Újra itt a közösségi bormárka

Huszonnégy pincészet részvételével készült el a régió első közösségi bormárkája, a BalatonBor második évjárata; az egységes megjelenésű palackokba a termelők 2016-os olaszrizlingje kerül.

Újra itt a közösségi bormárka

 

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a keddi budapesti évjárat-bemutatón a közös gondolkodás fontosságára hívta fel a figyelmet: ahogy a balatoni termelők megérezték az összefogás erejét, Budapestre is igaz, hogy a városmárka úgy kommunikálható igazán, ha a főváros egységes arculattal jelenik meg.
    Magyarország legfontosabb márkája Budapest, amelynek azonban szüksége van különböző albrandekre, ilyen lehet a BalatonBor vagy a Sziget fesztivál - jegyezte meg.
    Elmondása szerint a BalatonBor azért is erős márka, mert komoly helyi karakterrel bír, személyes történetet tud elmesélni.
    Magyarországról világszerte sokaknak a bor jut eszébe, de elmondható, hogy az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül az egész magyar gasztronómia. Ennek ellenére dolgozni kell még azon, hogy a gasztronómiában megtaláljuk a saját hangunkat, a BalatonBor ehhez is hozzá tud járulni - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra.
    Laposa Bence borász, a régió vezető pincészeteit és éttermeit tömörítő Balatoni Kör elnöke közölte: az összefogásban részt vevő szakmai szervezetek komoly minőségbiztosítást jelentenek, ugyanakkor az edukációra is figyelmet fordítanak.
    A jelentkező pincészetek tételeit szakmai zsűri bírálta el, így kerülhetett idén 24 termelő reduktív olaszrizlingje a BalatonBor palackjaiba - számolt be.
Gyukli Krisztián, a Rizling Generáció borszakmai összefogás elnöke hozzátette: a BalatonBor igazi "fair trade" termék, hiszen a készítéséhez használt szőlő felvásárlására 130 ft/kg minimálárat határoztak meg, segítve a régió szőlőtermelőit is.
    Keddtől indul a BalatonBor második évjáratának értékesítése - jelentette be.
    Az április 22-23-i hétvégén, majd a következő szombaton és vasárnap is a Nyitott borok és nyitott pincészetek hétvégéjét tartják meg több mint 30 pincészet és étterem részvételével, majd május 13-án a balatonfüredi Rizling Tavasz elnevezésű rendezvényen mind a 24 idei BalatonBort meg lehet kóstolni.
Gyukli Krisztinán az MTI-nek elmondta: a 2016-os évjáratból a tavalyi mennyiség közel duplája, több mint 60 ezer palack készült.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a keddi budapesti évjárat-bemutatón a közös gondolkodás fontosságára hívta fel a figyelmet: ahogy a balatoni termelők megérezték az összefogás erejét, Budapestre is igaz, hogy a városmárka úgy kommunikálható igazán, ha a főváros egységes arculattal jelenik meg.   

 

Magyarország legfontosabb márkája Budapest, amelynek azonban szüksége van különböző albrandekre, ilyen lehet a BalatonBor vagy a Sziget fesztivál - jegyezte meg.   

 

Elmondása szerint a BalatonBor azért is erős márka, mert komoly helyi karakterrel bír, személyes történetet tud elmesélni.   

 

Magyarországról világszerte sokaknak a bor jut eszébe, de elmondható, hogy az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül az egész magyar gasztronómia. Ennek ellenére dolgozni kell még azon, hogy a gasztronómiában megtaláljuk a saját hangunkat, a BalatonBor ehhez is hozzá tud járulni - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra.    Laposa Bence borász, a régió vezető pincészeteit és éttermeit tömörítő Balatoni Kör elnöke közölte: az összefogásban részt vevő szakmai szervezetek komoly minőségbiztosítást jelentenek, ugyanakkor az edukációra is figyelmet fordítanak.   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A jelentkező pincészetek tételeit szakmai zsűri bírálta el, így kerülhetett idén 24 termelő reduktív olaszrizlingje a BalatonBor palackjaiba - számolt be.Gyukli Krisztián, a Rizling Generáció borszakmai összefogás elnöke hozzátette: a BalatonBor igazi "fair trade" termék, hiszen a készítéséhez használt szőlő felvásárlására 130 ft/kg minimálárat határoztak meg, segítve a régió szőlőtermelőit is.   

 

Keddtől indul a BalatonBor második évjáratának értékesítése - jelentette be.   

 

Az április 22-23-i hétvégén, majd a következő szombaton és vasárnap is a Nyitott borok és nyitott pincészetek hétvégéjét tartják meg több mint 30 pincészet és étterem részvételével, majd május 13-án a balatonfüredi Rizling Tavasz elnevezésű rendezvényen mind a 24 idei BalatonBort meg lehet kóstolni.Gyukli Krisztinán az MTI-nek elmondta: a 2016-os évjáratból a tavalyi mennyiség közel duplája, több mint 60 ezer palack készült.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Gyomorsav, reflux kalkulátor - nagy a baj? 

Mennyi alkoholt ihatok egy nap? - kalkulátor 

 

Mennyit tudsz a pálinkáról?

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Tarolhat a főváros augusztus 20-án

Feltámad Budapest: Siófok és Hajdúszoboszló után a fővárosba foglalt szállást a legtöbb vendég az államalapítás ünnepének idejére a Szallas.hu adatai szerint. Az átlagos foglalási hossz 3 éjszaka és átlagosan 10 ezer forintot fizetünk éjszakánként egy főre. Biztosra mentünk: a nyárzáró hosszú hétvégét átlagosan 2 hónappal előre lefoglaltuk.
2021. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Megkezdődtek a Balatonfüredi Borhetek

Megkezdődtek a Balatonfüredi Borhetek, huszonnégy napon át huszonnégy borász és számos program várja az érdeklődőket a Tagore sétányon.
2021. 08. 07. 18:00
Megosztás:

A hétvégén csak belépésre használható a röszkei közúti határátkelőhely

A Nyugat-Európa felé tartó forgalom gördülékenyebb kezelése érdekében szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között csak a belépőforgalom használhatja a röszkei közúti határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. A kilépő utasok a röszkei autópálya-határátkelőhelyen mehetnek át Szerbiába.
2021. 08. 07. 01:00
Megosztás:

A BGYH tulajdonába került a Rác fürdő

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. tulajdonába került a Rác fürdő és a mellé épült szálloda; a fürdő jövőre megnyithat - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
2021. 08. 06. 05:30
Megosztás:

Magyarországra hozza a TRIBE hotelmárkát az Accor

Közép Európa első TRIBE hoteljét valósítja meg közösen az Accor, a világ vezető szállodacsoportja és a Futureal, a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője. A 250 szobás hotel Budapesten, várhatóan 2023 végén nyitja meg kapuit. A projekt új korszakot jelent a Futureal számára, mivel a vállalat ezzel az együttműködéssel lép be a szállodafejlesztési szektorba.
2021. 08. 04. 05:30
Megosztás:

Rekordot dönthet júliusban a belföldi turizmus

A tavaly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese szerdán Zalakaroson.
2021. 07. 29. 05:00
Megosztás:

A tavalyi év turizmusát látványosan lehúzta a járvány

A koronavírus okozta járvány és az ezzel összefüggő korlátozó intézkedések 2020 jelentős részében markáns visszaesést okoztak a magyarországi turizmus és vendéglátás szinte minden szegmensében, ennek hatására a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bruttó hozzáadott értéke az előzetes becslések alapján 32 százalékkal csökkent az előző évhez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Helyzetkép a turizmus, vendéglátás ágazatról 2020 című kiadványából.
2021. 07. 27. 16:00
Megosztás:

Újranyithat a bezárt négy velencei-tavi strand

Ismét megnyithat a Velencei-tónál az a négy strand, amelynek a működési engedélyét a víz minősége miatt a múlt héten felfüggesztették.
2021. 07. 27. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az Egri Országos Akvarell Triennále

Több mint száz alkotó 170 művét láthatják az érdeklődők az IV. Egri Országos Akvarell Triennálén, amely Áttetsző világ címmel nyílt meg szombaton a Kepes Intézetben, ahol a triennále megújítása érdekében megállapodás is létre jött.
2021. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Augusztus elején rendezik az Auer fesztivált Veszprémben

Nemzetközi zenei fesztivállal tiszteleg Veszprém városa és a Mendelssohn Kamarazenekar Auer Lipót (1845-1930) hegedűművész, a város világhírű szülöttének emléke előtt augusztus 3. és 8. között.
2021. 07. 25. 10:00
Megosztás:

Hamarosan nyit a római-parti szabadstrand

Jövő pénteken nyit a római-parti szabadstrand - írta a III. kerület, Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapja pénteken.
2021. 07. 25. 05:00
Megosztás:

Négy velencei-tavi strand szünetel

Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt. Egyelőre nem fogadhat fürdőzőket a Drótszamár Park és Kemping Strand, a Velence Resort & Spa, az Agárd Napsugár Strand és a Gárdony Tini Strand.
2021. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Sokkal több magyar utazott horvátba mint tavaly

A múlt év hasonló időszakához képest 90 százalékkal több magyar turista látogatott eddig Horvátországba, leginkább a szállodákban emelkedett a foglalásuk - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 07. 24. 00:05
Megosztás:

Így lehet gyorsabban átlépni a horvát határt

Csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon - írta a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken, azt javasolva, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.
2021. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Életveszélyes hegyi utakra vezet a Google térképe

Skót hegymászó szervezetek hevesen kritizálják a Google-t, véleményük szerint ugyanis térképe potenciálisan életveszélyes útvonalakat ajánl a Ben Nevisre és egyéb hegycsúcsokra tartó túrázóknak, és az embereket sziklaszirtekre irányítja.
2021. 07. 17. 23:00
Megosztás: