A CEU elleni fellépésről írtak a külföldi újságok

Brit, belga, cseh és német lapok Orbán Viktor miniszterelnök politikáját elemezve, illetve a felsőoktatási törvény módosítását kommentálva foglalkoztak kedden Magyarországgal.

A CEU elleni fellépésről írtak a külföldi újságok

A Financial Times "Orbán Viktor Európa belső ellensége" című cikkének szerzője, Jan-Werner Müller, az amerikai Princeton Egyetem politikatudományi professzora azt írja: burjánzanak a találgatások az Európai Unió lehetséges kimúlásáról, például arról, hogy Nagy-Britannia után más tagállamok is önként távoznak. A londoni gazdasági napilap online kiadásában megjelent elemzés szerzője szerint azonban az EU-t belülről is ki lehet üresíteni, s egy ilyen forgatókönyvnek semmi köze nem lenne az olyan populistákhoz, mint Marine Le Pen, a radikális francia Nemzeti Front vezetője, aki azzal dicsekszik, hogy mennyire utálja az európai integrációt. Inkább olyan politikusokhoz köthető, mint Orbán Viktor, Magyarország antiliberális miniszterelnöke, aki ironikus módon az Európai Néppárt (EPP) tagja.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

   
Az EPP jórészt kereszténydemokratákat képvisel, akiknek elődei az európai integráció építészei voltak az 1950-es években. Most azonban nem csupán megtűrnek egy olyan szélsőjobboldali populistát soraikban mint Orbán, de nem veszik észre azt sem, hogy a magyar kormányfő olyan vezető szerepre tör, amely belülről pusztíthatja el a kereszténydemokráciát és az EU-t is.
   
A cikk szerint Magyarország jelentős támogatásokat kap Brüsszeltől, Orbán Viktor kormánya azonban módszeresen figyelmen kívül hagyja az európai klub szabályait és a demokrácia elvileg közös értékeit. A szerző szerint ennek legutóbbi példája az a törvény, amely "tisztán politikai okokból" a tanszabadság és a szabad gondolat budapesti erősségének számító Közép-Európai Egyetem (CEU) bezárását célozza.
   
Egyes kereszténydemokraták nagyon jól tudják, hogy Orbán milyen veszélyes, de nem merik kizárni az EPP-ből, mert félnek, hogy szavazatokat veszítenek az Európai Parlamentben. Hogyan bírálhatják azonban a kereszténydemokraták Recep Tayyip Erdogan török elnök, vagy Vlagyimir Putyin orosz államfő antidemokratikus kilengéseit, miközben eltűrik a jogállamiság súlyos megsértését a saját tagjaik közül olyasvalakitől, aki lassan, de biztosan belülről ássa alá az uniót - zárul a Princeton Egyetem professzorának cikke. https://www.ft.com/content/4d4bd9a2-1dc6-11e7-b7d3-163f5a7f229c
   
A La Libre Begique című belga napilap Claude Rolin kereszténydemokrata, néppárti európai parlamenti képviselővel készített interjút, aki kijelentette, nem reális az Európai Unió Szerződésének hetedik cikke szerinti eljárás elindítása Magyarország ellen, mégpedig annak hosszadalmassága és összetettsége miatt. Ugyanakkor nem vethető el aktiválása sem, ami egyértelműen annak kinyilvánítása lenne, hogy Orbán Viktor intézkedései elfogadhatatlanok. Véleménye szerint az Európai Uniónak valódi nyomás gyakorolásával meg kell állítania ezeket a túlkapásokat, amelyek mélyen aláássák az európai projektet. Ha Orbán Viktor az unió perifériájára kívánja irányítani országát, az nagy károkat fog okozni, mindenekelőtt a magyar népnek.
   
Orbán Viktornak nem szokása meghátrálni a külső nyomás előtt, mert ezzel elveszítené a nemzeti érdekek védelmezőjének pozícióját, amelybe a 2010-es választás után nevezte ki magát. A Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében azonban európai és amerikai kártyák is vannak, ezért "érdekfeszítő előadásra" lehet számítani - állítja a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap Hogyan bőszítette fel ellenfelét Orbán? című jegyzetében.
   
A hazai nyomás előtt Orbán már több alkalommal is meghátrált, de az egyetem valószínűleg nem olyan téma, amely - az eddigi tüntetések ellenére is - az egész magyar társadalmat megmozgathatná. Az európai kártya "már komolyabb", mert Orbán döntése az egyetemről az Európai Néppárt köreiben is ellenkezésre talált. "A csoport különböző vezetőinek múlt heti reagálásai azt mutatják, hogy Orbán itt falba ütközött" - írja Martin Ehl, a lap külpolitikai rovatvezetője.
   
Úgy látja: Orbán Viktor számára a legfájóbb az, hogy döntése a liberális és a konzervatív amerikaiak körében is ellenállásra talált. Bár Orbán, Milos Zeman cseh elnökhöz hasonlóan igyekszik Donald Trump amerikai államfő kegyeibe férkőzni, ezúttal bírálatokkal találta szembe magát. "A Közép-európai Egyetem elleni támadás egy külföldön működő amerikai intézmény elleni támadás, amelyet az amerikaiak tekintet nélkül meggyőződésükre nehezen viselnek el" - állítja a cseh újságíró. Idézi Liviu Matei, a CEU rektorhelyettesének véleményét, miszerint "az amerikai válasz meglepetést fog okozni".
   
Németországban a Spiegel Online című liberális hírportál a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal. A Miért éri ellenszél Orbánt saját táborában című írásában Keno Verseck kiemelte, hogy Budapesten a "Soros-egyetem" fennmaradása melletti demonstrációból "az Orbán-kormánnyal szembeni tiltakozás" alakult ki, vasárnap "tízezrek" vonultak az utcára, köztük számos jobboldali értelmiségi. Hozzátette: a "Lex CEU" által kiváltott elégedetlenséget mutatja, hogy "tiltakozott ellene a magyarországi tudományos intézmények többsége, köztük olyanok is, amelyek kimondottan konzervatívnak, vagy akár a Fideszhez közel állónak számítanak". Kutatókat, tudósokat idézve kifejtette: sok "polgári-konzervatív értelmiségi" régóta elégedetlenséggel szemléli az Orbán-féle politika jelentős részét, és a CEU ügye volt az utolsó csepp a pohárban.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: