Vegyük a Micron Technology részvényeit

2016 második felében felgyorsult a gazdaság növekedési üteme a tengerentúlon, ami a ciklikus iparágakban is éreztette hatását. A félvezető ipar is ezen iparágak közé tartozik, ahol a részvényárfolyamok szintén emelkedésnek indultak. A Micron Technology az iparág egyik legnagyobb szereplője az Egyesült Államokban és a szektortársakhoz hasonlóan kivette a részét ebből az emelkedésből. Március végén egy igen pozitív gyorsjelentést követően a kezdeti emelkedést egy korrekció váltotta fel, azonban most fordulat jelei mutatkoznak, ami kedvező lehetőséget teremt a piacra lépésre.

Technikai kép


A március végi nagyon erős gyorsjelentést követően nagyot emelkedett az árfolyam, azonban ezután teljes egészében visszaadta ezt és betöltötte a 26,4 dollárnál hagyott rést. Innen fordulni tudott a papír, jelenleg a rövid távú mozgóátlagokat igyekszik az árfolyam maga mögött hagyni. A jelenlegi szinteken igen jó, 4:1-es hozam/kockázat aránnyal tudunk piacra lépni, ugyanis célárként a 35 dolláros szintet tudjuk megjelölni, míg stop megbízásunkat 26,3 dollár környékére helyezhetjük el.

Forrás: Bloomberg, Erste



Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


Fordulat a gazdasági ciklusban


2015. második negyedévétől kezdődően lassulni kezdett az amerikai gazdaság növekedési üteme és egészen 2016. második feléig kellett várnunk a fordulatra. Ez idő alatt a reál GDP éves növekedési üteme 3,3%-ról 1,3%-ra lassult. 2016. harmadik negyedévében egyelőre úgy tűnik, hogy fordulóponthoz érkezett az USA gazdasága ugyanis 1,65%-os, majd a rákövetkező negyedévben 1,9%-os növekedést tudott felmutatni. Ez a folyamat a gazdaság ciklikusságától nagyban függő szektorok teljesítményében is éreztette hatását, többek között a félvezető szektorban is. Az S&P500 félvezetők szektorindexe több mint 2 évnyi oldalazást követően ismét felfele vette az irányt és 2016. júliusától közel 30%-ot emelkedett. Ezzel együtt a szektor értékeltsége az előremutató P/E ráta alapján továbbra is igen attraktív, a legtöbb más amerikai szektorral szemben.


S&P500 Félvezető szektor értékeltségének alakulása

 

Forrás: Bloomberg, Erste


A fenti ábrán azt láthatjuk, hogy a szektor a gazdasági válságot megelőzően sok éven át 10 és 30 közötti előremutató P/E rátán forgott, majd annak hatására, hogy az elemzők hirtelen nagyobb mértékben elkezdték visszavágni profitvárakozásaikat a mutató hatalmasat ugrott. Ezt hosszabb idő elteltével az árfolyamváltozás is lekövetette, így a P/E mutató is visszaereszkedett a normálisnak mondható tartományba. Nagyjából a 10-es érték környékén volt a mélypont, ahonnan egy lassú emelkedés vette kezdetét. Jelenleg 15 körüli értéket vesz fel a mutató, így még messze vagyunk az elmúlt 14 év 22-es átlagától. Jóllehet, hogy a gazdasági válság során tapasztalt megugrás felfele tolja el az utóbbi évek átlagát, ám ha ettől a hatástól megtisztítjuk a mutatót, ezzel együtt is egy 19-es átlagértéket kapunk, amihez képest továbbra is egy 25% körüli diszkontot tapasztalhatunk a piacon. Értékeltség alapján a Micron Technology pozitív értelemben emelkedik ki ebből a szektorból, ráadásul az elemzők nemrégiben nagymértékben emeltek profitvárakozásaikon.


Hanyatlóban a DRAM piac


A vállalat a fejlett félvezető rendszerek fejlesztésének egyik nemzetközi éllovasa. Portfóliójuk túlnyomó részét a nagy teljesítményű memória technológiák, köztük a DRAM (dynamic random-access memory) és a NAND Flash képezik. A DRAM memóriák a hasonló technológiák közül relatíve olcsónak számítanak, azonban tartalmukat csak folyamatos tápellátás mellett képesek megtartani. Főként számítógépekben, szerverekben és fogyasztói elektronikai cikkekben alkalmazzák őket. A DRAM piacot a Micron Technologies mellett a Samsung és a dél-koreai SK Hynix osztják fel egymás között. Ez a piac a számítógép értékesítések 2012 óta tartó csökkenése miatt erősen túlkínálatossá vált és egyelőre nem mutatkoznak fordulat jelei. Az átlagos értékesítési árak erős csökkenő trendet mutatnak a szegmensben, így a gyártási költségek nagymértékű lefaragásával igyekeznek a vállalatok szinten tartani a marzsokat.


A 3D NAND-é a közeljövő


A Micron másik fő bevételforrása a NAND Flash memóriákból származik, amely az adatok megmaradó, tápellátás nélküli tárolását, valamint ezek elektronikus törlését és újraprogramozását teszi lehetővé. Ez a technológia nagyobb háttértárolók esetében ideális, mivel igen gyors írás-olvasást tesz lehetővé relatíve alacsony költségek mellett. Ebben a szegmensben a vállalat szorosan együttműködik az Intellel a fejlesztés, a gyártás, a dizájn és az értékesítés terén. Ez mindenképpen pozitív jelnek mondható, hiszen az Intel eddig története során rendre kivonult a már nem elég vonzónak tűnő félvezető memóriákkal kapcsolatos szegmensekből. A két vállalat 2015. márciusában rántotta le a leplet új 3D NAND Flash technológiájáról, amiben a memóriacellák egymásra vannak halmozva, ezáltal megháromszorozván a sík NAND-ok által biztosított tárhelyet. Emellett 2016. augusztusában jelentette be a Micron, hogy okostelefonokban használható változatot is piacra dob, aminek egyik előnye, hogy kisebb teret foglal el a készülék egyéb tartozékai elől. A Micron 2017. első negyedévében már azzal számol, hogy a legyártott NAND Flash memóriák túlnyomó többségét már a 3D-s verzió fogja adni.


A vállalat értékesítéseinek alakulása jól tükrözi a memóriák piacán az utóbbi években lezajló trendet, ugyanis az látható, hogy az értékesítések egyre inkább a NAND Flash technológiák irányába tolódtak el. Míg 2014-ben a vállalat árbevételének 68%-át a DRAM és 27%-át a NAND Flash memóriák értékesítése tette ki, 2016-ra a DRAM értékesítések aránya 58%-ra csökkent, míg a NAND Flash értékesítések aránya 37%-ra növekedett. Ennek a trendnek a további folytatódása várható az elkövetkező években.


3D XPoint, új irány a memóriachipek piacán


A Micron és az Intel 2015-ben mutatta be új, 3D XPoint (ejtsd: Crosspoint) technológiáját, amely egy teljesen új technológiát képvisel a nem felejtő memóriák szegmensében. A 3D XPoint nagyságrendekkel gyorsabb és tartósabb a NAND Flashnél, ráadásul egy megfizethető alternatívát is kínál. A Micron ezen memóriák gyártását 2016-ban kezdte meg és 2017-ben a termelés jelentős felfutását várja. Az új technológia forradalmasíthatja a nem felejtő memóriák csoportját, ám az elterjedése kissé elhúzódhat, mivel a különféle szoftveres fejlesztéseknek is le kell követniük a változásokat.


Negyedéves gyorsjelentés


Erős számokat közölt második gazdasági negyedéves gyorsjelentésében a vállalat, a következő negyedévre pedig kivételesen erős várakozásokat tett közzé. A vállalat árbevétele a március 2-án zárult gazdasági negyedévben a várakozásoknak megfelelően 4,65 milliárd dollárt tett ki, a 0,9 dolláros tisztított EPS pedig felülmúlta a 0,86 dolláros várakozásokat. A harmadik gazdasági negyedévre 1,43 és 1,57 dollár közötti tisztított EPS-t vár a vállalat, míg a jelentés közzététele előtt az elemzői konszenzus csupán 0,95 dollár volt. A vállalat vezérigazgatója, Mark Durcan szerint igen erős kereslet mutatkozik jelenleg a NAND és DRAM memóriachipek iránt, miközben az iparági kínálat limitált. Ez ahhoz vezetett, hogy a régóta csökkenőben levő átlagos DRAM értékesítési árak 21%-kal emelkedtek a negyedévben, amik a folyamatban lévő költségcsökkentési intézkedésekkel együtt kiugróan jó 36,7%-os bruttó marzsot eredményeztek. A pozitív hírekre az elemzők többsége komoly mértékben emelte a vállalatra vonatkozó profitvárakozásait, ráadásul nemcsak az idei hanem a rákövetkező két évre is.

 

Forrás: Bloomberg, Erste


Értékeltség

 

A fentiekben már láthattuk, hogy a félvezető szektor jelenleg relatíve olcsónak tűnik a historikus adatok alapján, a Micron Technology pedig az USA-ban a szektoron belül a legolcsóbb vállalatnak számít. A vállalat jelenleg 7 körüli előremutató P/E rátán forog, míg az amerikai szektortársak értékeltségének átlaga 22 körüli értéket mutat. Amennyiben a vállalat utóbbi években látott értékeltségét nézzük, úgy a jelenlegi 7 körüli érték továbbra is olcsónak számít. A gyorsjelentést követően a részvények árfolyammozgása csak mérsékelten követte le a megugró profitvárakozásokat, így a P/E ráta két nap alatt 1,5 pontot esett, ami egy kedvező vételi lehetőséget kínál.


A Micron Technology értékeltségének alakulása

 

Forrás: Bloomberg, Erste


Amennyiben a vállalat profitjainak múltbeli alakulását nézzük, láthatjuk a választ arra, hogy miért forog jóval alacsonyabb értékeltségen a Micron Technology, mint a szektortársak. A profitok igen változékonyan alakultak az utóbbi években, mivel a memória technológiák szegmensét a folytonos megújulás jellemzi. A legutóbbi gyorsjelentés alapján jelenleg igen jól pozícionálta magát a vállalat ebben a versenyben, amit már a következő évekre vonatkozó elemzői várakozások is tükröznek.

 

Forrás: Bloomberg, Erste


A felhőalapú szolgáltatások térnyerése és az önvezető autók rohamtempóban történő fejlesztése további keresletet támaszt a Micron technológiái iránt, amik a profitok további bővüléséhez járulhatnak hozzá a közeljövőben.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Vegyes zárás az európai tőzsdéken

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2021. 08. 24. 19:00
Megosztás:

Minuszban zárt BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 389,34 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel, 51 633,85 ponton zárt kedden.
2021. 08. 24. 18:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 10:00
Megosztás:

Nőtt a BUX, a Mol volt a nap nyertese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,64 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 52 023,19 ponton zárt hétfőn.
2021. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 08. 23. 10:00
Megosztás:

Emelkedés jöhet nyitásban az elemző szerint

A csütörtöki negatív korrekciót követően hétfőn pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert a hazai részvénypiac kimaradt a pénteki mozgásból, amikor nagyrészt felfelé tartottak a részvényindexek.
2021. 08. 23. 09:00
Megosztás:

Így alakult a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1317,90 pontos, 2,62 százalékos emelkedéssel 51 696,55 ponton fejezte be a hetet.
2021. 08. 22. 09:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az európai tőzsdéken

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 20. 10:00
Megosztás: