Ennyire bizonytalan a francia elnökválasztás kimenetele

Soha nem volt még olyan bizonytalan a francia elnökválasztás kimenetele, mint kilenc nappal az idei első fordulója előtt, ahonnan a felmérések szerint négy jelöltnek van esélye továbbjutni a második fordulóba, olyannyira lecsökkent a különbség közöttük, s ezzel párhuzamosan a bizonytalanok aránya továbbra is nagyon magas.

Ennyire bizonytalan a francia elnökválasztás kimenetele

Az Ispos közvélemény-kutatóintézetnek április 12-13-án, 1509 francia választópolgár megkérdezésével készült reprezentatív felmérése szerint, amelyet a Le Monde című napilap ismertetett pénteken, továbbra is a független Emmanuel Marcron, a szocialista kormányzat korábbi gazdasági minisztere és Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke áll fej fej mellett az élen, de már csak 22 százalékos támogatottsággal.
   
Őket követi a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon 20 százalékkal, míg a negyedik helyen álló Francois Fillon konzervatív jelöltnek jelenleg 19 százalékot mérnek.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

   
A mostanig favoritnak számító Le Pen és Macron szavazótábora az elmúlt héten csökkent, Mélenchon folyamatosan javul, míg Fillon továbbra is stagnál, s hetek óta nem sikerül visszahódítania az elpártolt szavazóit. Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy jelenleg mind a négyüknek esélye van bejutni a második fordulóba, s a kampány utolsó hete meghatározó lesz az erőviszonyok szempontjából.
   
Bruno Cautres, a párizsi Cevipof politikatudományi kutatóintézet elemzője szerint a választások közeledtével a hagyományos bal-jobboldali megosztottság felszínre tört, és a jelöltek megközelítették egymást. Baloldalon Mélenchon megnyerte a meccset a szocialisták megválasztott jelöltjével, Benoit Hamonnal szemben, aki visszacsúszott a 10 százalékos támogatottsági határ alá. Jobboldalon Francois Fillonnak megállt a két hónapig tartó süllyedése, és most a sikkasztási botránya miatt elpártolt szavazókat próbálja visszahódítani.
   
"Klasszikus jelenség, hogy összezárul az olló a fő jelöltek között a kampány végére. Marine Le Pen és Emmanuel Macron olyan nagy előnyre tett szert, hogy jelenleg a természetes és várt enyhe csökkenés ellenére is vezetnek a felmérésekben" - hívta fel a figyelmet az elemző.
   
A legstabilabb szavazóbázissal továbbra is Le Pen rendelkezik, a szavazóinak közel kilencven százaléka  azt állítja, hogy biztos, hogy a Nemzeti Front elnökére adja a voksát. Ugyanakkor miután az elmúlt héten Le Pen többször is megismételte, hogy Franciaország nem felelős a franciaországi zsidók deportálásáért, a támogatottsága 4-5 százalékpontot esett vissza.
   
Az elmúlt hónapban valamennyi jelölt célpontja a választás favoritjának számító Emmanuel Macron volt, aki sikeresen állt ellen a jobbról és balról érkező támadásoknak is. A 39 éves, két éve még ismeretlen politikus ugyanakkor már nem tudta tovább növelni a szavazótáborát, és valamennyire ő is visszaesett a felmérésekben, a választóinak mintegy egyharmada pedig azt állítja, hogy nem biztos abban, hogy tényleg Macronra szavaz majd. Még mindig neki van a legkevésbé stabil szavazótábora, jóllehet az egy hónap alatt 40-ről 68 százalékra nőtt. A politikai elit teljes megújítását zászlajára tűző centrista jelöltnek ez lesz az első megmérettetése egy választáson, így a tapasztalatlansága miatt neki elsősorban arra kell ügyelnie, hogy továbbra se kövessen el semmilyen hibát a kampány végén.
   
A múlt vasárnapi nagygyűlése óta szárnyakat kapott radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon számára az a kérdés, hogy a Benoit Hamontól átcsábított szavazókon kívül tud-e másokat még maga mellé állítani. Ahhoz, hogy labdába tudjon rúgni a második fordulóban, valamennyi szocialista szavazónak mögé kellene állnia, és el kellene fordulnia a hivatalos szocialista jelölttől, Hamontól - hangsúlyozta Bruno Cautres, aki szerint Mélenchon megpróbálja majd a bizonytalanokat is megszólítani, akik a választóknak még mindig mintegy harmadát teszik ki.
   
Francois Fillon és a stábja hetek óta azt hangoztatja, hogy a családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt indult ügyészi vizsgálat következtében elfordult szavazók végül mégiscsak rá fognak szavazni, mégpedig a jól felépített programja miatt. A felmérések szerint ugyanakkor a konzervatív politikus egyelőre le van maradva a vezető duó mögött, s az elemzők szerint csak akkor juthat be a második fordulóba, ha Le Pentől és Macrontól elhódít szavazókat. Tény, hogy Fillon szavazóbázisa nagyon eltökélt és stabil, de az elemzők szerint a bizonytalanok között nem sok olyan választó van, aki végül mellette fog dönteni. Fillon elsősorban a nyugdíjasokra számíthat, a 2007-ben a jobboldali Nicolas Sarkozyt megválasztó középosztálynak és az alacsonyabb néprétegeknek csak töredéke tartozik Fillon választói közé, a többiek Macron és Le Pen táborát erősítik.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: