Hírek > A kkv-szektornak kedveskedik Magyarországon a Google >

A kkv-szektornak kedveskedik Magyarországon a Google

2017.04.20 16:05
A Google kiterjeszti a digital workshop programját a magyar kis- és közepes vállalkozásokra (kkv), idén legalább 15 000 kkv-t akar elérni, hogy az online platformon található oktatási felület személyes tanácsadás, illetve konferenciák szervezésével járuljon hozzá a cégek digitális készségeinek fejlesztéséhez - mondta Heal Edina, a Google Magyarország vezetője csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.
A kkv-szektornak kedveskedik Magyarországon a Google

A helyszínen kiadott közlemény szerint azért, hogy az ingyenes képzés minél több vállalkozást érjen el, a Google közös eseménytervet dolgozott ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott Modern vállalkozások programjával.
    A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató alapján az Európai Unió 28 tagállamának sorában Magyarország a 21. helyen áll. Az index szerint Magyarország az üzleti digitalizáció és az elektronikus kereskedelem területén teljesített a legrosszabbul. Ez azzal magyarázható, hogy a magyar kkv-k továbbra sem használják teljes mértékben a digitális eszközöket. Jelenleg a magyar kkv-k csupán 12 százaléka értékesít online felületen, ezen belül pedig csak 4,5 százalékuk értékesít más uniós tagállamba. Heal Edina szerint a digitális workshop programjának kibővítésével vélhetően ez a mutató javulni fog.
    Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kiemelte, rugalmassá kell tenni az európai uniós szabályozást, és az áfa-irányelv alapján lehetővé kell tenni, hogy mindenki minél olcsóbban juthasson internethez. Magyarországon ezt szolgálja az internet áfájának csökkentése. Az államtitkár hozzátette, 2018 végére az ország minden részén elérhetővé válik a másodpercenként 30 megabit sebességű internet, és minden településen lesz egy olyan intézmény, amelyben ingyenesen biztosítják a wifit.
    Heal Edina hozzátette, a kkv-k digitális fejlesztése mellett a Google nagy figyelmet fordít a leghátrányosabb helyzetben élőkre, a gyermekotthonok lakóira. Ezért a google.org a Technológiai Oktatásért Alapítvánnyal együttműködve elindította az úgynevezett kód klubot, amelyben a programozás alapjait tanítják a résztvevőket.
    Major Zsófia, a Technológiai Oktatásért Alapítvány ügyvezetője a kód klubról elmondta, hogy a képzés 8 gyermekotthonban indult el, 3 Budapesten és 5 az agglomerációban, 13 képzett oktató segítségével. A programban eszközöket is adnak az intézményeknek - tette hozzá.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Heal Edina hozzátette, a kkv-k digitális fejlesztése mellett a Google nagy figyelmet fordít a leghátrányosabb helyzetben élőkre, a gyermekotthonok lakóira. Ezért a google.org a Technológiai Oktatásért Alapítvánnyal együttműködve elindította az úgynevezett kód klubot, amelyben a programozás alapjait tanítják a résztvevőket.   

Major Zsófia, a Technológiai Oktatásért Alapítvány ügyvezetője a kód klubról elmondta, hogy a képzés 8 gyermekotthonban indult el, 3 Budapesten és 5 az agglomerációban, 13 képzett oktató segítségével. A programban eszközöket is adnak az intézményeknek - tette hozzá.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor 

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor 

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest? 

Mindig érdekelt a Tőzsde és Forex világa? Több mint 10 éves tapasztalat alapján az egyik leggyakorlatiasabb oktatást most otthonodból nézheted, csak regisztráció szükséges.

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.
Admiral Markets

Legfrissebb fórum témák

Egyre magasabb a magyar fogyasztói kedv ( hozzászólás, 2016-08-09 17:05)
Állati emlékérmét bocsát ki az MNB ( hozzászólás, 2016-08-09 13:45)
Folytatódik a gazdasági fellendülés az unióban ( hozzászólás, 2016-08-09 07:53)
Horvátország nem harcol a turistákért ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Rekordhosszúságú vasútassztrájk Dél-Angliában ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Várható fordulatok a lakáspiacon ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)
Sör árak alakulása egy ábrán ( hozzászólás, 2016-08-09 07:51)