Hírek > Nem profitált a Mol az olaj árának emelkedéséből >

Nem profitált a Mol az olaj árának emelkedéséből

2017.05.15 21:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,49 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 34 462,02 ponton zárt hétfőn, ami újabb történelmi csúcs.
Nem profitált a Mol az olaj árának emelkedéséből

A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
    Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a magyar blue chipek vegyes teljesítményt nyújtottak, a Magyar Telekom és a Richter jól szerepelt, az OTP-Mol páros volt a lemaradó, de a magyar bankpapír még így is pénteki zárószintje közelében fejezte be a napot. 
    A Mol nagyobb lemorzsolódása azért érdekes, mert az olaj árfolyama hétfőn jelentősen nőtt, miután a szaúd-arábiai és az orosz energiaügyi miniszterek hétvégén jelezték, hajlandóak lennének egy évvel meghosszabbítani a kitermelés korlátozására irányuló megállapodást, ami orvosolni tudná a túlkínálatot. Hozzáfűzte azonban, hogy az olajpapír árfolyama az elmúlt napokban nagyon sokat emelkedett, és egy hirtelen emelkedést követően természetes, hogy vannak korrekciók is. A többi papír szereplése a vezető elemző szerint beleillik a nemzetközi trendbe. Európában is mérsékelt pluszba tudtak lendülni a piacok, a hétvégi német tartományi választásokat követően enyhén pozitív hangulat volt a világban - mondta. 
    A Mol 150 forinttal, 0,65 százalékkal 22 800 forintra gyengült, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8500 forintra erősödtek, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 472 forintra nőtt, forgalma 385,3 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,72 százalékkal 6965 forintra emelkedett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.
    A BUMIX 2081,25 ponton zárt hétfőn, ez 3,65 pontos, 0,18 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
    A BÉT áruszekciójában nem változtak az árak. A takarmánykukorica így júliusra tonnánként továbbra is 44 000 forintba, a repce pedig augusztusra tonnánként továbbra is 105 000 forintba kerül.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 1,8% (KSH, 2016. dec.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.
Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Ön felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Mol 150 forinttal, 0,65 százalékkal 22 800 forintra gyengült, 1,8 milliárd forintos forgalomban.   

Az OTP-részvények 15 forinttal, 0,18 százalékkal 8500 forintra erősödtek, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.   

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 472 forintra nőtt, forgalma 385,3 millió forint volt.   

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,72 százalékkal 6965 forintra emelkedett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.   

A BUMIX 2081,25 ponton zárt hétfőn, ez 3,65 pontos, 0,18 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.   

A BÉT áruszekciójában nem változtak az árak. A takarmánykukorica így júliusra tonnánként továbbra is 44 000 forintba, a repce pedig augusztusra tonnánként továbbra is 105 000 forintba kerül.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.
Admiral Markets

Legfrissebb fórum témák