvéti ünnepek tavaly márciusra estek, az idén pedig áprilisra, és ehhez járul az energiaárak emelkedésének lassulása is.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

   
A cég közgazdászai hangsúlyozták, hogy az idén 2,9 százalékos növekedéssel számolnak a magyar gazdaságban, és ennek a növekedési lendületnek a fő hajtóerői közé sorolták az erősödő költségvetési ösztönzést, valamint a növekvő EU-folyósításokat.    

Közölték ugyanakkor azt is, hogy becslésük szerint a magyar gazdaság potenciális éves növekedése jelenleg 1,7 százalék körül járhat. Ennek alapján a Morgan Stanley várakozása az, hogy az idei egész éves átlagos magyarországi infláció 2,9 százalékos lesz a 2,4 százalékos konszenzusos előrejelzési átlag helyett, jövőre pedig eléri a 3,2 százalékot. A Morgan Stanley 2018-ra szóló átlagos inflációs előrejelzése szintén meghaladja a londoni konszenzust, amely 2,7 százalékos egész éves átlagos inflációt valószínűsít jövőre.
   
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői szintén 2,8 százalékos tizenkét havi inflációt várnak márciusra.
    

A ház szerint a várakozásoktól jelentősen elmaradó nyugat-európai élelmiszerár-inflációból valószínűleg arra lehet következtetni, hogy a magyarországi élelmiszerárak is jórészt stagnáltak a múlt hónapban az ilyenkor szokásos 1 százalék körüli szezonális emelkedés helyett.
   
Emellett az üzemanyagárak is csökkentek havi összevetésben, és a JP Morgan londoni elemzői szerint mindez együtt márciusban egytized százalékponttal csökkenthette a tizenkét havi inflációt a februárban mért ütemhez képest.
   
A ház szerint a nyugat-európai pályához hasonlóan, valószínűleg egész Közép- és Kelet-Európában lefelé korrigáltak az élelmiszerárak a múlt hónapban, mivel a dél-európai szezonális importélelmiszerekben korábban keletkezett, elsősorban időjárási szélsőségek okozta hiányok inflációs hatása múlóban van.
   
A JP Morgan elemzői is kiemelték a tavalyinál későbbi idei húsvéti szezont, amely várakozásuk szerint szintén lefelé ható nyomást gyakorolhatott a márciusi inflációra.
   
Kirívóan ellentétes előrejelzést állítottak össze a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői, akik 3,3 százalékra gyorsuló inflációt várnak márciusra, elismerve, hogy ez a prognózis meghaladja a konszenzust.
   
A ház szerint a gyorsulást a maginfláción kívüli összetevőkben jelentkező bázishatások okozhatták.
    

A Goldman Sachs londoni elemzőinek várakozása szerint majd az idei második negyedévben várható a tizenkét havi magyarországi inflációs ütem valamelyes lassulása; a cég arra a negyedévre 3 százalék körüli éves inflációs számokat valószínűsít.
   
Más nagy londoni házak arra hívták fel a figyelmet, hogy a magyarországi infláció már jócskán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalék plusz/mínusz 1 százalékpontos célsávján belül jár, és ennek előbb-utóbb monetáris szigorítás lehet a következménye.
   
A Fitch Group pénzügyi szolgáltatási és hitelminősítői vállalatcsoporthoz tartozó BMI Research pénzügyi-gazdasági elemzőház szakértőinek véleménye szerint az MNB a gazdasági növekedés és a hitelkihelyezés élénkítése érdekében azt is hajlandó lenne eltűrni, hogy az infláció túllépje a célsávot. A ház szerint azonban e monetáris alapállás a jelenlegi inflációs környezetben egyre nehezebben lesz fenntartható, különös tekintettel arra, hogy a cég várakozása szerint az idén a maginfláció is gyorsulásnak indul.
   
A BMI Research mindezt egybevetve azzal számol, hogy az MNB 2018 végére 2 százalékig emeli alapkamatát a jelenlegi 0,90 százalékról.
   
A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics közgazdászainak előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) a konszenzust meghaladó mértékben, 3,5 százalékkal bővül az idén, és mivel a magyar gazdaságban elfogytak a kapacitásfeleslegek, az erőteljes kereslet emelni fogja a maginflációs nyomást is. A Capital Economics várakozása szerint a teljes kosárra számolt éves infláció ebben a környezetben valószínűleg már az idei harmadik negyedévben irányt vesz az MNB 2-4 százalékos célsávjának felső tartományai felé, és ez jó eséllyel monetáris szigorítást eredményez.
   
A Capital Economics londoni elemzői azzal számolnak, hogy a magyar jegybank alapkamata 2018 végéig 1,75 százalékra emelkedik.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: