Az energiavállalatoknak új vetélytársakkal kell szembenézniük

Több kiemelt jelentőségű, az energetikai vállalatok működését alapvetően átalakító trend zajlik jelenleg a világban, amelyek már a közeljövőben jelentős kihívás elé állíthatják az energiaszektort. Ezen jelenségek közül négy fő trendre hívja fel a figyelmet a Deloitte szakértője: a villamosenergia termelés decentralizációjára, új piaci belépők megjelenésére, ügyféligények megváltozására, valamint a digitalizációra.

Az energiavállalatoknak új vetélytársakkal kell szembenézniük

Az energiaforrások szélesebb körű elérhetőségének köszönhetően az energia egyre inkább tömegtermék jellegűvé kezd válni, ami a piacon jelenlévő, legnagyobb szereplők részéről mindenképpen új megközelítést igényel. A napelemek terjedése miatt pedig a villamosenergia-termelés decentralizálódik, egyúttal az energia-elosztók szerepe is megváltozik: nem csak a hálózati infrastruktúra üzemeltetői, de a harmadik fél eszközeinek (pl. különálló generátorok, energiatárolók) hálózati integrátorai is lesznek.

 

A napelemekkel való termelés, valamint az akkumulátorok és az egyéb energiatároló kapacitások költségeinek csökkenésével megfizethetővé válik a fogyasztók hálózattól független, autonóm energiatermelése. Az aktívabb, önállóbb fogyasztók így a közeljövőben vagy önfenntartókká válhatnak, vagy mikrohálózatokon keresztül, lokálisan egyenlíthetik ki a keresletet és kínálatot. Ez pedig jelentősen átalakítja a hagyományos, hálózatokat működtető vállalatok szerepét, és az infrastrukturális beruházásokkal kapcsolatban is fontos kérdéseket vet fel” – emelte ki Mező Csaba, a Deloitte Zrt. energiaszektorának vezetője.


Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

A következő trendként a Deloitte szakértője az iparágak közti konvergencia egyre növekvő jelentőségét említi: a hagyományos energiaipari vállalatok versenytársai egyre inkább más iparágakból, így például elsősorban az autógyártásból kerülhetnek ki. A piaci verseny elsődleges színterét pedig – az okosotthonok és az energia hubok 2021-ig prognosztizált, jelentős előretörésével – a fogyasztók otthonai jelentik majd. Az új piaci belépők a minél nagyobb és minél gyorsabban elért piaci penetráció miatt a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatásokra és innovatívabb termékekre fókuszálnak: az autógyártók helyhez kötött tárolási ajánlatokkal lépnek piacra, egyúttal keresztfinanszírozzák az elektromos autó üzletágakat. A telekommunikációs, illetve technológiai háttérrel érkező cégek pedig az ügyfélinformációk begyűjtésével és elemzésével tudnak versenyelőnyt szerezni.

 

Az ügyfelek tudatosságának növekedésével párhuzamosan természetesen az ügyféligények is nagy változáson mennek keresztül: egyre komplexebbekké válnak, vagyis a termékek és szolgáltatások az igények mind szélesebb körét kell, hogy kielégítsék. Egyértelmű összefüggés látható a növekvő individualizmus/fogyasztói tudatosság és a GDP-növekedés között, az individualitás a magyar fogyasztók körében ráadásul különösen magas. Az ügyfelek az energiapiaci márka- és termékválasztásaikon keresztül is megkülönböztetik magukat, mindez az Y generáció képviselőire hatványozottan igaz, akiknél az „én” fókusz még erősebben van jelen.

 

A piaci verseny paradigmaváltásához járul hozzá a közműszolgáltatok terén elsősorban az okoseszközök által hajtott digitalizáció erősödése is, amely alapjaiban, egyrészt a belső folyamatok, másrészt az ügyfelekkel történő kapcsolattartás terén formálja át a közműszolgáltatók működését. Erre építve a szolgáltatók újszerű, a megszokottnál rugalmasabb értékajánlatokkal célozzák meg a felhasználókat, akik a megváltozott ügyféligényekkel összhangban el is várják szolgáltatójuktól a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatásokat és a magasabb ügyfélélményt” – tette hozzá Mező Csaba.

 

A megváltozott ügyféligényekkel és a digitalizációval kapcsolatos trendek közös halmazában például a változó árszabást, a rugalmasabb fizetési lehetőségeket és ügyfélszolgálatot, az egyszerűbb szolgáltatóváltást, és a hűségidő nélküli szerződéseket, valamint a megújuló energiaforrásokat érintő, ösztönző konstrukciókat találhatjuk. Az internetre kapcsolódó eszközök (IoT) kulcsfontosságúak lehetnek az új termékek és szolgáltatások kialakításában.

 

Ezeken kívül a digitalizáció a működési modelleket (adatelemzés, a kulcsügyfelek lojalitásának post-sales megoldásokkal történő erősítése) és az ügyfélkapcsolatokat fogja alapjaiban átalakítani (ajánlatok pontos differenciálása a digitális csatornákon kínált tartalmak alakításával, működési költségek csökkentése a B2C szegmensben és egyes B2B folyamatokban az önkiszolgálás promotálásával). A szektor a szakértő szerint egy olyan irányba fog elindulni a közlejövőben, mint amilyen irányba a pénzügyi szektor tart pl. az okosalkalmazások növekvő számú alkalmazásával.

 

“Az egyik legérdekesebb jelenség az úgynevezett blockchain technológia megjelenése az energetikában, mely egyre nagyobb ütemben hódít teret, például Németországban már az E.On és az RWE is fejlesztett ilyen alkalmazásokat” mondta Mező Csaba. 

 

Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyibe kerül 2017-ben 1 köbméter gáz?

Mennyibe kerül 1 kwh villamos energia 2017-ben?

Víz- és csatorna díjak 2017 - kalkulátor

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

A válság előtti szint felett a német villamosipari export

Az év első felében maga mögött hagyta a koronavírus-válságot a német villamosipari és elektrotechnikai ágazat, amelynek exportja elérte a válság előtti szintet.
2021. 08. 19. 12:00
Megosztás:

Így változott a benzin és gázolaj ára pár év alatt - ábrán mutatjuk

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2021. 08. 15. 14:00
Megosztás:

Idén is túljelentkezés volt a megújuló energiaforrásból termelt áram támogatására kiírt pályázaton

Az idei METÁR-tenderen is jelentős, mintegy három és félszeres volt a túljelentkezés, a pályázók 1009 gigawattórára (GWh) igényeltek támogatást a kiosztható 300 GWh-val szemben - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn az MTI-t.
2021. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Gyorsított ütemben haladt a hazai földgázbetárolás

A magyar piacon gyorsított ütemben halad a földgázbetárolás, a tavaly júniusi mennyiség kétszerese került idén a tárolókba, miközben szinte egész Európa le van maradva - tájékoztatott csütörtökön a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
2021. 08. 05. 17:00
Megosztás:

Nem csak nálunk drágul az áram

A növekvő kereslet, az emelkedő költségek és az alacsony szélerőművi termelés miatt júniusban folytatódott a villamos energia árának emelkedése mind az európai, mind a belföldi piacokon - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júniusi piacmonitoring riportjából
2021. 08. 04. 16:00
Megosztás:

Újabb szélerőművet vesz a MET Csoport Bulgáriában

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport 100 százalékos részesedést szerez egy 60 megawattos szélerőműben Bulgáriában, miután részvény-adásvételi megállapodást írt alá a Grupo Enhol spanyol cégcsoporttal. A tranzakció fontos lépés a MET megújuló stratégiájának megvalósításában, amelynek célja 2023-ig 500 MW-os megújuló energiaportfóliót létrehozni Kelet-Közép-Európában – a mostani felvásárlással a MET bulgáriai szélparkkapacitása 102 MW-ra bővül.
2021. 08. 02. 18:00
Megosztás:

Energetikai beruházással csökkenti áramköltségét a békéscsabai Dolcetta Kft.

Csaknem 17 millió forintos energetikai beruházással áramköltségének több mint 20 százalékát takarítja meg a jövőben a békéscsabai székhelyű édességipari cég, a Dolcetta Kft., amely több mint 700 millió forintból épít új gyártó- és raktárcsarnokot.
2021. 08. 01. 00:05
Megosztás:

Spanyolországi erőművekkel bővül a MET Csoport eszközportfóliója

A svájci központú MET Csoport megvásárolta az Arendals Fossekompani norvég részvénytársaságtól annak 100 százalékos részesedését a COGEN Energia España nevű spanyolországi – a kombinált hő- és villamosenergia-piacon (CHP) integrált szolgáltatásokat végző – vállalatban.
2021. 07. 29. 11:00
Megosztás:

A Roszatom kutatóreaktort épít Bolíviában

Luis Alberto Arce Catacora, a Bolíviai Többnemzetiségű Állam elnöke és Kirill Komarov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójának nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első helyettesének részvételével tartották meg a bolíviai El Alto városában a Kutatóreaktor Komplexum alapkőletételi ünnepségét, és ezzel megkezdődött a Nukleáris Technológiai Kutató-Fejlesztő Központ kulcslétesítményének építése.
2021. 07. 28. 00:05
Megosztás:

2050-ig 100%-ban megújuló energiaforrásokra áll át az LG

Az LG Electronics (LG) a mai napon bejelentette, hogy fenntarthatósági stratégiájának részeként 2050-ig teljesen átáll a megújuló energiaforrások használatára. Az LG friss fenntarthatósági riportjában megjelent célkitűzés a vállalat Zero Carbon 2030 nevű korábbi kezdeményezését egészíti ki, amelyben az LG ígéretet tett arra, hogy 2030-ig a 2017-es mennyiség felére csökkenti a gyártásból fakadó szén-dioxid-kibocsátást, a további kibocsátással egyenértékű ellentételezési kvótákkal pedig eléri a teljes karbonsemlegességet.
2021. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Nagy összegből fejleszt az E.ON Zalaegerszegen

Több mint hárommilliárd forintos beruházást hajtott végre 2015 óta Zalaegerszegen az E.ON Hungária Csoport, ebből idén mintegy 750 millió forintot fordítanak az áram- és a gázhálózat bővítésére és rekonstrukciójára - közölte szerdán sajtótájékoztatón az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója, egyben az Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgató-helyettese.
2021. 07. 21. 21:00
Megosztás:

MegaWatt Kft.: világszínvonalú gyártóüzem Nyergesújfalun

2021-ben 336 millió forintos beruházással 750 négyzetméter gyártóterülettel bővült a nyergesújfalui vállalat gyártóegysége.A magyar családi vállalkozás három évtized alatt a hazai villamosipar egyik vezető szereplőjévé vált; tavalyi árbevétele elérte a 6,5 milliárd forintot.
2021. 07. 15. 23:00
Megosztás:

A tengerben lebeg Szingapúr legújabb, 5 MW teljesítményű napelemparkja

Tengeren úszó naperőművel tett hatalmas lépést egy zöldebb jövő felé Szingapúr. A helyi napenergia szolgáltató Sunseap Group kivitelezésében elkészült, és a Huawei okos napelemes megoldásaival működtetett öt futballpálya méretű, 30 ezer úszó szigetből álló erőműben 13 ezer napelem és 40 inverter található. Évente 6 millió kWh energiát is megtermelhet, ami elegendő 1250 négyszobás lakás ellátásához és mintegy 4258 tonna szén-dioxidot váltanak ki vele.
2021. 07. 14. 22:00
Megosztás:

Az európai fővárosok között Budapesten a legolcsóbb a földgáz

Az európai fővárosok közül Budapesten a legalacsonyabb a földgáz lakossági ára, miközben a villamos energia végfelhasználói ára a második legolcsóbb ugyanitt - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legújabb elemzéséről hétfőn az MTI-t.
2021. 07. 13. 01:30
Megosztás:

Újabb lendületet kaphat a robbanásszerűen növekvő napelemes piac

Továbbra is választható a szaldó elszámolás az otthonfelújítási támogatás mellett.
2021. 07. 12. 20:00
Megosztás:

Mennyi energiát termel Magyarország? Ábrán mutatjuk!

össztermelés 2019-ben 457 983 terajoule, ebből: szén, kőolaj és kőolajtermékek, földgáz, éghető megújulók és hulladékok, nukleáris, víz, szél, egyéb nem éghető megújulók
2021. 07. 12. 07:00
Megosztás:

Magyarország is beszállna a szivattyús energiatároló megépítésébe

Magyarország is részt venne a Bajorországba tervezett szivattyús energiatároló megépítésében; a magyar állami részvétel lehetőségéről tárgyalt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Max Aicher csoport tulajdonosával 2021. július 10-én - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t vasárnap közleményben.
2021. 07. 11. 14:00
Megosztás: