Hírek > A közösségi művelődés a téma Lakiteleken >

A közösségi művelődés a téma Lakiteleken

2017.04.19 17:30
A társadalomfejlesztő közösségi művelődés, a nemzeti kultúra szerepe, valamint a tudásmegosztás lehetőségei a kiemelt témái az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. szerdán kezdődött kétnapos konferenciájának a Lakitelek Népfőiskolán.

A tanácskozást megnyitó beszédében Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős helyettes államtitkára elmondta: a kulturális alapellátás legfőbb célkitűzése, hogy a kulturális életben ne csak passzív befogadók legyenek, hanem látó és értő emberek is. 
    Kiemelte: a négy évvel ezelőtt elindult kulturális közfoglalkoztatás eredményeként 2300 településen volt jelen legalább egy művelődési szakember. A kormányzat és az intézmények közötti együttműködések következő lépése pedig az lesz, hogy a 2018-as költségvetés megemeli a kulturális normatívát, a támogatás az önkormányzatokat lakosságszám alapján illeti meg. 
    Závogyán Magdolna a több mint 120 anyaországi és határon túli közművelődési szakember részvételével zajló A nemzet kultúrája - a kultúra nemzete című konferenciát mérföldkőnek nevezte. Mint mondta: az NMI Művelődési Intézet vagy éppen a művelődési házak, közösségi színterek elmúlt 4-5 évben szerzett tapasztalatai most váltak igazán aktuálissá. 
    Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke előadásában elmondta: a nemzeti kultúra nem azonos a nemzet kultúrájával. A nemzeti kultúra a saját múltunk tapasztalataiból, örömeiből és tragédiáiból táplálkozik, hogy jelenünket az eddigieknél jobbá, tartalmasabbá tegye. A nemzet kultúrájában benne kell lennie a világ olyan kultúráinak, amelyek gazdagabbá tehetik.
    Megjegyezte, hogy a nemzeti kultúra tanításában, nevelésében tartozásaink vannak. Fekete György szerint a kultúrát sokan hajlamosak a művészetek gyűjtőkifejezéseként emlegetni, holott legszervesebb részei az oktatás és a nevelés, és természetesen hozzátartozik a tudomány is. 
    Kárpáti Árpád, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a hazai közösségi művelődés új szakaszához érkezett. A Nemzeti Művelődési Intézet 2017. január 1-jével nem szűnt meg, a szervezet a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány keretein belül működik tovább.
    Mintaprogramjukról, a Kulturális Közfoglalkoztatási Programról elmondta: ugyan átmeneti lehetőséget nyújt, mégis kimutatható társadalom- és gazdaságfejlesztő hatása van. Egyrészt az elhelyezkedési arány a résztvevők körében harminc százalék fölötti volt, másrészt az egyik leghatékonyabb eszközévé vált annak, hogy a kulturális alapellátás minden településen elérhető legyen. A kezdeményezésnek köszönhetően több száz kistelepülésen dolgozhatott közösségi művelődési szakember, akik nagyban hozzájárulnak a nemzet kulturális életének alakításához.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Mintaprogramjukról, a Kulturális Közfoglalkoztatási Programról elmondta: ugyan átmeneti lehetőséget nyújt, mégis kimutatható társadalom- és gazdaságfejlesztő hatása van. Egyrészt az elhelyezkedési arány a résztvevők körében harminc százalék fölötti volt, másrészt az egyik leghatékonyabb eszközévé vált annak, hogy a kulturális alapellátás minden településen elérhető legyen. A kezdeményezésnek köszönhetően több száz kistelepülésen dolgozhatott közösségi művelődési szakember, akik nagyban hozzájárulnak a nemzet kulturális életének alakításához.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Mindig érdekelt a Tőzsde és Forex világa? Több mint 10 éves tapasztalat alapján az egyik leggyakorlatiasabb oktatást most otthonodból nézheted, csak regisztráció szükséges.

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.
Admiral Markets

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)