Vitáztak a MOB elnökjelöltjei

A Magyar Olimpiai Bizottság elnökjelöltjei közül Borkai Zsolt és Szabó Bence alapvetően pozitívan értékelték a MOB elmúlt négy évét, Kulcsár Krisztián szerint azonban a szervezet általános deficitekkel küzd.

Vitáztak a MOB elnökjelöltjei

Csütörtökön reggel az M4Sport Sportreggeli című adásában élőben vitázott a jövő keddi tisztújító közgyűlésen a MOB elnöki posztjáért harcba induló három sportvezető.
    

Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség Svájcban élő sportigazgatója szerint javítani kell a MOB társadalmi megbecsültségén és a nemzetközi megítélésén. A kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok párbajtőröző úgy érzi, a magyar sport hagyományai szerint erősebb jelenlétet érdemelne annál, hogy csak három-négy fővel képviselteti magát vezető szinten a nemzetközi sportszervezetekben.
    

A MOB elnöki posztját 2010 óta betöltő Borkai Zsolt szerint az elmúlt négy év eredménye volt, hogy Gyurta Dániel is bekerült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói bizottsága, a szervezetnek jelenleg két rendes és egy tiszteletbeli magyar tagja van. A lólengés szöuli olimpiai bajnoka szerint sportdiplomáciai eredmény, hogy az ország számos jelentős világversenyt, Győr pedig idén Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendezhet, valamint, hogy első alkalommal jött el Magyarországra az Európai Olimpiai Bizottság szemináriuma.
    

Kulcsár Krisztián úgy fogalmazott: megvannak az okai annak, miszerint csak tiszavirág életűnek bizonyult, hogy a MOB az egész magyar sport irányításáért volt felelős, s hogy a szervezet 2017-től elveszítette jogkörei jelentős részét. Szerinte emiatt újra kell gondolni kapcsolatát az állami sportirányítással, a kiemelt beruházásokért felelős központtal, valamint a hazai sportszervezetekkel, mert ezen a téren is komoly deficitekkel rendelkezik.
    

Borkai Zsolt erre úgy reagált, hogy az elmúlt évek vitáinak nyolcvan százaléka arról szólt: a MOB tagozatai egymástól szerették volna elvenni a különböző forrásokat, ő azonban ezt nem hagyta, s ragaszkodott ahhoz, hogy minden pénzt arra használjanak fel, amire eredetileg szánták.
    

Szabó Bence korábbi főtitkár hangsúlyozta, hogy London után a Magyar Olimpiai Bizottság dolgozta ki a sportágfejlesztési stratégiát, amelyben eredetileg 10+1 sportág szerepelt, s a programba végül 16 sportág került be. Hozzátette: a sportágfejlesztési programot a MOB kezelte, ezért úgy látja, nem az olimpiai bizottságon kell számon kérni az elmaradt eredményeket. Ugyanakkor kiemelte, hogy a MOB szerinte minden feltételt biztosított az olimpiai sportágaknak, s ezt bizonyítja, hogy Rio után tizenkét szövetségtől kaptak köszönő levelet.
    

Borkai Zsolt szerint a MOB számtalan méltatlan támadást kapott, s Szabó Bencével egyetértették abban, hogy a bírálók konkrét kritikákat egyszer sem tudtak megfogalmazni a szervezettel szemben. A regnáló elnök további eredményként értékelte, hogy sikerült megőrizni a MOB 200 fős tagságát, így számos sportszervezet delegáltjai sem kerültek ki belőle.
    

Szabó Bence azt is kiemelte, hogy az elmúlt négy évben versenyen egyetlen magyar sportoló sem bukott meg doppingvizsgálaton.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Kulcsár Krisztián szerint a MOB eltávolodott az üzleti élettől, s mivel ebben az időszakban lényegesen kevesebb állami támogatást kap, mint korábban, ezért növelnie kell a saját forrásait.
    

Szabó Bence ezt a kijelentést azzal cáfolta, hogy a barterügyletekkel együtt évi egymilliárd forint volt a MOB szponzori bevétele, és ez szerinte szép eredmény.
    

Kulcsár kijelentette: olyan elnökséget és közgyűlést szeretne, amelyben aktívak a tagok, vannak viták, és nincsenek határozatképességi problémák, mint az elmúlt időszakban.
    

Borkai erre azt felelte, Kulcsár Svájcból nem igazán tapasztalhatta meg, mi zajlott a MOB-ban, s véleményét pletykákra alapozta.
    

Szabó és Kulcsár egyetértett abban, hogy a MOB-ot újra kell pozícionálni, mert a feladatköre most más, mint az elmúlt négy évben, Borkai azonban ezt másként gondolja, szerinte a MOB egy 121 éves, nemzetközileg is elismert szervezet.
    

A MOB jelenlegi elnöke viszont elismerte, hogy a kommunikációban nem voltak elég jók az elmúlt időszakban. Úgy érzi, talán ez vezethetett oda, hogy a magyar sport képviselői nem látták pontosan, hogy milyen munkát is végzett az olimpiai bizottság, ezért ezen a téren a jövőben feltétlenül javulnia kell a szervezetnek.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

 


Megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Az Emil Zátopek legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, David Ondrícek rendezte Zátopek című új cseh film bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
2021. 08. 21. 02:00
Megosztás:

Átadták a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Átadták a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjait szombaton a kecskeméti Hírös Agórában.
2021. 08. 16. 02:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A TikTok már a világ legnépszerűbb videós mobilapplikációja

Pontosan 660 millió 120 ezer letöltéssel büszkélkedhetett a TikTok az elmúlt esztendőben, de még a TikTok Lite-ot is csaknem 142 milliónyian helyezték el mobiljukon. A siker egyik fő titka, hogy a platform a felhasználóknak új, szórakoztatóbb és hatékonyabb alternatívát kínál az online tartalommegosztásra rövid zenés videók megosztásával. Kiegészítő, vonzó funkciókkal bárki könnyedén készíthet magáról felvételeket: ötletes, humoros, szórakoztató miniklipeket, melyek egycsapásra akár világhírnevet is hozhatnak bárki számára.
2021. 08. 12. 08:30
Megosztás:

Mit jelent a magyarok számára a közösségi média?

A hosszan elnyúló járvány időszakában rendkívül gyorsan helyeződtek át személyes kapcsolataink az online térbe – és kizárólag oda. Bár a magyarok 10 éve viszonylag aktívan használják a közösségi médiát és a lakosság csupán 3%-a1 nem használ efféle platformokat, a világjárvány alatt a magyarok több mint háromötöde (63%) szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra. A Kaspersky megbízásából készült kutatás fényt derít arra, hogy melyek a leggyakrabban használt platformok, mi a közösségi média szerepe és hatása a magyarok életére.
2021. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Már az idén megdőlhet a világjárvány előtti reklámköltésrekord

A 11,2 százalékkal bővülő reklámpiacot az e-kereskedelem és az online videók hajtják. A reklámköltés 2021-ben 6 százalékkal haladja meg a járvány előtti csúcsot. A digitális reklámok részesedése eléri az 58 százalékot az idén, szemben a 2019-es 48 százalékkal. A reklámköltések bővülése középtávon is robosztus maradhat.
2021. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Lesz negyedik hullám vagy nem?

Több, mint másfél évig voltunk bezárva az otthonainkban, és a világ, amit előtte éltünk, mostanra teljesen megváltozott. Viszont most jobban, mint ezelőtt bármikor - szeretnénk újra elkezdeni élni az életünket. Folyamatosan arról olvashatunk, hogy a delta variáns egyre gyorsabban terjed, és reménykedünk, hogy az a negyedik hullám vagy gyorsan véget érjen, vagy meg se történjen.
2021. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Sorozat készül Hunyadi Jánosról

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tíz részes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.
2021. 07. 18. 07:00
Megosztás:

Két új közigazgatási szaklap indul az NMHH támogatásával

Egy magyar és egy nemzetközi, elsősorban a visegrádi országok szerzőinek munkájából merítő digitális folyóirat is elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával. Mindkét lap a közigazgatásról szóló színvonalas szakmai párbeszédet tűzte ki céljául.
2021. 07. 13. 02:00
Megosztás:

Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék

Százhúsz millió forintos kerettel hirdette meg az idei műszaki fejlesztésekre szóló pályázatot közösségi televízióknak és rádióknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, az első fordulóra augusztus 5-ig lehet jelentkezni, döntött e heti ülésén a testület. Tizenegy közösségi televízió és rádió működési és üzemeltetési költségéhez is hozzájárult a grémium, emellett véglegesített egy kalocsai és egy dunaföldvári frekvenciapályázatot.
2021. 07. 07. 21:30
Megosztás:

1,5 millió megtekintést ért el két hét alatt az UNICEF Magyarország TikTok netes bántalmazás elleni kampánya

Hatalmas érdeklődés övezi a fiatalok körében az UNICEF Magyarország cyberbullying elleni új kampányát. A szervezet június 18-án, az online bántalmazás elleni világnapon indította el kezdeményezését a TikTokon. Az azóta eltelt napokban a #sértőhangok megjelöléssel ellátott videós tartalmak több, mint 1.5 millió megtekintést eredményeztek, 400 felé közelít a hangsáv használatával született videók száma és több, mint 5,700 TikTok felhasználó kezdte már el követni a világnapra létrehozott @unicefhungary profilt.
2021. 07. 06. 16:00
Megosztás:

Így tudhatjuk meg, milyen szolgáltatás áll az emelt díjas számok mögött

Minden hírközlési szolgáltatónak jogszabályi kötelezettsége vezetni az emelt díjas telefon- és sms-szolgáltatásainak hiteles és naprakész listáját, felelős fogyasztóként pedig két egyszerű kereséssel előzetesen ellenőrizhetjük ezeket a számokat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ezen kívül eleve le is tiltathatjuk a szolgáltatónknál az ilyen típusú hívások, sms-ek indítását a kellemetlen meglepetések és a „számlasokk” elkerülésére.
2021. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Újabb budapesti körzeti rádiós frekvencia pályáztatását készíti elő a Médiatanács

Pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, valamint öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia – döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A magyar testület jelzésére a cseh társhatóság bírságot rótt ki az AMC szolgáltatójára.
2021. 07. 02. 10:30
Megosztás:

NMHH: pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz és öt vidéki helyi rádiós frekvencia

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése alapján pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, és öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia.
2021. 07. 01. 07:00
Megosztás:

Az uniós átlagnál több magyarnak van közösségi oldala

Kiemelkedően magas, 87 százalékos a magyar internethasználóknál a közösségi oldalakon résztvevők aránya, ami 22 százalékponttal több az uniós átlagnál - tájékoztatta a magyar háztartások infokommunikációseszköz-használatáról szóló elemzése alapján a Központi Statisztika Hivatal (KSH) szerdán az MTI-t.
2021. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Őrizetbe vették az Apple Daily lap egyik vezércikkíróját

Őrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülőterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 06. 28. 07:30
Megosztás:

Jegybevételi rekorddal nyitott ez a mozifilm

Bemutatásának másfél éves halasztgatása után a Halálos iramban 9. című film jegybevételi rekorddal nyitott, 70 millió dollárt forgalmazott az észak-amerikai mozikban járványidőszakban.
2021. 06. 28. 00:05
Megosztás:

Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét az NMHH

Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület emellett elvégezte egy pápai frekvenciapályázat alaki vizsgálatát, és döntött négy vidéki pályázati eljárás nyerteséről is.
2021. 06. 24. 10:30
Megosztás:

Magyar animációt is díjaztak az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Mostoha Marcell Avant (Előre) című rövid, rajzos animációját is díjazták a szombaton zárult Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
2021. 06. 21. 02:00
Megosztás: