Új beruházás, pénzügyi eredmények - évet értékelt a magyarországi Bosch csoport

A magyarországi Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója, egyre nagyobb jelentőséggel bír a nemzetközi Bosch világában. Beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 2016-ban az előző évhez képest 20 százalékkal növelte teljes magyarországi árbevételét, amely így 1149 milliárd forint lett.

Új beruházás, pénzügyi eredmények - évet értékelt a magyarországi Bosch csoport

A magyarországi Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója, egyre nagyobb jelentőséggel bír a nemzetközi Bosch világában. Beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 2016-ban az előző évhez képest 20 százalékkal növelte teljes magyarországi árbevételét, amely így 1149 milliárd forint lett. Ugyanebben az időszakban a magyar piacon realizált forgalom a kihívást jelentő piaci környezet következtében 3 százalékkal, 238 milliárd forintra csökkent.

 

„A Bosch sikerei lehetőséget biztosítanak arra, hogy egyre nagyobb energiákat fordítsunk a jövő alakítására” – nyilatkozta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője a vállalat éves budapesti sajtótájékoztatóján. „Nemcsak gyártjuk, hanem fejlesztjük is a mindennapok hálózatba kapcsolt megoldásait. Ami az idei évet illeti, biztosak vagyunk abban, hogy üzleti tevékenységünk további fejlődést mutat Magyarországon” – tette hozzá Korioth.

 

Jövőformáló stratégia – új beruházások


A beruházások területén is növekedéssel zárta az évet a Bosch, ez a 2015-ös pénzügyi évhez képest 16 százalékos növekedéssel 72 milliárd forint volt. A következő évek egyik legjelentősebb beruházása a hatvani logisztikai park, amely az átadást követően a Bosch egyik legfontosabb logisztikai központja lesz.


Az építkezés a tervek szerint júniusban indul, és 2018 második negyedévében kerül sor az átadásra. A projekt elindításában komoly szerepe van a Bosch Ipar 4.0 iránti elkötelezettségének. Az új, 62 ezer négyzetméteres logisztikai központ a széles körben bevezetett és összekötött Ipar 4.0 berendezések, alkalmazások és folyamatok integrálását és egyesítését fogja végezni.

 

A jövő mobilitásának fejlesztésében Magyarországnak kulcsszerepe van

 

A magyarországi Bosch csoport 2016-ban összesen 47 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre, ami az előző évihez képest több mint 25 százalékos növekedést jelent. A folyamatosan bővülő Budapesti Fejlesztési Központban a Bosch mérnökei a jövő mobilitásán dolgoznak, az automatizált vezetésre és a villamosításra összpontosítva. A Bosch a következő néhány évre előre jelzett gyors technológiai változásokra való felkészülés érdekében és az utóbbi évek ütemével összhangban budapesti központja további fejlesztését tervezi. Az új generációs fejlesztési projektek egy új, 60 000 négyzetméteres telek megvásárlását indokolták a jelenlegi Bosch Campus mellett.

 

A fejlesztés mellett a cégcsoport gyártási kapacitása is dinamikus változásban van. A hatvani autóipari beszállító, a Robert Bosch Elektronika Kft. gyárában tavaly elindított új gyártósorokon többek között olyan radarok készülnek, melyek a jövő mobilitási törekvéseit szolgálják. A hagyományosnak számító üzleti területek mellett, mint például a műszerfalak gyártása, már az elektromobilitáshoz és az automatizált vezetéshez gyártanak teljesítményelektronikákat, középhatósugarú radarokat és szenzorokat.

 

A miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. legújabb generációs termékei az elektronikus fékrásegítő motorok, a szervomotorok és a menetstabilizáló rendszerek, melyek a hibrid és elektromos meghajtású járművek nélkülözhetetlen alkatrészei, emellett a hagyományos termékek (fűtés, szellőzés, légkondicionálás) és az eBike rendszerek terén is bővítette tevékenységét.

 

Az Egerben és Makláron működő Robert Bosch Automotive Steering Kft. gyáraiban, amely autóipari beszállítóként kormányműveket, kormányoszlopokat, kormánytengelyeket és felújított alkatrészeket szállít, tavaly több mint 1 millió elektromos kormányművet gyártottak.

 

Új technológiai törekvésekhez kreatív munkahelyek

 

A Bosch 2016-ban is egyike volt azon vállalatoknak, amelyek a legnagyobb étszámbővülést mutatták a magyarországi magánszektorban. A vállalat 2016-ban az előző éves létszámadattal összehasonlítva 2000 új munkahelyet hozott létre az országban.

 

A cégcsoport munkavállalóinak száma így (2017. január 1-i adatok alapján) több mint 14 200 fő. A Bosch ezzel mára a legnagyobb ipari foglalkoztató Magyarországon. „A Bosch hazai jelenléte folyamatosan erősödik, és továbbra is hosszú távra tervezünk. A vállalat jövőt alakító technológiai törekvéseihez magasan kvalifikált szakemberekre van szükség.” – mondta Korioth. „A Bosch mindent megtesz azért, hogy több évtizedes tudásával és tapasztalatával támogassa egy új, a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő műszaki értelmiségi generáció kinevelését.” – tette hozzá. Mivel a magyarországi Bosch csoport több új projektet felölelő rohamos fejlődést produkál, több száz magasan képzett mérnököt és technikust keres budapesti, hatvani, maklári, továbbá miskolci telephelyeire. Ezért a Bosch nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, különösképpen a Magyarországon zajló mérnök- és szakképzésekre. 19 oktatási intézettel folytat együttműködést, amelyek a gyakorlatorientált duális képzésektől az egyetemi tanszékeken át a közösségi felsőoktatási foglalkozásokig a képzési lehetőségek széles tárházát kínálják.


Fejlesztés és bővítés a többi üzleti szektorban is

 

A jövőt formáló technológiákhoz más területeken is szükség van a megfelelő emberekre. A miskolci kéziszerszámgyárban tavaly 10,5 millió kéziszerszám gördült le a gyártósorokról, és több mint tíz új termék – ezen belül akkumulátoros barkács és kerti szerszámok, illetve professzionális multifunkciós szerszámok – gyártása kezdődött el. A barkács- és az ipari kéziszerszámokat fejlesztő miskolci központ, ahol már több mint 160 mérnök dolgozik, mára az ország északkeleti régiójának meghatározó mérnöki központjává vált. Bosch csoport: stratégia és üzleti kilátások 2017-ben A kedvezőtlen gazdasági kilátásokat és a geopolitikai bizonytalanságot figyelembe véve a Bosch három és öt százalék közötti árbevétel-növekedés tűzött ki célul 2017-re. A vállalat jövőjének biztosítása érdekében tett jelentős beruházások ellenére a vállalat az eredmény növekedését irányozta elő.

 

„Üzleti sikereink lehetőséget biztosítanak számunkra a holnap világának formálására“ – mondta Dr. Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke. „Vezető innovációs vállalatként folyamatosan alakítjuk és ösztönözzük az átalakulást.“ – tette hozzá. Ennek az átalakulásnak a fókuszában a mobilitással és az IoT (Internet of Things, dolgok internete) hálózatba kapcsolással összefüggésben lévő változások állnak. 2020-ra a Bosch minden új elektronikai terméke hálózatba kapcsolt lesz. Mindennek a kulcsa a mesterséges intelligencia. A Bosch a következő öt évben 300 millió euró befektetést eszközöl saját mesterséges intelligencia központjába.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: