Nem működött eredményesen a parlagfű elleni védekezés rendszere 2013-2015 között

Nem működött eredményesen a parlagfű elleni védekezés rendszere 2013 és 2015 között - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése, amelynek eredményeit hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra.

Nem működött eredményesen a parlagfű elleni védekezés rendszere 2013-2015 között

Németh Erzsébet felügyeleti vezető elmondta: ellenőrzésük arra terjedt ki, hogy a parlagfű elleni védekezés rendszerét irányító és az abban részt vevő hatóságok, szervezetek a tárgyalt időszakban mennyire tartották be a szabályokat, illetve a rendszer keretei között a kitűzött célokat sikerült-e elérni.
   
Közlése szerint nem találtak semmilyen összefüggést a parlagfű elleni védekezésre fordított erőfeszítések és a parlagfűpollen-koncentráció változása között, az utóbbira például az időjárásnak nagyobb hatása volt. Ezt az is bizonyítja, hogy míg a felderítés és az erre épülő védekezés volumene minden évben csökkent, a parlagfű koncentrációja ezzel párhuzamosan nem nőtt, hanem hullámzott.
   
Vizsgálatuk szerint a megyei kormányhivatalok ilyen irányú hatósági tevékenysége - helyszíni ellenőrzések, növényvédelmi bírságot vagy közérdekű védekezést elrendelő határozatok - évről évre csökkent. Ez is mutatja, hogy "nagyon indokolt volt, hogy az ÁSZ ránézzen erre a területre" - jegyezte meg Németh Erzsébet.
   
Negyvenhárom szervezetet vizsgáltak, köztük a szakmai koordinációt, irányító feladatokat ellátó Földművelésügyi Minisztériumot (FM), a tájékoztató funkcióval bíró Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), a felderítésben részt vevő Földmérési és Távérzékelési Intézetet, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot (ÁNTSZ) magában foglaló Emberi Erőforrások Minisztériumát, a fővárosi és megyei kormányhivatalokat, valamint egyebek mellett területi eloszlás és érintettség alapján kiválasztott 20 önkormányzatot.
   
Az ÁSZ a szabályozási környezetet is vizsgálta, eszerint bár a kereteket - stratégiai dokumentumok, akcióterv, jogszabályok, belső szabályzatok - megteremtették, a parlagfű elleni védekezéshez nem rendeltek mérhető, ellenőrizhető elvárásokat, így a védekezés teljesítménye nem volt értékelhető. Példaként említette, hogy az FM-hez a hivatalok elküldték a helyi beszámolókat, de mivel azok pontos tartalmát nem határozták meg előre, az ország különböző pontjaiból érkező adatok nem voltak összevethetőek. Ennek következménye, hogy bár a minisztérium szabályosan látta el a védekezés szakmai koordinációját, irányítását, ellenőrzési és beszámolási feladatait, arról például nem volt információja, hogy országosan mekkora költséggel járt a védekezés, vagy hogy mekkora a parlagfűvel fertőzött terület nagysága - közölte.
   
Megtörtént a védekezéssel kapcsolatos informatikai rendszerek kialakítása, működtetése és fejlesztése, az országos Parlagfű Pollen Riasztási Rendszerrel hatékonyabbá és megbízhatóbbá vált a pollenkoncentráció területi eloszlásának meghatározása - állapították meg. Ugyanakkor egyrészt ebben nem integrálták az ÁNTSZ pollenriasztási rendszerét, másrészt az önkormányzatoknak csak az ötöde csatlakozott a rendszerhez, és a résztvevők jellemzően csak a bejelentések fogadására használták.
   
Emellett a Nébih megsértette a közbeszerzésekről szóló törvényt a bejelentő rendszerek fejlesztésére, működtetésére kötött szerződéssel - fűzte hozzá a felügyeleti vezető.
   
A pénzügyi ráfordításokkal kapcsolatban Németh Erzsébet kiemelte, hogy a kormányhivatalok az erre a feladatra szánt előirányzatot sokszor nem a parlagfű elleni védekezés időszakában kapták meg, hanem például októberben. Emellett 2015-ben 164 civil szervezet együtt 532 millió forintot kapott gyomszabályozási eszközök beszerzésére, pályázataikban összesen 650 hektár mentesítése szerepelt.
   
Németh Erzsébet kitért a közfoglalkoztatottak által végzett mentesítésre is, mint mondta, ennek a munkának a hatékonysága "igen alacsony volt". Példaként említette a 2014-es évet, amikor az adatok szerint több mint 70 ezer közfoglalkoztatottat vontak be a védekezésbe, és ők összesen 13,5 ezer hektárnyi területet mentesítettek.
   
Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője arról beszélt: Magyarországon a parlagfű pollenjére mintegy kétmillió ember allergiás, ebből következik, hogy az ellene folyó védekezés közügy. Ugyanakkor az ÁSZ vizsgálata szerint a parlagfű koncentrációja egyik tárgyalt évben sem csökkent a köbméterenkénti 30 pollenszem alá, pedig a hatóságok ezt a célt tűzték ki maguk elé, továbbá az allergének okozta egészségügyi kockázat sem csökkent.
   
A feltárt hiányosságok alapján indokolt a védekezés teljes rendszerének felülvizsgálata, a számvevőszék FM-nek küldött javaslatai között ez is szerepel - mondta. Javasolták még, hogy eredményesség, hatékonyság és gazdaságosság szempontjából értékelje a tárca a védekezés teljesítményét, s intézkedjen a felderítés és az arra épülő védekezés volumenének növekedése érdekében.
   
A sok kisebb szabálytalanság, hiányosság megszüntetéséért javaslatok küldtek még a kormányhivataloknak, jegyzőknek, valamint a törvénysértő eljárással kapcsolatban a Nébihnek.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: