Április végéig jelentkezhetnek egészségügyi innovátorok az 50 ezer eurós díjazású start-up versenyre

Egészségügyi újításokkal foglalkozó start-upok, kis- és középvállalkozások számára írt ki versenyt az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health. Az EIT Health a világ egyik legnagyobb egészségügyi innovációs kezdeményezése. Magyarországról két kategóriában nevezhetnek az érdeklődők. Az InnoStars Awards április 30-ig várja azon - prototípussal már rendelkező - projektek és start-up vállalkozások jelentkezését, amelyek új, innovatív termékkel vagy szolgáltatással szeretnének megjelenni a piacon. A szintén április végén záruló European Health Catapult kategóriában olyan – a piacon már bevezetett termékkel rendelkező – kis- és középvállalkozások versenghetnek, amelyek európai piacra szándékoznak belépni. A beérkezett pályázatokat szakértők bírálják el, majd a legjobbak bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat nagyvállalatok képviselőinek, innovátoroknak és befektetőknek, akik felkészítik a csapatokat a piacra lépéshez szükséges további megmérettetésekre is. Akik jelentkeznek a versenyre, automatikusan bekerülnek a Francia Intézet által rendezett 2017. június 15-16-án megrendezésre kerülő Smart Health programba is.

Április végéig jelentkezhetnek egészségügyi innovátorok az 50 ezer eurós díjazású start-up versenyre

Egészségügyi újításokkal foglalkozó start-upok, kis- és középvállalkozások számára írt ki versenyt az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health.

Az EIT Health a világ egyik legnagyobb egészségügyi innovációs kezdeményezése. Magyarországról két kategóriában nevezhetnek az érdeklődők. Az InnoStars Awards április 30-ig várja azon - prototípussal már rendelkező - projektek és start-up vállalkozások jelentkezését, amelyek új, innovatív termékkel vagy szolgáltatással szeretnének megjelenni a piacon. A szintén április végén záruló European Health Catapult kategóriában olyan – a piacon már bevezetett termékkel rendelkező – kis- és középvállalkozások versenghetnek, amelyek európai piacra szándékoznak belépni. A beérkezett pályázatokat szakértők bírálják el, majd a legjobbak bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat nagyvállalatok képviselőinek, innovátoroknak és befektetőknek, akik felkészítik a csapatokat a piacra lépéshez szükséges további megmérettetésekre is. Akik jelentkeznek a versenyre, automatikusan bekerülnek a Francia Intézet által rendezett 2017. június 15-16-án megrendezésre kerülő Smart Health programba is.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


Korábbi start-up verseny győztese azóta életeket ment meg, nemzetközi karriert futott be

Az EIT Health tavalyi verseny kiírásának egyik győztese, az 50.000 eurós díjazásban részesülő HandInScan csapat egy olyan digitális rendszert fejlesztett, amely alkalmas az egészségügyi dolgozók kézfertőtlenítési eljárásának közvetlen és objektív kiértékelésére. A kórházi fertőzések bárkit elérhetnek, 7% esélyünk van kórházi fertőzésre még a fejlett világ kórházaiban is, holott a helyes kézhigiénével a kórházi fertőzések legalább 30%-a megelőzhető. Egy átlagos európai kórház 300 000 eurót költ a megelőzhető kórházi fertőzések kezelésére. A HandInScan által kifejlesztett szkenner a kézmosás azonnali kiértékelését egy speciális kézfertőtlenítőszer eloszlásának kimutatásával teszi lehetővé, amihez a felhasználóra ártalmatlan, UV-A fényű megvilágítást használ. Az objektív eredményt a kézről készült képek számítógépes kiértékelésével valósítja meg a rendszer. A készülék az egészségügyi intézményekbe való integrálással védelmet nyújt a páciensek és az egészségügyi személyzet számára is, közvetve motiválva őket a megfelelő és gyakori kézmosás alkalmazására. A rendszert 17.000 kórházi dolgozón tesztelték és 17 országban került már sor az eszköz telepítésére. A csapat célja további piacok meghódítása. Termékük rengeteg elismerést kapott, többek között a „European Young Innovator of the Year”, az „Innovact Campus Award 2011”, illetve az „ICPIC Innovation Academy Award” nemzetközi díjakat.

Mit nyerhetnek a pályázók? Mire használhatják a nyereményüket?

A versenyben való induláshoz nem szükséges önrész. A verseny kiírója, az EIT Health célja az egészségügyi innováció és a nemzetközi együttműködés erősítése valamint jelentős számú új innovatív termék és szolgáltatás piacra vitele. Az innovációs projektek és akcelerátor szolgáltatások mellett hangsúlyos szerepet kapnak az ezeket kiegészítő oktatási programok is, melyek első sorban a vállalkozói ismeretek gyakorlati elsajátítását támogatják.

Az InnoStars Awards kategória legjobb 20 nevezője 7000 euró értékű csomagot nyer, melyet üzleti tervük fejlesztésére, üzleti modelljük tökéletesítésére költhetnek, illetve tréningeken vehetnek részt, hogy minél meggyőzőbben tudják ötletüket nemzetközi vállalatok vezetői és a média képviselői előtt prezentálni. A kidolgozott üzleti tervek újabb értékelésen vesznek részt és a legjobb 8 számára az EIT Health lehetőséget biztosít vezető egészségügyi szakemberekből álló nemzetközi zsűri előtti bemutatkozásra, ahol akár 30.000 euró is elnyerhető a termék vagy szolgáltatás piaci bevezetésére. A European Health Catapult kategóriában biotech, medtech, vagy digitális egészségügy szakterületen díjazott projektek képviselői üzletfejlesztésre és nemzetközi hálózat fejlesztésre költhetnek 50.000 eurót, és olyan nagyvállalatok vezetőinek mutathatják be elképzeléseiket, mint például GE Healthcare, Philips, Roche, Siemens, IBM, SAP és más vezető egészségügyi piaci szereplők. A kiválasztott projekteknek lehetősége nyílik az EIT Health oktatási és inkubációs szolgáltatásainak igénybevételére, valamint a hálózat tagjaival történő kutatási, fejlesztési és piaci együttműködés kialakítására, végül pedig kvalifikálhatják magukat a 2017 novemberében Londonban megrendezésre kerülő EIT Health Summit-ra, ahol befektetők, kockázati tőke társaságok és az európai média különféle képviselői előtt mutathatják be terméküket.

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?

Termálfürdő, gyógyvíz kalkulátor - melyik fürdő gyógyít meg?

Gyomorsav, reflux kalkulátor - nagy a baj?

Milyen bajra milyen gyógynövény a jó?

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: