Nem talál szavakat a magyar jog a bitcoin-ra

Fizethetünk vele, de nem pénz, kereskedhetünk vele, de nem értékpapír – mi az? A jelen cikk a bitcoin polgári jogi megítélése kapcsán felmerülő kérdéseket, illetve a jogalkalmazó előtti kihívásokat vizsgálja.

Nem talál szavakat a magyar jog a bitcoin-ra

 

Mielőtt elkezdenénk foglalkozni a bitcoin felhasználási lehetőségeivel, illetve ezek pénzügyi jogi vonatkozásaival, először az alapvető polgári jogi kategóriák között kell elhelyezünk, azaz meg kell vizsgálnunk, hogy (i) dolognak, (ii) jognak, vagy (iii) követelésnek minősül-e a bitcoin (illetve a hasonló elven működő virtuális valuták).
A bitcoin mint dolog
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: “Ptk.”) szerint dolog alatt birtokba vehető testi tárgyat kell érteni. A virtuális pénzek azonban fizikai megnyilvánulással, térbeli körülhatároltsággal nem rendelkeznek. Tekintettel arra, hogy az immateriális, testetlen tárgyakat nem ismeri el a magyar jog dologként, a fizikai formában meg nem jelenő bitcoin nem dolog, így tulajdonjog tárgya sem lehet.
I.1. Pénz
A Ptk. a dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni rendeli a pénzre, ezért vizsgálnunk kell, vajon a bitcoin a pénz fogalma alá tartozhat-e? A kérdés eltérő eredményre vezet a dologi jogban, illetve a kötelmi jogban.
Dologi jogi szempontból pénznek kell tekinteni a fizikai formában megjelenő törvényes fizetőeszközt (érme, bankjegy), ideértve a külföldi hivatalos fizetőeszközt is. A dologi jog szempontjából tehát nem pénz a bitcoin.
Kötelmi jogi szempontból már más a bitcoin megítélése. Az Alaptörvény meghatározza, hogy Magyarország hivatalos pénzneme a forint. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: “MNBtv.”) értelmében az MNB jogosult Magyarország hivatalos pénznemében bankjegy- és érmekibocsátásra. Az MNB által Magyarországon kibocsátott bankjegy és érme – ideértve az emlékbankjegyet és emlékérmét is – Magyarország törvényes fizetőeszköze. A bitcoin tehát nem minősül törvényes fizetőeszköznek, mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy a felek megegyezése esetén a tartozásokat ne lehetne bitcoinban kiegyenlíteni. A törvényes fizetőeszköz jelleg ugyanis pusztán annyit jelent, hogy az adós jogosult ezzel kiegyenlíteni tartozását, a hitelező pedig követelheti, hogy ezzel a fizetőeszközzel teljesítsen az adós. A Ptk. diszpozitivitásából fakadóan azonban a törvényes fizetőeszköz akkor alkalmazandó, ha a felek másként nem rendelkeztek. Ha a felek megállapodnak abban, hogy a tartozást bitcoinnal is ki lehet egyenlíteni, akkor az adós jogosult bitcoinnal rendezni tartozását, a hitelező pedig követelheti, hogy bitcoinnal teljesítsen az adós.
Dologi értelemben tehát nem, kötelmi jogi szempontból azonban minősülhet pénznek a bitcoin.
I.2. Értékpapír
A Ptk. a dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni rendeli az értékpapírokra is, ezért vizsgálnunk kell, vajon a bitcoin az értékpapír fogalom alá tartozhat-e?
A Ptk. szerint, ha valaki:
elektronikus formában rögzített és értékpapírszámlán nyilvántartott (dematerializált) módon
egyoldalúan kötelezettséget vállal arra, hogy ő maga vagy a nyilatkozatában megjelölt más személy
a nyilatkozatban rögzített jog gyakorlását a nyilatkozatban meghatározott feltételek szerint az értékpapírszámla által jogosultként igazolt személy részére biztosítja,
vagy az elektronikus úton rögzített nyilatkozat szerinti szolgáltatást az értékpapírszámla által jogosultként igazolt személy részére teljesíti,
a nyilatkozatot rögzítő elektronikus jelsorozat értékpapírnak minősül.
A dematerializált értékpapír fogalmi eleme tehát a kibocsátó, ami bitcoin esetén nem értelmezhető, ezért értékpapírnak sem tekinthető.
A bitcoin mint jog
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjtv.) értelmében szerzői jogi védelem alá tartozik a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is. A bitcoin alapjául szolgáló technológia egy nyílt forráskódú szoftver, azaz szerzői jogi védelem illeti, maga a bitcoin azonban, mint fizetésre szolgáló vagyontárgy nem tekinthető szellemi alkotásnak.
III. A bitcoin mint követelés
A bankszámlapénz analógiájára felmerülhet a bitcoin követelésként való kezelése. Ez azonban feltételezne egy relatív jogviszonyt, azaz meghatározott jogosultat és kötelezettet. A bitcoin esetében azonban nincs kibocsátó, akitől követelhetnénk, ezért önmagában a bitcoinnal való rendelkezés relatív jogviszonyként sem értelmezhető.
Ettől eltérő megítélése lehet bizonyos esetekben a bitcoin tárcában való tárolásának. A bitcoin tárca lehet asztali (desktop), mobil, webes (online), papír, illetve hardware alapú. A tárcákban sosem magát a bitcoint tároljuk, hanem azt a nyilvános, illetve titkos kulcsot, amivel a bitcoin címünket elérhetjük, tranzakcióinkat aláírhatjuk. Ha nem magunk töltjük le és telepítjük fel a bitcoin klienst a számítógépünkre, hanem webes szolgáltatóhoz fordulunk, akkor ez azzal a következménnyel fog járni, hogy bizonyos esetekben lényegében a webes szolgáltató lesz a rendelkezésre jogosult és nem mi. Ez azt is jelenti, hogy bizonyos esetekben a tényleges rendelkezési jogot nem mi gyakoroljuk, hanem pusztán követelésünk keletkezik a bitcoin kiadására a webes szolgáltatóval szemben. Ugyanígy a kereskedési felületet üzemeltetők felé is egy követelésünk keletkezik az adott virtuális valuta kiadására.
A bitcoint tehát sem dologként, sem jogként, sem pedig követelésként nem tudja értelmezni jelenleg a magyar jog. A bitcoin a legközelebb a dolog kategóriájához áll, azonban ennek megállapításához a magyar bírói gyakorlatnak meg kellene haladnia jelenlegi álláspontját a testetlen, fizikai megnyilvánulással nem rendelkező dolgokról.
forrás: a DLA Piper jogi blogja

Mielőtt elkezdenénk foglalkozni a bitcoin felhasználási lehetőségeivel, illetve ezek pénzügyi jogi vonatkozásaival, először az alapvető polgári jogi kategóriák között kell elhelyezünk, azaz meg kell vizsgálnunk, hogy (i) dolognak, (ii) jognak, vagy (iii) követelésnek minősül-e a bitcoin (illetve a hasonló elven működő virtuális valuták).

A bitcoin mint dolog

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: “Ptk.”) szerint dolog alatt birtokba vehető testi tárgyat kell érteni. A virtuális pénzek azonban fizikai megnyilvánulással, térbeli körülhatároltsággal nem rendelkeznek. Tekintettel arra, hogy az immateriális, testetlen tárgyakat nem ismeri el a magyar jog dologként, a fizikai formában meg nem jelenő bitcoin nem dolog, így tulajdonjog tárgya sem lehet.

I.1. Pénz


A Ptk. a dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni rendeli a pénzre, ezért vizsgálnunk kell, vajon a bitcoin a pénz fogalma alá tartozhat-e? A kérdés eltérő eredményre vezet a dologi jogban, illetve a kötelmi jogban.

Dologi jogi szempontból pénznek kell tekinteni a fizikai formában megjelenő törvényes fizetőeszközt (érme, bankjegy), ideértve a külföldi hivatalos fizetőeszközt is. A dologi jog szempontjából tehát nem pénz a bitcoin.

Kötelmi jogi szempontból már más a bitcoin megítélése. Az Alaptörvény meghatározza, hogy Magyarország hivatalos pénzneme a forint. A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: “MNBtv.”) értelmében az MNB jogosult Magyarország hivatalos pénznemében bankjegy- és érmekibocsátásra. Az MNB által Magyarországon kibocsátott bankjegy és érme – ideértve az emlékbankjegyet és emlékérmét is – Magyarország törvényes fizetőeszköze. A bitcoin tehát nem minősül törvényes fizetőeszköznek, mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy a felek megegyezése esetén a tartozásokat ne lehetne bitcoinban kiegyenlíteni. A törvényes fizetőeszköz jelleg ugyanis pusztán annyit jelent, hogy az adós jogosult ezzel kiegyenlíteni tartozását, a hitelező pedig követelheti, hogy ezzel a fizetőeszközzel teljesítsen az adós. A Ptk. diszpozitivitásából fakadóan azonban a törvényes fizetőeszköz akkor alkalmazandó, ha a felek másként nem rendelkeztek. Ha a felek megállapodnak abban, hogy a tartozást bitcoinnal is ki lehet egyenlíteni, akkor az adós jogosult bitcoinnal rendezni tartozását, a hitelező pedig követelheti, hogy bitcoinnal teljesítsen az adós.Dologi értelemben tehát nem, kötelmi jogi szempontból azonban minősülhet pénznek a bitcoin.

I.2. Értékpapír

A Ptk. a dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni rendeli az értékpapírokra is, ezért vizsgálnunk kell, vajon a bitcoin az értékpapír fogalom alá tartozhat-e?A Ptk. szerint, ha valaki:
elektronikus formában rögzített és értékpapírszámlán nyilvántartott (dematerializált) módon egyoldalúan kötelezettséget vállal arra, hogy ő maga vagy a nyilatkozatában megjelölt más személy a nyilatkozatban rögzített jog gyakorlását a nyilatkozatban meghatározott feltételek szerint az értékpapírszámla által jogosultként igazolt személy részére biztosítja, vagy az elektronikus úton rögzített nyilatkozat szerinti szolgáltatást az értékpapírszámla által jogosultként igazolt személy részére teljesíti, a nyilatkozatot rögzítő elektronikus jelsorozat értékpapírnak minősül.A dematerializált értékpapír fogalmi eleme tehát a kibocsátó, ami bitcoin esetén nem értelmezhető, ezért értékpapírnak sem tekinthető.

A bitcoin mint jog

A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjtv.) értelmében szerzői jogi védelem alá tartozik a számítógépi programalkotás és a hozzá tartozó dokumentáció (szoftver) akár forráskódban, akár tárgykódban vagy bármilyen más formában rögzített minden fajtája, ideértve a felhasználói programot és az operációs rendszert is. A bitcoin alapjául szolgáló technológia egy nyílt forráskódú szoftver, azaz szerzői jogi védelem illeti, maga a bitcoin azonban, mint fizetésre szolgáló vagyontárgy nem tekinthető szellemi alkotásnak.

III. A bitcoin mint követelés


A bankszámlapénz analógiájára felmerülhet a bitcoin követelésként való kezelése. Ez azonban feltételezne egy relatív jogviszonyt, azaz meghatározott jogosultat és kötelezettet. A bitcoin esetében azonban nincs kibocsátó, akitől követelhetnénk, ezért önmagában a bitcoinnal való rendelkezés relatív jogviszonyként sem értelmezhető.

Ettől eltérő megítélése lehet bizonyos esetekben a bitcoin tárcában való tárolásának. A bitcoin tárca lehet asztali (desktop), mobil, webes (online), papír, illetve hardware alapú. A tárcákban sosem magát a bitcoint tároljuk, hanem azt a nyilvános, illetve titkos kulcsot, amivel a bitcoin címünket elérhetjük, tranzakcióinkat aláírhatjuk. Ha nem magunk töltjük le és telepítjük fel a bitcoin klienst a számítógépünkre, hanem webes szolgáltatóhoz fordulunk, akkor ez azzal a következménnyel fog járni, hogy bizonyos esetekben lényegében a webes szolgáltató lesz a rendelkezésre jogosult és nem mi. Ez azt is jelenti, hogy bizonyos esetekben a tényleges rendelkezési jogot nem mi gyakoroljuk, hanem pusztán követelésünk keletkezik a bitcoin kiadására a webes szolgáltatóval szemben. Ugyanígy a kereskedési felületet üzemeltetők felé is egy követelésünk keletkezik az adott virtuális valuta kiadására.

A bitcoint tehát sem dologként, sem jogként, sem pedig követelésként nem tudja értelmezni jelenleg a magyar jog. A bitcoin a legközelebb a dolog kategóriájához áll, azonban ennek megállapításához a magyar bírói gyakorlatnak meg kellene haladnia jelenlegi álláspontját a testetlen, fizikai megnyilvánulással nem rendelkező dolgokról.

forrás: a DLA Piper jogi blogja


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

A legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében (OSA): az online pénztárgép (OPG) adatai is bekerülnek a számlaadatok közé, sőt a felhasználók számára is elérhetőek, letölthetőek lesznek. A két forrás összeillesztése, az összes adat egy rendszerben való kezelése teszi lehetővé az „e-áfa” szolgáltatás megvalósítását is, ami nem más, mint a NAV által készített áfabevallási tervezet kiajánlása a cégek számára. „Ezzel a kör végleg bezárul” – emeli ki Poór Károly az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. cégvezetője – „a manuális rögzítés teljesen megszűnhet, hisz elegendő csak a számla (blokk) képét beszkennelni, lefotózni, és összekapcsolni a NAV által rendelkezésre bocsátott XML adatokkal.”
2021. 07. 21. 05:30
Megosztás:

Idén többen ajánlották fel adójuk egy százalékát

Egyre népszerűbbek az online megoldások; idén ilyen módon százezerrel többen ajánlották fel az egyházaknak, a civilszervezeteknek adójuk egy százalékát, mint tavaly - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
2021. 07. 18. 10:00
Megosztás:

Célegyenesben az áfabevallási tervezetek kiajánlása

Hamarosan indul az áfabevallási tervezetek kiajánlásának a tesztüzeme, a cél az, hogy 2022-ben már a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa az adóhivatal, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 07. 17. 14:00
Megosztás: