Amerikai Tanulmányok Kutató Központtal erősít az NKE

Amerikai Tanulmányok Kutató Központ működik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karán az idei tanévtől, a hivatalos megnyitót csütörtökön tartották Budapesten.

Amerikai Tanulmányok Kutató Központtal erősít az NKE

Az angol nyelvű rendezvényen David J. Kostelancik követtanácsos, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője azt mondta, az Egyesült Államok kormányzata a magyar-amerikai kapcsolatok hosszú távú megerősítésében érdekelt mind gazdasági, mind biztonságpolitikai téren.
    Az Egyesült Államok alapelvei - egyebek mellett a szólás- és a vallásszabadság - nem változtak az új elnök, Donald Trump beiktatásával, és a jövőben sem fognak, ugyanis az alkotmányon nyugszanak - szögezte le.
    Az ügyvivő szerint az amerikaiak és a magyarok NATO-tagsága a két nép egyetértését fejezi ki abban, hogy meg kell védeni a szabadságot és a jólétet, a médiát, az erős civil társadalmat és az egyetemi autonómiát. A szervezet értékekre épül, nem pedig a költségek és a hasznok állandó mérlegelésére - hangoztatta.
    Megjegyezte: biztos benne, hogy a kutatóközpont segít majd fenntartani a pozitív értékeket, a diplomáciai párbeszédet. A magyar akadémiai életnek jó a híre a világban - tette hozzá.
    A két ország együttműködése közös képzéseken és hadgyakorlatokon keresztül is megvalósult. Washington 1993 óta több mint 200 millió dollárt fordított a magyar hadsereg támogatására, katonák ezreit oktatták az Egyesült Államokban - mondta David J. Kostelancik, aki szerint ez szintén erősítette a nemzetek kapcsolatát.
    A követtanácsos a veszélyekről, kihívásokról is beszélt, ezek közé sorolta egyebek mellett az orosz fenyegetést, valamint a terrorizmus és az atomfegyverek elterjedését.
    Patyi András, az NKE rektora azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok lakosságszámából és gazdasági teljesítményéből kifolyólag is központi szerepet játszik a nemzetközi biztonságpolitikai rendszerben.
    Elengedhetetlen megérteni az országot, amely a diplomácia egyik legdinamikusabb aktora - emelte ki.
    Az egyetem hallgatói a közszolgálat jövőbeli szakértői, akiknek valós képet kell alkotniuk a világról, és folyamatosan frissíteniük kell a tudásukat.
    Patyi András kitért arra is, hogy az Egyesült Államoknak különleges szerepe volt Közép- és Kelet-Európa biztonságának alakításában.
    Fellegi Tamás, a washingtoni The Hungary Initiatives Foundation korábbi elnöke, az NKE magántanára úgy vélekedett, hogy a második világháború óta nem volt annyira bizonytalan és kiszámíthatatlan a világ, mint napjainkban.
    Megemlítette a közel-keleti helyzetet, Oroszország törekvéseit, az Iszlám Állam felbukkanását, a kibertámadásokat, valamint a tömeges migrációt. A menekültkérdés és az embercsempészet fokozott biztonságpolitikai nyomást jelent - mondta.
    Fellegi Tamás szerint mindezek miatt másképp kell megközelíteni a nemzetközi katonai együttműködést.
    Mivel a kutatóközpont az NKE keretein belül nyílt meg, különös hangsúlyt fektet a közigazgatás vizsgálatára. Ezenkívül azzal is foglalkozik majd, miként változik az amerikai politika Közép-Európában és Magyarországon Donald Trump elnökségével - közölte.
    Orosz Zoltán helyettes vezérkari főnök sikertörténetnek nevezte a magyar-amerikai katonai együttműködést.
    Kiemelte, hogy a Magyar Honvédség 1993 óta kooperál az Ohio Nemzeti Gárdával, és több mint százötven partnerprogramot szerveztek az eltelt időben.
    A két ország közös konzultációkat, szemináriumokat, konferenciákat tart, 2010 óta az Egyesült Államok 45 millió dollár támogatást nyújtott. A magyarok a jövőben is támaszkodnak az amerikai tanfolyamokra, amelyek a javukra válnak - szögezte le az altábornagy.
    Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország nemcsak elvesz, hanem nyújt is erőforrásokat: hozzájárul a közös védelemhez, képzési lehetőségeket kínál, és sok misszióban harcol és harcolt az Egyesült Államok oldalán.
    A r

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A két ország közös konzultációkat, szemináriumokat, konferenciákat tart, 2010 óta az Egyesült Államok 45 millió dollár támogatást nyújtott. A magyarok a jövőben is támaszkodnak az amerikai tanfolyamokra, amelyek a javukra válnak - szögezte le az altábornagy.   

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország nemcsak elvesz, hanem nyújt is erőforrásokat: hozzájárul a közös védelemhez, képzési lehetőségeket kínál, és sok misszióban harcol és harcolt az Egyesült Államok oldalán.    

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor 

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest? 

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Ideje felkészülni az iskolakezdésre – digitális vagy offline család?

Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már nem az otthoni íróasztal vagy ebédlőasztal előtt kuporognak a diákok, hanem végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van.
2021. 08. 19. 18:00
Megosztás:

Változatlanul indul a tanév Montenegróban

A megszokott időben, szeptember elsején kezdődik a tanév Montenegróban, a tantermi oktatás 45 perces órákkal zajlik majd - közölte kedden a montenegrói oktatási minisztérium.
2021. 08. 19. 02:00
Megosztás:

Felkészülés az iskolakezdésre: ismét digitális oktatás vár a magyar szülőkre és diákokra?

A magyar szülők több mint háromnegyede arra számít, hogy a koronavírus 4-ik hulláma várhatóan újabb iskolabezárásokhoz vezet és a diákok ismét visszakényszerülnek a digitális oktatásba, derül ki egy, a MediaMarkt megbízásából készült országos felmérésből. A családok közel egyharmada nem rendelkezik a digitális oktatáshoz szükséges megfelelő műszaki eszközökkel.
2021. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Újabb óvoda felújítása kezdődött el Szegeden

Uniós támogatással, 200 millió forintból újítják fel a szegedi Gyertyámos utcai óvodát, az önkormányzat 2017 óta több mint kétmilliárd forintot fordított ilyen célra, és jelenleg is folyik két másik épület rekonstrukciója - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
2021. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Ukrajnában a beoltatlan pedagógusok is taníthatnak

Az ukrán oktatási ombudsman közölte szerdán, hogy jogellenes a munkába állás megtiltása azoknak a pedagógusoknak, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást; eközben a súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva a kormány október 1-jéig meghosszabbította az augusztus végével lejáró országos karantént.
2021. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Jön az iskolakezdés, mélyen a zsebbe kell nyúlni - akad megoldás

A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése még csak minimális mértékben látszik meg a banki személyi hitel ajánlatokon.
2021. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Nagy az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest - közölte Nagy István tárcavezető szerdán az Agrárminisztérium (AM) közleményében.
2021. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Még lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.
2021. 08. 05. 08:00
Megosztás:

Iskolakezdés: több tízezer forintba kerül az új tanév

Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolnak a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. Az igazi roham augusztusban kezdődik, a vállalat online 10%, míg bolti vásárlás esetén 5% kosárérték-növekedésre számít a tavalyi évhez képest. A játékkereskedő felmérése szerint a szülők továbbra is a hagyományos oktatást preferálják.
2021. 08. 02. 16:00
Megosztás:

100-ból 78 magyar befogadna otthonába egy külföldi cserediákot

Egy friss, országos felmérés szerint a magyarok nyitottak a külföldi kultúrák iránt: egy, idén júliusban több száz fő megkérdezésével elvégzett online kérdőíves felmérésből az derült ki, hogy a magyar lakosság 77,9 százaléka szívesen befogadna otthonába 3-12 hónapra egy külföldi, középiskolás cserediákot.
2021. 08. 02. 15:00
Megosztás:

Eltérő járványellenes stratégiával készülnek a romániai egyetemek

Eltérő járványellenes stratégiával készülnek a romániai egyetemek a 2021-2022-es tanévre. Míg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közölte, hogy jelenléti oktatásra csak a beoltott, a betegségen átesett vagy negatív tesztet felmutató diákokat fogadja, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) valamennyi diákját jelenléti oktatásra várja, védettségtől függetlenül.
2021. 08. 01. 01:00
Megosztás:

Életműdíjat kapott a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének oktatója

Az egyik legmagasabb szakmai elismerést, a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete életműdíját vehette át nemrégiben Szalai Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének tanszéki mérnöke. A címzetes mesteroktató több mint egy évtizede tanítja a hallgatókat az ételkészítés fortélyaira.
2021. 07. 30. 05:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Megugrott a Corvinusra jelentkezők száma

Idén 24 százalékkal több felvételiző jelentkezett első helyen a Budapesti Corvinus Egyetem képzéseire, mint tavaly; az angol nyelven induló képzésekre több mint kétszer annyian jelentkeztek első helyen - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtök este az MTI-vel.
2021. 07. 25. 18:00
Megosztás: