Jövőre 5 százalékra csökkenhet a sertésbelsőség áfája

Jövőre öt százalékra csökkenhet a sertésbelsőség áfakulcsa, ha az Országgyűlés is elfogadja a parlament törvényalkotási bizottsága által csütörtökön támogatott módosító indítványt.

Jövőre 5 százalékra csökkenhet a sertésbelsőség áfája

bizottság a fideszes Balla György kezdeményezésére szavazta meg az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz szóban ismertetett módosító indítványt. Balla György úgy indokolt, a már ötszázalékos áfakulcs alá tartozó sertéshús mellett célszerű ugyanebbe a körbe sorolni "a házi sertés élelmezési célra alkalmas vágási melléktermékét és belsőségét, frissen vagy fagyasztva". A képviselő "a szívpörkölt" érdekében arra kérte a képviselőket, hogy támogassák a javaslatát.

 

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára támogatva a javaslatot közölte, az intézkedésnek kétmilliárd forintos költségvetési kihatása van. Az MSZP és az LMP további élelmiszerekre javasolta kiterjeszteni az ötszázalékos áfakulcsot, amit Tállai András azzal utasított el, hogy a szocialisták javaslata 100 milliárd, az LMP-é 170 milliárd forintba kerülne és ezt nem bírná ki a költségvetés teherbíróképessége. Azokra az ellenzéki felvetésekre, hogyan tudja azonnal megmondani egy szóban elhangzott módosító javaslatról, hogy az mennyibe kerül, Tállai András közölte, a kormány folyamatosan tárgyal az áfacsökkentés lehetőségéről. Hogy a sertésbelsőség áfahatását fejből megmondja egy NGM-s munkatárs, nem olyan meglepetés - tette hozzá.

 

Gőgös Zoltán (MSZP) a többi között szorgalmazta az UHT-tej áfakulcsának 5 százalékra való csökkentését. L. Simon László (Fidesz) azon a véleményen volt, hogy hosszabb távon nem lehet magasan tartani az UHT-tej áfáját. 2019-ben erre a kérdésre érdemes visszatérni - tette hozzá. Szóba került az étel- és italautomaták adóhatósághoz való bekötése is, miután a bizottság elfogadta azt a módosító indítványt, hogy 2018. január 1-jéig nem kell adatot szolgáltatni az üzemeltetőnek, mert az automata műszaki adottságai miatt nem lehet abba beszerelni az automata felügyeleti egységet. Gőgös Zoltán szerint ezzel az adatszolgáltatási kötelezettséggel azt érik el, hogy megszűnnek ezek az automaták. Tállai András viszont arra hívta fel a figyelmet: nem most született arról döntés, hogy bekötik az automatákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.

 

A törvényalkotási bizottság elfogadta azt a módosító indítványt is, miszerint 125 millió forintról 250 millió forintra emelkedik az a bevételi határt, amelynek eléréséig a hivatásos sportolók, edzők választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás szerinti adózást. A módosítás új átmeneti rendelkezés alapján a 2017. január 1-jétől megszerzett bevételekre alkalmazható. Egy másik javaslat értelmében 2018. július 1-re halasztják a tételes adatszolgáltatási kötelezettség értékhatárának 1 millió forintról 100 ezer forintra történő csökkentését, valamint a számlázóprogrammal kibocsátott, 100 ezer forintot meghaladó összegű áthárított áfát tartalmazó számlák adatairól történő valós idejű adatszolgáltatási kötelezettség bevezetését. A törvényalkotási bizottság megtárgyalta az ügyvédi tevékenységről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat is. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára jelezte, hogy az ellenjegyzési nyilvántartás szabályozása kikerül a módosító indítványok közül, de foglalkoznak a kérdéssel.

 

Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke azt mondta, elfogadják, hogy ezt a nyilvántartást most nem szabályozzák, szerinte ugyanis további előkészítésre van szükség ahhoz. Az elnök elmondta, hogy a kamara a kezdetektől részt vett a törvényalkotás folyamatában, a kodifikáció pedig tükrözte az ügyvédi hivatásrend álláspontját. Úgy értékelte, a törvényjavaslat leglényegesebb eleme, hogy integrálódik a kamarába a jogtanácsosok azon köre, akik bíróság előtti képviseletet látnak el, illetve okiratot ellenjegyeznek. Staudt Gábor (Jobbik) elmondta, nem került ki a törvényjavaslatból, hogy akár egy részvénytársaság vezetője is lehet ügyvéd. Azt firtatta, ki rendelte meg a módosítást. Völner Pál úgy válaszolt: ügyvéd egyszemélyi vezetője nem lehet gazdasági társaságnak, de például az igazgatótanácsban részt vehet. Bánáti János elmondta, a kamara is az összeférhetetlenségi szabályok "oldása" mellett volt.

 

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Nagyot nőtt Magyarország tengeri forgalma

Majd 20 százalékkal nőtt a Magyarországra tengeri fuvarozással érkező konténeres áruforgalom 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elemzése szerint a forgalom 64 százaléka import volt, az áruk főként Távol-Keletről, a dél-európai kikötőkön keresztül – elsősorban nyersanyagként a feldolgozóiparba – érkeztek Magyarországra. A késztermékek ugyanakkor többnyire közúti fuvarozásban, kisebb részt vasúton hagyják el az országot.
2021. 08. 17. 08:00
Megosztás: