Boros Imre szerint szemtelenek a hitelminősítők

Boros Imre közgazdász szerint szemtelenek a hitelminősítők, mivel a magyar besorolás változatlanul hagyásával még beszedik a hitelek után járó felárat.

 

A szakember az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, ez ellen a kormány úgy védekezik, hogy nem a piacról szerez pénzt, hanem belülről finanszírozza a költségvetést.
    Nem szokott rossz lenni, ha jól sikerül az első félév, mert korábban inkább rosszabb adatok jöttek a január-márciusi időszakból - emelte ki Boros Imre.
    Hangsúlyozta: a növekedésnek jó kilátásai vannak, mert az export jó, növekszik a lakossági fogyasztás, és az építőipar is "begyújtotta a rakétákat".

A szakember az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, ez ellen a kormány úgy védekezik, hogy nem a piacról szerez pénzt, hanem belülről finanszírozza a költségvetést.   

Nem szokott rossz lenni, ha jól sikerül az első félév, mert korábban inkább rosszabb adatok jöttek a január-márciusi időszakból - emelte ki Boros Imre.    Hangsúlyozta: a növekedésnek jó kilátásai vannak, mert az export jó, növekszik a lakossági fogyasztás, és az építőipar is "begyújtotta a rakétákat".

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

 

Megerősítette a Nemzetközi Beruházási Bank minősítését a Fitch Ratings

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő intézet megerősítette a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) hosszú távú A mínusz minősítését, stabil kilátásokkal - tájékoztatta a pénzintézet közleményében csütörtökön az MTI-t.
2021. 08. 20. 20:00
Megosztás:

Megerősítette Magyarország adósbesorolását a Standard&Poor's

A három nagy hitelminősítő közül a Standard&Poor's (S&P) felülvizsgálta eddigi besorolását, és megerősítette a BBB besorolást, valamint a stabilnak minősített kilátást: a Fitch-hez hasonlóan a válság közepette is erősnek ítélte meg a hitelminősítő hazánk teljesítményét, stabilitását és válságkezelési stratégiáját - közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 15. 02:00
Megosztás:

A Standard&Poor's is megerősítette Magyarország adósbesorolását

A három nagy hitelminősítő közül a Standard&Poor's (S&P) felülvizsgálta eddigi besorolását, és megerősítette a BBB besorolást, valamint a stabilnak minősített kilátást: a Fitch-hez hasonlóan a válság közepette is erősnek ítélte meg a hitelminősítő hazánk teljesítményét, stabilitását és válságkezelési stratégiáját - közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 14. 21:00
Megosztás:

A Fitch Ratings megerősítette Magyarország stabil kilátását

A Fitch Ratings nemzetzközi hitelminősítő megerősítette legfrissebb felülvizsgálatában Magyarország államadós-besorolását: továbbra is stabil kilátású BBB osztályzattal tartja nyilván a magyar államadósság-kötelezettségeket - írta szombaton kiadott közleményében a Pénzügyminisztérium.
2021. 07. 31. 14:00
Megosztás:

Megerősítette az amerikai adósbesorolást a Fitch Ratings

Megerősítette a leminősítés lehetőségére utaló, egy éve érvényes negatív kilátás fenntartásával az Egyesült Államok lehetséges legjobb, AAA államadós-besorolását szerdán a Fitch Ratings.
2021. 07. 14. 22:30
Megosztás:

Az MNB felfüggesztette a Cetelem Bank fogyasztóbarát személyi kölcsön minősítését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felfüggesztette a Magyar Cetelem Bank Zrt. személyi kölcsönének fogyasztóbarát minősítését, a bank ugyanis megsértette a Minősített fogyasztóbarát személyi hitel pályázati kiírás vonatkozó pontjait azzal, hogy július 1-jétől nem biztosította a teljeskörű online hitelfelvétel lehetőségét - jelentette be csütörtökön a felügyeletet ellátó jegybank.
2021. 07. 01. 16:00
Megosztás:

Stabilra javította az OTP orosz leánybankjának osztályzati kilátását a Fitch Ratings

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról az OTP Bank oroszországi leánybankjának osztályzati kilátását hétfőn a Fitch Ratings.
2021. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Ezt a besorolást kapta az MVM a Fitch Ratings-től

A magyar államadósságra érvényben tartott osztályzattal azonos, BBB induló besorolással látta el kedden az MVM hosszú távú deviza- és forintkötelezettségeit a Fitch Ratings.
2021. 06. 22. 22:00
Megosztás:

Stabilra javította a brit adósosztályzat kilátását a Fitch Ratings

Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Nagy-Britannia AA mínusz szintű államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings.
2021. 06. 19. 16:00
Megosztás:

A Fitch Ratings szerint költségvetési kiigazításokra lesz szükség az adósság csökkentéséhez

Várhatóan rendkívüli ütemben emelkednek még jövőre is a globális államadósság-ráták a koronavírus-járvány gazdasági kárainak enyhítését célzó költségvetési kiadások miatt, és ebben a környezetben kockázatos lenne arra számítani, hogy az alacsony kamatok hosszú távon fennmaradnak, költségvetési kiigazítások nélkül is elviselhetővé téve a magas adósságterheket - áll a Fitch Ratings pénteken Londonban ismertetett globális adósságdinamikai áttekintésében.
2021. 05. 24. 13:00
Megosztás:

Közép- és Kelet-Európa adósosztályzatai átvészelték a járvány-sokkot

Adósosztályzati szempontból viszonylag jól átvészelték a koronavírus-járvány okozta sokkot Közép- és Kelet-Európa, valamint az egykori szovjet térség gazdaságai, de az osztályzati kilátásokat megterhelték a térség köz- és külső finanszírozási mutatóira gyakorolt járványhatások - áll a Fitch Ratings szerda este Londonban ismertetett térségi helyzetértékelésében.
2021. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Stabilizálódik a globális pénzügyi szektor

Megkezdődött a globális pénzügyi szektor osztályzati kilátásainak stabilizálódása - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott negyedéves szektorelemzésében.
2021. 04. 30. 00:05
Megosztás:

Gyorsítják Közép-Európa növekedését az EU-folyósítások

Az új költségvetési időszakban a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok kapják az Európai Unió kohéziós folyósításainak csaknem a felét, és a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítését célzó támogatásokkal együtt ezek a finanszírozások a következő hét évben érezhetően gyorsítják majd a térség gazdasági növekedését - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban bemutatott átfogó szektorelemzésében.
2021. 04. 21. 08:00
Megosztás:

A Standard and Poor's negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolásának kilátásait

A Standard and Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő negatívról stabilra javította Románia államadós-besorolásának kilátásait, ugyanakkor megerősítette BBB mínusz/A-3 szintű, befektetési ajánlású besorolását.
2021. 04. 17. 17:00
Megosztás:

A Moody's stabilra javította a magyar bankrendszer kilátását

Stabilra javította az eddigi negatívról több európai, köztük a magyar bankrendszer kilátását csütörtökön a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő, azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy az érintett országokban megkezdődik a kilábalás a koronavírus-válságból, és ez a gazdasági kondíciók erősödését eredményezi.
2021. 04. 02. 08:30
Megosztás:

Szigorodnak a kínai hitelminősítési szabályok

A függetlenség növelése és a minőség javulása érdekében a PBOC szigorúbban fogja felülvizsgálni a helyi hitelminősítők működését.
2021. 03. 29. 16:00
Megosztás:

Nem vizsgálta Magyarország adósosztályzatát a Moody's

Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a péntekre kitűzött időpontban, így nem jelentett be módosítást a Baa3 szintű osztályzatra, sem a besorolás tavaly szeptember óta érvényes pozitív kilátására.
2021. 03. 27. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel nyitottak az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon. Az árfolyamok elsősorban a technológiai részvények körében emelkedtek.
2021. 03. 22. 15:30
Megosztás:

Javul a helyzet Csehországban, de a kórházak leterheltek

Csehországban a hét végén is alacsonyabb volt a napi új igazolt fertőzések száma az egy héttel ezelőttihez képest, ez a fertőzés terjedésének lassulását mutatja.
2021. 03. 22. 09:30
Megosztás:

Újabb oltásrekord Nagy-Britanniában

A vasárnap közzétett legfrissebb adatok alapján csaknem 850 ezer embert oltottak be az elmúlt 24 órában a koronavírus elleni vakcinával Nagy-Britanniában. A brit oltási kampány kezdete óta ez az eddigi napi rekord.
2021. 03. 22. 03:00
Megosztás: