A magyar bankrendszer sokat tanult a válságból

A magyar bankrendszer sokat tanult a 2008-as gazdasági válságból, a devizahitelezéssel hibát követett el, aminek megvolt az ára, elveszett a szektor tőkéjének egyharmada - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára csütörtökön, a Klebelsberg Kultúrkúria rendezvényén.

A magyar bankrendszer sokat tanult a válságból

 

A Gazdaságetikai kérdések a reformáció tükrében címmel, a Reformáció emlékéve keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen kifejtette: társadalmi szinten is érezhető változás, hogy sokkal felelősebben állnak hozzá az eladósodás kérdéséhez az emberek. A pénzügyi ismeretek terén azonban egy nemzetközi felmérés szerint még mindig rosszul állnak a magyarok. A bankszövetség nagyon fontosnak tartja, hogy a pénzügyi kultúra emelkedjen, és ezzel az emberek válságálló képessége erősödjön, akár gazdasági, akár családi válságról van szó - mondta. 
    Szabó B. András evangélikus teológus, pestújhelyi lelkész úgy vélekedett, a válság fő problémája etikai jellegű volt, az információ aránytalanul oszlott meg. A teológus szerint nagyon fontos, hogy az alacsonyabban iskolázottak is szerezzenek annyi ismeretet, hogy védve legyenek az őket állandóan bombázó, a lehetőségeiknél nagyobb fogyasztásra ösztönző reklámokkal szemben.
    A beszélgetésen szó volt arról is, a társadalmi újraelosztás hogyan tehető igazságossá. Kovács Levente ezzel kapcsolatban elmondta: Európában a jövedelmek nagy részét a szolidaritási elv alapján újra elosztják. Magyarországon a kormány a jövedelmeket egységes, lineáris kulcs szerint adóztatja meg. Európában vannak országok, ahol progresszív adókulcsok vannak, a gazdagok arányaiban sokkal többet adóznak, és a létrehozott vagyont még egyszer megadóztatják. 
    A főtitkár úgy vélekedett, az újraelosztásnál figyelemmel kell lenni a társadalmi közegre is, Magyarországon - ismerve az adófizetési morált, az alacsony tőkefelhalmozást - nyilvánvalóan más elvek szerint kell kialakítani. Emellett az elosztásoknál valamilyen szinten a demográfiai problémákat is figyelembe kell venni. Úgy vélekedett, az újraelosztás szempontjából a magyar kormány helyes úton jár. 
    Kitért arra is, hogy Magyarországon egyre több olyan ember van, aki a saját vagyonából jelentős alapítványokat hozott létre, hogy társadalmi felelősségével éljen.
    A magán- és közpénz védelmére irányuló kérdés kapcsán Kovács Levente úgy vélekedett, nincs kis lopás és nagy lopás, a lopás és korrupció bármilyen mértéke elfogadhatatlan, mindet nevén kell nevezni, és el kell utasítani.
    A rendezvényre eljöttek a Nem adom a házam mozgalom tagjai, akik egyebek mellett "Keresztény értékrend = kilakoltatás?" felirattal várták az előadókat. A mozgalom képviselői csendben hallgatták a beszélgetést, majd a rendezvény végén, már az épület előtt, feltették ugyanezt a kérdést Kovács Leventének. A főtitkár elmondta, egyetért azzal, hogy mindenkinek joga van a fedél alatt maradáshoz. Hozzáfűzte azonban, ha valaki önrész nélkül vett egy lakást és a hitelből semmit nem fizetett vissza, akkor is fedél alatt kell maradnia, de nem biztos, hogy ugyanazon alatt, amely most az otthona.

A Gazdaságetikai kérdések a reformáció tükrében címmel, a Reformáció emlékéve keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen kifejtette: társadalmi szinten is érezhető változás, hogy sokkal felelősebben állnak hozzá az eladósodás kérdéséhez az emberek. A pénzügyi ismeretek terén azonban egy nemzetközi felmérés szerint még mindig rosszul állnak a magyarok. A bankszövetség nagyon fontosnak tartja, hogy a pénzügyi kultúra emelkedjen, és ezzel az emberek válságálló képessége erősödjön, akár gazdasági, akár családi válságról van szó - mondta.    

Szabó B. András evangélikus teológus, pestújhelyi lelkész úgy vélekedett, a válság fő problémája etikai jellegű volt, az információ aránytalanul oszlott meg. A teológus szerint nagyon fontos, hogy az alacsonyabban iskolázottak is szerezzenek annyi ismeretet, hogy védve legyenek az őket állandóan bombázó, a lehetőségeiknél nagyobb fogyasztásra ösztönző reklámokkal szemben.   


Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


A beszélgetésen szó volt arról is, a társadalmi újraelosztás hogyan tehető igazságossá. Kovács Levente ezzel kapcsolatban elmondta: Európában a jövedelmek nagy részét a szolidaritási elv alapján újra elosztják. Magyarországon a kormány a jövedelmeket egységes, lineáris kulcs szerint adóztatja meg. Európában vannak országok, ahol progresszív adókulcsok vannak, a gazdagok arányaiban sokkal többet adóznak, és a létrehozott vagyont még egyszer megadóztatják.    

A főtitkár úgy vélekedett, az újraelosztásnál figyelemmel kell lenni a társadalmi közegre is, Magyarországon - ismerve az adófizetési morált, az alacsony tőkefelhalmozást - nyilvánvalóan más elvek szerint kell kialakítani. Emellett az elosztásoknál valamilyen szinten a demográfiai problémákat is figyelembe kell venni. Úgy vélekedett, az újraelosztás szempontjából a magyar kormány helyes úton jár.    

Kitért arra is, hogy Magyarországon egyre több olyan ember van, aki a saját vagyonából jelentős alapítványokat hozott létre, hogy társadalmi felelősségével éljen.   

A magán- és közpénz védelmére irányuló kérdés kapcsán Kovács Levente úgy vélekedett, nincs kis lopás és nagy lopás, a lopás és korrupció bármilyen mértéke elfogadhatatlan, mindet nevén kell nevezni, és el kell utasítani.   

A rendezvényre eljöttek a Nem adom a házam mozgalom tagjai, akik egyebek mellett "Keresztény értékrend = kilakoltatás?" felirattal várták az előadókat.

A mozgalom képviselői csendben hallgatták a beszélgetést, majd a rendezvény végén, már az épület előtt, feltették ugyanezt a kérdést Kovács Leventének. A főtitkár elmondta, egyetért azzal, hogy mindenkinek joga van a fedél alatt maradáshoz. Hozzáfűzte azonban, ha valaki önrész nélkül vett egy lakást és a hitelből semmit nem fizetett vissza, akkor is fedél alatt kell maradnia, de nem biztos, hogy ugyanazon alatt, amely most az otthona.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében

A Delta Technologies Nyrt. ma közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 %-kal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. Ráadásul a célul kitűzött éves tervnek közel 60 százaléka teljesült az üzleti év első felében, igaz, szezonálisan általában is ez az első hat hónap az erősebb.
2024. 03. 28. 13:00
Megosztás:

Fagyállónak bizonyult a Velencei-tavi lakáspiac

Míg a Balaton partján az átlagosnál is súlyosabb volt a forgalom visszaesése tavaly, addig a közeli Velencei-tónál kifejezetten jól alakult az év; Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadójának elmondása szerint 2023-ban „rekordközeli” volt a bevételük. Főleg családi házakat tudtak eladni a 60-80 millió forintos ársávban. A 100 millió forint feletti ingatlanokra csekély volt a kereslet, de ha akadt valami kuriózum, például egy jól megépített nádfedeles ház, arra találtak vevőt. Jellemzően nem üdülőket, hanem állandó lakhatási lehetőségeket kerestek a vásárlók.
2024. 03. 28. 12:30
Megosztás:

Zöldenergiával működik az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának alappillére a fenntarthatóság, ezért jelentősen csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását. 2024. január 1-jétől az E.ON Hungária Csoport csaknem hetven ingatlana megújuló forrásból származó zöldenergiával működik. Az elmúlt év végén megkötött zöldenergia-szerződés lefedi az E.ON saját tulajdonú telephelyeit, üdülőit, egyes ügyfélszolgálati irodáit, és több bérelt ingatlanát is.
2024. 03. 28. 12:00
Megosztás:

MOL: részvény felminősítés és célármódosítás

Az Erste Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig a korábbi 2.870 forintról 3.450 forintra emelte.
2024. 03. 28. 11:30
Megosztás:

345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el 2023-ban az MBH Bank

Kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-as évet az MBH Bank: korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 345,3 milliárd forint lett, amely 118,8%-kal magasabb a 2022-es eredményeknél. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1%-ra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója 22,1%-ra emelkedett az időszak során. A társaság mérlegfőösszege a 2022. év végi értéket közel 500 milliárd forinttal meghaladva, mintegy 11 107 milliárd forintra nőtt. A bankcsoport már meglévő, több szegmensben piacvezető pozícióját az év során tovább erősítette sikeres akvizíciók révén, amelyek mind ügyfél-, mind betét- és hitelállomány tekintetében további növekedést hoztak.
2024. 03. 28. 11:00
Megosztás:

Következő generációs intercity villamos motorvonatok beszerzéséről szerződött a Stadler és a GYSEV

9+4 db intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a Stadler és a GYSEV Zrt. A járműveket az üzemeltető vasúttársaság 2027-től a Sopron-Budapest, illetve a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. Az új, kétáramnemű járművek nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd. A szerződés aláírásának vasúttörténelmi jelentősége is van, ugyanis új intercity motorvonatokat utoljára pontosan 30 éve szereztek be Magyarországon.
2024. 03. 28. 10:30
Megosztás:

Bruttó 605 ezer volt januárban az átlagkereset

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 03. 28. 10:00
Megosztás:

Mire számíthatunk ma a magyar tőzsdén?

Pozitív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a délelőtti órákban, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint ugyanakkor kérdéses, hogy ez ki tud-e tartani a nap végéig.
2024. 03. 28. 09:30
Megosztás:

A GVH együttműködési megállapodást kötött Azerbajdzsán versenyfelügyeleti szolgálatával

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Azerbajdzsán Állami Antimonopólium és Fogyasztói Piacellenőrzési Szolgálata - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2024. 03. 28. 09:00
Megosztás:

Megéri kipróbálni a CFD-kereskedést?

A tapasztalt kereskedők számára a különbözeten alapuló ügyletek, más néven CFD-k népszerű eszközök a portfóliójukban, amelyekkel anélkül spekulálnak a pénzügyi piacok változó árairól, hogy ténylegesen birtokolniuk kellene a részvényeket.
2024. 03. 28. 08:16
Megosztás:

Vegyesen mozogtak az ázsiai indexek

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,57 százalékos csökkenéssel, 40 151 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,85 százalékkal süllyedt.
2024. 03. 28. 08:00
Megosztás:

A legnépszerűbb mémérmék, a Pepe (PEPE) és a KangaMoon (KANG) az egekbe szöknek, a KANG új minden idők legmagasabb árfolyamát éri el

A kriptopiacon formálódó mém-szezonban több népszerű mémérme is jelentős bikás hangulatot mutat. Ilyen népszerű mémérmék, mint a KangaMoon (KANG) és a Pepe (PEPE) az elmúlt hetekben hatalmas elfogadottságot tapasztaltak, miközben ugyanabban az időszakban új minden idők legmagasabb árfolyamát (ATH) állították fel.
2024. 03. 28. 07:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 06:00
Megosztás:

Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) friss közös kutatásából.
2024. 03. 28. 05:30
Megosztás:

Több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi a szlovák szaktárca

A szlovák közlekedési tárca több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi - közölte az MTI-vel a szlovák szaktárca.
2024. 03. 28. 05:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 04:00
Megosztás:

A luxusingatlanpiacon hozhat átrendeződést a rákosrendezői ingatlanberuházá

A Külgazdasági és Külügyminisztérium január 11-én jelentette be, hogy Magyarország és az Egyesült Arab Emirátusok megállapodott egymással, hogy a XIV. kerületben található Rákosrendező pályaudvaron a kormány rendezi a környék infrastruktúráját, míg az Egyesült Arab Emírségek Magyarországon szinte példátlan mértékű ingatlanberuházást hajt végre. A 130 hektáros – jelenleg elhanyagolt – területen bevásárló- és szórakoztatóközpont, parkok, irodák, szolgáltatások sora és lakóingatlanok épülhetnek majd, ami a mostani piaci és lakhatási viszonyokra jelentős hatással lehet. A fejlesztések hatására megemelkedhetnek az ingatlanárak is. 
2024. 03. 28. 03:00
Megosztás:

Drága az áram?! Tekerj szobabiciklit és termeld meg vele az áramot magadnak!

Megoldható-e házilag, hogy egy lakás áram ellátást az biztosítaná, hogy a család tagjai szobabiciklit tekernek, és az ezzel termelt árammal működtetik a lakás villamos berendezéseit? Számoljuk ki, hogy kb. mennyit kell tekernie egy családnak szobabiciklin ahhoz, hogy az ezzel termelt áram elég legyen egy átlagos család fogyasztásához?
2024. 03. 28. 02:00
Megosztás:

Ki a hülye? A lakossági földgáz árában hogyan lesz a köbméterből a számlán MegaJoule

Amikor a gázcsekkeinkre és a számlarészletezőre tekintünk, sokan közülünk elveszítjük az önuralmunkat, mivel rejtély számunkra, hogyan alakul át egy köbméter gáz korrigált mennyiséggé, és még inkább, hogy miért szükséges végül megajoule (MJ) alapú árat fizetnünk? Mi határozza meg a gáz fűtőértékét? És ami a legfontosabb: mennyibe kerül jelenleg egy köbméter háztartási gáz? Most végre Ön is megértheti, oktató videót is talál a cikkünk végén.
2024. 03. 28. 01:00
Megosztás:

A héten a Bitcoin Minetrix és az Ondo projekt lehet a legnagyobb nyertes

A kriptopiacon a hét elején megerősödött a vásárlási nyomás, és néhány altcoin látványos felfelé ívelésbe kezdett.
2024. 03. 28. 00:01
Megosztás: