Hírek > Javított a világgazdaság és Magyarország növekedési kilátásain az IMF >

Javított a világgazdaság és Magyarország növekedési kilátásain az IMF

2017.04.19 03:30
Javított a világgazdaság és Magyarország növekedési előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott World Economic Outlook (WEO) tanulmányában.
Javított a világgazdaság és Magyarország növekedési kilátásain az IMF

 

Az IMF 3,5 százalékra növelte 2017-es világgazdasági növekedési előrejelzését a 2016 októberi 3,4 százalékos becsléséről, Magyarországon pedig idénre a korábbi 2,5 százalék helyett 2,9 százalékos, jövőre pedig  3,0 százalékos növekedést vár.
    A világgazdaság az előrejelzés szerint 2018-ban 3,6 százalékkal bővülhet; tavaly 3,1 százalékkal nőtt a világ  összesített GDP-je.
    Magyarországon a korábban előrejelzett 1,9 százalékos éves idei inflációt  2,5 százalékosra emelték, jövőre 3,3 százalékos inflációt vár az IMF. A munkanélküliségi ráta ebben az évben 4,4 százalékosra csökken az októberben feltételezett 5,8 százalék helyett és jövőre 4,3 százalékra mérséklődik tovább. Rontott viszont az IMF a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletére vonatkozó előrejelzésén, miszerint a korábban várt 4,6 százalék helyett ebben az évben 3,7,  jövőre még alacsonyabb, 3,0 százalékos lesz. 
    Az IMF elemzésében kiemelte, hogy már a tavalyi negyedik negyedévben észlelhető volt a világgazdasági aktivitás fellendülése. A növekedés a nyersanyag-exportőr országokban a nyersanyagárak emelkedésének köszönhetően indulhat meg. A növekedés emellett Kínában, de más nyersanyag-importőr országokban is erőteljes lesz. A fejlett országok növekedésének ütemét pedig elsősorban az Egyesült Államok gazdasága diktálja majd.
    A fejlett országokban az infláció megemelkedik a magasabb nyersanyagárak miatt, a maginfláció azonban visszafogott marad. 
    A növekedési kockázatok összességében gyengülnek valamelyest, különösen középtávon. A javuló bizalmi indexek rövid távon mindenképpen erőteljes növekedési potenciált jeleznek. Kockázati tényezőt jelent egyebek között a protekcionizmus kereskedelmi forgalmat csökkenőt hatása, a piaci várakozásokat meghaladó mértékű kamatemelés az Egyesült Államokban, a dollár árfolyamának túlzott erősödése, a pénzügyi szabályozás túlzott kockázatvállalásra késztető lazítása, valamint a geopolitikai feszültségek éleződése - sorolta a jelentés. 
    A fejlett országokban a tavalyi 1,7 százalék után az idén és jövőre 2,0 százalékos GDP-növekedést vár az IMF, ami 2017-re vonatkozóan 0,1 százalékpontos javulás a 2016 októberben kiadott  jelentéshez és annak idén januári felülvizsgált változatához képest is. A 2018-as előrejelzés nem változott.
    Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke a tavalyi 1,6 százalék után az idén 2,3 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal növekszik, mindkét esetben 0,2 százalékponttal gyorsabb ütemben az októberi előrejelzésnél.
    Az Európai Unió gazdasága az idén 2,0 százalékkal, jövőre 1,8 százalékkal növekszik a 2016-os 2,0 százalék után. Az idei növekedési előrejelzést az IMF 0,3 százalékponttal emelte meg az októberi WEO-hoz képest, a 2018-ason nem változtatott.
    Az euróövezeti GDP a tavalyi 1,7 százalék után az idén is 1,7 százalékkal, jövőre 1,6 százalékkal emelkedik. Az idei előrejelzést 0,2 százalékponttal javult, a jövő évi nem változott.
    A német GDP-növekedés az idén 1,6 százalék, jövőre 1,5 százalék lesz a tavalyi 1,8 százalék után. Az idei előrejelzést 0,2 százalékponttal, a 2018-ast 0,1 százalékponttal javította felfelé az IMF az októberihez képest.
    A brit gazdaság az idén 2,0 százalékkal, jövőre 1,5 százalékkal növekszik a 2016-os 1,8 százalék után. Az októberi WEO jelentéshez képest az idei növekedési előrejelzést az IMF 0,9 százalékponttal felfelé, a 2018-ast 0,2 százalékponttal lefelé módosította.
    A feltörekvő és fejlődő régiók GDP-je az idén 4,5 százalékkal, jövőre 4,8 százalékkal növekszik a tavalyi 4,1 százalék után. Az októberi előrejelzéshez képest az idei növekedést az IMF 0,1 százalékponttal módosította lefelé. 
    Kínában a tavalyi 6,7 százalék után 6,6 százalékos GDP-növekedést vár az idén az IMF, jövőre pedig 6,2 százalékosat. Az idei előrejelzés 0,4 százalékponttal, a jövő évi 0,2 százalékponttal módosult felfelé. 
    Oroszországban a tavalyi 0,2 százalék csökkenés után az idén és jövőre 1,4 százalékos lesz a GDP-növekedés az IMF szerint, az idén 0,3 százalékponttal, jövőre pedig 0,2 százalékponttal magasabb az októberi prognózisban jelzettnél.
    A világkereskedelmi forgalom a tavalyi 2,2 százalék után az idén 3,8 százalékkal, jövőre 3,9 százalékkal növekszik. 
    Az infláció a fejlett régiókban az idén 2,0 százalék, jövőre 1,9 százalék lesz a tavalyi 0,8 százalék után, a fejlődő és feltörekvő régiókban pedig 4,7 százalék az idén és 4,4 százalék jövőre a tavalyi 4,4 százalék után.
    Az olaj ára az idén 28,9 százalékkal emelkedik, jövőre pedig 0,3 százalékkal csökken. Tavaly 15,7 százalékkal csökkent a világpiaci olajár.

Az IMF 3,5 százalékra növelte 2017-es világgazdasági növekedési előrejelzését a 2016 októberi 3,4 százalékos becsléséről, Magyarországon pedig idénre a korábbi 2,5 százalék helyett 2,9 százalékos, jövőre pedig  3,0 százalékos növekedést vár.   

A világgazdaság az előrejelzés szerint 2018-ban 3,6 százalékkal bővülhet; tavaly 3,1 százalékkal nőtt a világ  összesített GDP-je.    Magyarországon a korábban előrejelzett 1,9 százalékos éves idei inflációt  2,5 százalékosra emelték, jövőre 3,3 százalékos inflációt vár az IMF. A munkanélküliségi ráta ebben az évben 4,4 százalékosra csökken az októberben feltételezett 5,8 százalék helyett és jövőre 4,3 százalékra mérséklődik tovább. Rontott viszont az IMF a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletére vonatkozó előrejelzésén, miszerint a korábban várt 4,6 százalék helyett ebben az évben 3,7,  jövőre még alacsonyabb, 3,0 százalékos lesz.    

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


Az IMF elemzésében kiemelte, hogy már a tavalyi negyedik negyedévben észlelhető volt a világgazdasági aktivitás fellendülése. A növekedés a nyersanyag-exportőr országokban a nyersanyagárak emelkedésének köszönhetően indulhat meg. A növekedés emellett Kínában, de más nyersanyag-importőr országokban is erőteljes lesz. A fejlett országok növekedésének ütemét pedig elsősorban az Egyesült Államok gazdasága diktálja majd.   

A fejlett országokban az infláció megemelkedik a magasabb nyersanyagárak miatt, a maginfláció azonban visszafogott marad.    

A növekedési kockázatok összességében gyengülnek valamelyest, különösen középtávon. A javuló bizalmi indexek rövid távon mindenképpen erőteljes növekedési potenciált jeleznek. Kockázati tényezőt jelent egyebek között a protekcionizmus kereskedelmi forgalmat csökkenőt hatása, a piaci várakozásokat meghaladó mértékű kamatemelés az Egyesült Államokban, a dollár árfolyamának túlzott erősödése, a pénzügyi szabályozás túlzott kockázatvállalásra késztető lazítása, valamint a geopolitikai feszültségek éleződése - sorolta a jelentés.    

A fejlett országokban a tavalyi 1,7 százalék után az idén és jövőre 2,0 százalékos GDP-növekedést vár az IMF, ami 2017-re vonatkozóan 0,1 százalékpontos javulás a 2016 októberben kiadott  jelentéshez és annak idén januári felülvizsgált változatához képest is. A 2018-as előrejelzés nem változott.   

Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke a tavalyi 1,6 százalék után az idén 2,3 százalékkal, jövőre 2,5 százalékkal növekszik, mindkét esetben 0,2 százalékponttal gyorsabb ütemben az októberi előrejelzésnél.   

Az Európai Unió gazdasága az idén 2,0 százalékkal, jövőre 1,8 százalékkal növekszik a 2016-os 2,0 százalék után. Az idei növekedési előrejelzést az IMF 0,3 százalékponttal emelte meg az októberi WEO-hoz képest, a 2018-ason nem változtatott.   

Az euróövezeti GDP a tavalyi 1,7 százalék után az idén is 1,7 százalékkal, jövőre 1,6 százalékkal emelkedik. Az idei előrejelzést 0,2 százalékponttal javult, a jövő évi nem változott.   

A német GDP-növekedés az idén 1,6 százalék, jövőre 1,5 százalék lesz a tavalyi 1,8 százalék után. Az idei előrejelzést 0,2 százalékponttal, a 2018-ast 0,1 százalékponttal javította felfelé az IMF az októberihez képest.   

A brit gazdaság az idén 2,0 százalékkal, jövőre 1,5 százalékkal növekszik a 2016-os 1,8 százalék után. Az októberi WEO jelentéshez képest az idei növekedési előrejelzést az IMF 0,9 százalékponttal felfelé, a 2018-ast 0,2 százalékponttal lefelé módosította.   

A feltörekvő és fejlődő régiók GDP-je az idén 4,5 százalékkal, jövőre 4,8 százalékkal növekszik a tavalyi 4,1 százalék után. Az októberi előrejelzéshez képest az idei növekedést az IMF 0,1 százalékponttal módosította lefelé.    

Kínában a tavalyi 6,7 százalék után 6,6 százalékos GDP-növekedést vár az idén az IMF, jövőre pedig 6,2 százalékosat. Az idei előrejelzés 0,4 százalékponttal, a jövő évi 0,2 százalékponttal módosult felfelé.    

Oroszországban a tavalyi 0,2 százalék csökkenés után az idén és jövőre 1,4 százalékos lesz a GDP-növekedés az IMF szerint, az idén 0,3 százalékponttal, jövőre pedig 0,2 százalékponttal magasabb az októberi prognózisban jelzettnél.   

A világkereskedelmi forgalom a tavalyi 2,2 százalék után az idén 3,8 százalékkal, jövőre 3,9 százalékkal növekszik.    

Az infláció a fejlett régiókban az idén 2,0 százalék, jövőre 1,9 százalék lesz a tavalyi 0,8 százalék után, a fejlődő és feltörekvő régiókban pedig 4,7 százalék az idén és 4,4 százalék jövőre a tavalyi 4,4 százalék után.   

Az olaj ára az idén 28,9 százalékkal emelkedik, jövőre pedig 0,3 százalékkal csökken. Tavaly 15,7 százalékkal csökkent a világpiaci olajár.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?  

 

Mindig érdekelt a Tőzsde és Forex világa? Több mint 10 éves tapasztalat alapján az egyik leggyakorlatiasabb oktatást most otthonodból nézheted, csak regisztráció szükséges.

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.
Admiral Markets

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)