Hírek > 3900 négyzetméteres sportcsarnok épül Gyálon >

3900 négyzetméteres sportcsarnok épül Gyálon

2017.04.10 21:30
A jövő év végéig 3900 négyzetméteres sportcsarnok épül Gyálon, ahol a tervek szerint idővel sportkomplexummá bővülő létesítmény elsősorban a mindennapos testnevelést és a szabadidős sportolást segíti - tájékoztatta az MTI-t a város polgármestere.
3900 négyzetméteres sportcsarnok épül Gyálon

 

Pápai Mihály arra emlékeztetett, hogy a város több szempontból is központi szerepet tölt be a térségben, ugyanakkor sport- és rendezvényinfrastruktúrája elmaradott volt, ezt pótolja most a fejlesztés. A beruházás költsége 1,8-2 milliárd forint, a 800 millió forintos állami támogatás mellé 1-1,2 milliárd forintot tesz hozzá a város.
    "A tervek már elkészültek, a képviselőtestület hamarosan dönt a közbeszerzési eljárás elindításáról, majd a kivitelező kiválasztása után megkezdődhetnek a munkálatok, várhatóan 2017 első félévében" - fűzte hozzá Pápai Mihály.
    A több mint 500 fő befogadására képes, sportesemények mellett egyéb, országos és nemzetközi rendezvények megtartására is alkalmas csarnokban állandó és mobil lelátó is lesz, az épületben hét sportolói öltöző, szauna, két-két bírói és két-két edzői öltöző, fitneszterem, edzőtermek és hozzájuk kapcsolódó szertárak kapnak helyet. A létesítmény egyebek mellett kézilabda, asztalitenisz, kispályás foci, kosárlabda, atlétika és egyéb sportágak számára is használható lesz, de az európai hírű gyáli mazsorett együttes bemutatói is otthonra találhatnak.
    Az új sportcsarnok építése egy komplex fejlesztés része. A sportpálya területén már 2016-ban megkezdődtek a felújítások a műfüves futballpálya megépítésével. Ezt az élőfüves labdarúgópálya, a strandröplabda- és a kosárlabdapálya, majd a sportcsarnok megépítése követi. A polgármester kiemelte: májusban adják át a tanuszodát a városban.
    A tervek között szerepel egy 22 szobás szálloda, egy étterem és egy főzőkonyha építése is, amihez magánbefektetőt keres az önkormányzat.

Pápai Mihály arra emlékeztetett, hogy a város több szempontból is központi szerepet tölt be a térségben, ugyanakkor sport- és rendezvényinfrastruktúrája elmaradott volt, ezt pótolja most a fejlesztés. A beruházás költsége 1,8-2 milliárd forint, a 800 millió forintos állami támogatás mellé 1-1,2 milliárd forintot tesz hozzá a város.   

"A tervek már elkészültek, a képviselőtestület hamarosan dönt a közbeszerzési eljárás elindításáról, majd a kivitelező kiválasztása után megkezdődhetnek a munkálatok, várhatóan 2017 első félévében" - fűzte hozzá Pápai Mihály.   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A több mint 500 fő befogadására képes, sportesemények mellett egyéb, országos és nemzetközi rendezvények megtartására is alkalmas csarnokban állandó és mobil lelátó is lesz, az épületben hét sportolói öltöző, szauna, két-két bírói és két-két edzői öltöző, fitneszterem, edzőtermek és hozzájuk kapcsolódó szertárak kapnak helyet. A létesítmény egyebek mellett kézilabda, asztalitenisz, kispályás foci, kosárlabda, atlétika és egyéb sportágak számára is használható lesz, de az európai hírű gyáli mazsorett együttes bemutatói is otthonra találhatnak.    Az új sportcsarnok építése egy komplex fejlesztés része. A sportpálya területén már 2016-ban megkezdődtek a felújítások a műfüves futballpálya megépítésével. Ezt az élőfüves labdarúgópálya, a strandröplabda- és a kosárlabdapálya, majd a sportcsarnok megépítése követi. A polgármester kiemelte: májusban adják át a tanuszodát a városban.   

A tervek között szerepel egy 22 szobás szálloda, egy étterem és egy főzőkonyha építése is, amihez magánbefektetőt keres az önkormányzat.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest? 

 

 


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák