A befektetési alapok vagyona márciusban 45 milliárd forinttal nőtt

A befektetési alapok vagyona 45 milliárd forinttal, 0,8 százalékkal emelkedett márciusban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) csütörtökön az MTI-vel.

A befektetési alapok vagyona márciusban 45 milliárd forinttal nőtt

A szervezet tagjai március végén 5895 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
    

Márciusban 61 milliárd forinttal több tőke áramlott az alapokba, mint amennyi távozott. Az abszolút hozamú és az ingatlanalapoknál volt kiugróan magas a tőkebeáramlás, ezzel szemben a rövid lejáratú kötvényalapoknál a tőkekiáramlás volt jelentős. A befektetők továbbra is a magasabb hozamot elérni képes alapokat részesítik előnyben.
   
A pénzpiaci alapok vagyona 1,8 százalékkal csökkent márciusban és a hónap végén több mint 893,9 milliárd forintot tett ki. A legnagyobb visszaváltások a hazai likviditási alapoknál voltak (5 milliárd forint).

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

   
A kötvényalapokból 29,9 milliárd forintnyi tőkét vontak ki a befektetők. A legtöbb pénz, 29,2 milliárdnyi tőke a hazai rövid futamidejű kötvényekből  távozott. A hosszú futamidejű kötvényeknél is a visszaváltások voltak fölényben, ezekből 1,5 milliárdnyi tőkét vontak ki a befektetők. A szabad futamidejű kötvényalapok vagyona viszont növekedni tudott, ide 4,8 milliárd forint friss tőke  is érkezett. A kötvényalapok vagyona összességében így is 3,1 százalékkal, 1262,5 milliárd forintra mérséklődött.
   
A vegyes alapoknál ezúttal tőkekiáramlás volt, mintegy 10 milliárd forintnyi tőke távozott az elmúlt hónapban, a kategórián belül a kötvénytúlsúlyos alapokból 22,5 milliárdnyi tőkét vontak ki. A hozamok viszont kedvezően alakultak, így a vagyon márciusban mindössze 0,9 százalékkal csökkent és 803,9 milliárd forintot tett ki.
    

A részvényalapokba közel 9 milliárdnyi tőke érkezett. A hozamok ezen még tudtak javítani, így vagyonuk 3,6 százalékkal, 319 milliárd forintra nőtt.
    

A tőkevédett alapokból csaknem 2 milliárdnyi tőke távozott, és a veszteségen a hozamok sem tudtak javítani, így a vagyon 5,6 százalékkal, 288,3 milliárd forintra csökkent.
   
Az abszolút hozamú alapokba márciusban 25 milliárdnyi friss tőke érkezett, ami a második legmagasabb összeg a kategóriák között. A hozamok további növekedést is hoztak, ezzel együtt a vagyon 3,1 százalékkal, 929,4 milliárd forintra gyarapodott márciusban.
    

A származtatott alapok esetében az értékesítések 2 milliárd forinttal haladták meg visszaváltásokat, de ezúttal a hozamok nem alakultak pozitívan, így csak 0,7 százalékkal nőtt a vagyonuk és március végén 173,9 milliárd forintot tett ki.
   
Az ingatlanalapok továbbra is megingathatatlanok, márciusban is kiugróan sok, 50,5 milliárd forint friss tőke érkezett, amihez a hozamok is hozzá tudtak tenni, így vagyonuk 6,3 százalékkal, 884,7 milliárd forintra nőtt.
   
Az árupiaci alapoknál a kategória méretéhez képest jelentős tőkebeáramlás volt tapasztalható, amely elérte a 2,7 milliárd forintot. A hozamok kedvezően alakultak, így vagyonuk 9,5 százalékkal, 37,9 milliárd forintra gyarapodott.
  
Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban tőkekiáramlás volt tapasztalható. A hozamok mérsékelni tudták a tőkekiáramlás hatását, így a vagyon mindössze 0,7 százalékkal zsugorodott, és március végén 223,2 milliárd forintot tett ki.

 


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: