MAZARS: Az adóhatóság mindent látó szemei

– Május 4-én a Parlament megszavazta az országonkénti jelentéstételi kötelezettséget (CbCR) előíró törvénymódosítást – hívja fel a figyelmet a MAZARS. Ez jelentős változást hoz a hazai transzferár dokumentációs kötelezettségek terén, egyben új fegyvert ad az adóhatóság kezébe a transzferár-kockázatok felmérése során. Bár az új adatszolgáltatás ebben a naptári évben még csak egy szűk adózói kört érint, számos hazai vállalkozásnak már idén szembesülnie kell a kapcsolódó adminisztrációs terhekkel. Felkészülni már az adatszolgáltatásra is ajánlott, mulasztás esetén 20 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki az adóhatóság.

A törvénymódosítás lényege, hogy az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény kiegészül az országonkénti jelentéstételi kötelezettséggel, illetve az adóhatóságok közötti automatikus információcserével.

 

„A BEPS akciótervet, amely a társasági adóalap kreatív csökkentésének és a nyereség átcsoportosításának megakadályozására irányul, 2015-ben fogadta el az OECD – foglalta össze Nagy Gabriella, a Mazars Kft. Nemzetközi Transzferár Központ vezetője. Az akcióterv célja többek között az, hogy a transzferár-dokumentáció átfogó és hiteles képet nyújtson a multinacionális vállalatcsoport működéséről, illetve a csoporton belüli tranzakciók nyomon követhetőségéről. Ezért javasolta az OECD a háromszintű dokumentációs kötelezettség bevezetését.” 

Ennek első két pillére az új adattartalommal megtöltött fődokumentum (‘masterfile’) és a specifikus nyilvántartás (‘local file’). Ezek – eltérő adattartalommal – a hazai szabályozásban is ismertek, bár alkalmazásuk jelenleg nem kötelező.

 

A CbCR (Country-by-Country Reporting) új elemként került a fenti dokumentumok mellé. Az Európai Tanács a BEPS akciótervre reagálva irányelvet fogadott el, amely minden tagállam számára kötelezően előírja az országonkénti jelentéstételi kötelezettség és az automatikus információcsere átültetését a nemzeti szabályozásba, legkésőbb 2017. június 4-ig. Magyarország a most elfogadott törvénnyel teljesítette az irányelvben előírt kötelezettségét.

Kiknek kell beadni az országonkénti jelentést?

Az országonkénti jelentési kötelezettség azokra a multinacionális vállalatcsoportokra terjed ki, amelyeknek összevont (konszolidált) árbevétele eléri a 750 millió eurót. Alapesetben a cégcsoport végső anyavállalata lesz kötelezett a cégcsoport nevében beadni a jelentést, azonban az anyavállalattól eltérő csoporttagok is kötelezettek lehetnek erre egyes esetekben, például ha az anyavállalat országában nincs CbCR-szabályozás, vagy a jelentésekkel kapcsolatos automatikus információcsere a gyakorlatban nem működik.

 

Az országonkénti jelentésben a cégcsoportnak valamennyi olyan ország tekintetében adatot kell szolgáltatnia, amelyben üzleti tevékenységet folytat. Az adatszolgáltatásban szereplő legfontosabb adatok a következők:

  • kapcsolt és nem kapcsolt felektől származó bevétel összege;
  • adózás előtti eredmény összege;
  • a nyereségadó összege;
  • jegyzett tőke és eredménytartalék;
  • foglalkoztatottak száma;
  • tárgyi eszközök értéke.

 

Mikor jön az új szabályozás?

 

Az új rendelkezés az érintett magyarországi vállalatok számára már a 2016-os adóév tekintetében adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő. Ennek határideje első ízben az üzleti évtől számított 15 hónap (2018. március 31.), a későbbi adóévekre 12 hónap. Az anyavállalattól eltérő csoporttagok először a 2017-es adóév tekintetében lesznek kötelezettek CbCR beadására, egyéves határidővel.

 

„A törvénymódosítás egy további kötelezettséget is tartalmazhívta fel a figyelmet Nagy Gabriella. A bejelentési kötelezettség minden, legalább 750 millió eurós árbevételt elérő cégcsoport magyarországi csoporttagját érinti. A vállalatoknak azt kell bejelenteniük, hogy kötelezettek-e CbCR beadására. Fontos tudni, hogy számos magyar vállalkozásnak már 2017. december 31-ig bejelentési kötelezettsége lesz.”

Sokmilliós bírságok

 

A CbCR önmagában nem ad jogalapot transzferárakból adódó társasági adóalap kiigazításra. Ugyanakkor az adóhatóság az adatszolgáltatást felhasználhatja további kockázatelemzési célra, amely során a társaság transzferár dokumentációit, beszámolóit és könyveit együtt elemezve adóbírságot szabhat ki. Ha azonban az adózó adatszolgáltatási-, bejelentési- és változásbejelentési kötelezettségét elmulasztja, vagy hibásan, hiányosan teljesíti, úgy az adóhatóság rendkívül magas, 20 millió forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki.

Bár Magyarországon anyavállalatként kevés társaság lesz kötelezett országonkénti jelentésre, a fenti feltételek vizsgálata után gyorsan kiderülhet, hogy számos hazai leányvállalat, illetve külföldi vállalkozás magyarországi telephelye maga is CbCR beadására lehet kötelezett. Tervezési szempontból ez a típusú feltételrendszer megköveteli minden legalább 750 millió eurós árbevételt elérő cégcsoporttól az anyavállalat vagy az anyavállalatnak kijelölt csoporttag országa, illetve a többi csoporttag országai közötti relációk komplex vizsgálatát.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

A legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében (OSA): az online pénztárgép (OPG) adatai is bekerülnek a számlaadatok közé, sőt a felhasználók számára is elérhetőek, letölthetőek lesznek. A két forrás összeillesztése, az összes adat egy rendszerben való kezelése teszi lehetővé az „e-áfa” szolgáltatás megvalósítását is, ami nem más, mint a NAV által készített áfabevallási tervezet kiajánlása a cégek számára. „Ezzel a kör végleg bezárul” – emeli ki Poór Károly az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. cégvezetője – „a manuális rögzítés teljesen megszűnhet, hisz elegendő csak a számla (blokk) képét beszkennelni, lefotózni, és összekapcsolni a NAV által rendelkezésre bocsátott XML adatokkal.”
2021. 07. 21. 05:30
Megosztás:

Idén többen ajánlották fel adójuk egy százalékát

Egyre népszerűbbek az online megoldások; idén ilyen módon százezerrel többen ajánlották fel az egyházaknak, a civilszervezeteknek adójuk egy százalékát, mint tavaly - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
2021. 07. 18. 10:00
Megosztás:

Célegyenesben az áfabevallási tervezetek kiajánlása

Hamarosan indul az áfabevallási tervezetek kiajánlásának a tesztüzeme, a cél az, hogy 2022-ben már a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa az adóhivatal, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 07. 17. 14:00
Megosztás: