Tömegesen hagyják el Oroszországot a tapasztalt pilóták

Aggódnak az orosz légitársaságok amiatt, hogy egyre több tapasztalt pilóta hagyja el Oroszországot és vállal inkább külföldön, főleg ázsiai országokban, munkát.

Tömegesen hagyják el Oroszországot a tapasztalt pilóták

 

A Kommerszant című orosz politikai-gazdasági napilap ágazati forrásoktól úgy értesült, hogy az utóbbi 2,5 év alatt a legjobban felkészült és kiváló angoltudással rendelkező pilóták közül több mint háromszázan - repülőgép parancsnokok és oktatók - távoztak ázsiai országokba, további több mint négyszáz pedig már gyűjti a külföldi munkavállaláshoz szükséges iratokat. 
    A szakemberek főleg az S7, az Uralszkije Avialinyiji, a Volga-Dnyepr és a VIM Avia légitársaságok kötelékéből távoztak. A moszkvai központú Vim Aviától egyszerre 12 kapitány lépett ki, ez volt a fő oka annak, hogy a napokban felborult a menetrend, tömegesen késtek a járatok. A légitársaság megerősítette, hogy több pilótája Kínába, Indiába és Vietnamba szerződött át.
    A VIM Avia szerint a repülőgép-parancsnokok főleg anyagi okok miatt vállalnak Ázsiában munkát. Például Kínában négyszer nagyobb a pilóták bére az oroszországinál, havi 80 órát kell repülni, a fizetett szabadság pedig 96 nap, míg Oroszországban havi 90 órát kell dolgozni, az éves szabadság pedig csak 70 napot tesz ki. Kínában 2016-ban enyhítették a munkavállalási engedélyek kiadását a pilóták számára, ami még inkább arra ösztönzi az orosz pilótákat, hogy Kínában vállaljanak munkát. Kínában mintegy 100 orosz kapitány és kiképző dolgozik, és ugyanennyien készülődnek ide. Tíz kínai légitársaság próbál orosz pilótákat szerződtetni, főleg a 2500 órát meghaladó repülési tapasztalattal rendelkező kapitányokat keresik. 
    A legnagyobb orosz légitársaságnál, az Aeroflotnál egy kapitány havi 470 ezer rubelt (1 rubel/4,82 forint), egy másodpilóta 320-350 ezer rubelt, az oktatók pedig több mint 500 ezer rubelt visznek haza havonta. Vitalij Szaveljev vezérigazgató szerint Kínában ennek 1,5-2-szeresét is megkereshetik. Bár az Aeroflotnál is hiány van a legtapasztaltabb pilótákból, nem tudnak tovább emelni a kereseteken, mert már ötször hajtottak végre béremelést. 
    Kínában tavaly 50,5 ezer pilóta dolgozott, közülük 25,2 ezer személyszállító gépeket vezetett. A Boeing repülőgépgyártó adatai szerint a következő húsz évben a kínai légitársaságok évente 5500 pilótát vesznek majd fel, így 2035-re 111 ezerre emelkedik létszámuk. Tavaly 59 kínai légitársaság működött, és utasaik száma 12 százalékkal 488 millióra emelkedett. A 218 kínai repülőtéren több mint egymilliárd utas fordult meg 2016-ban.

A Kommerszant című orosz politikai-gazdasági napilap ágazati forrásoktól úgy értesült, hogy az utóbbi 2,5 év alatt a legjobban felkészült és kiváló angoltudással rendelkező pilóták közül több mint háromszázan - repülőgép parancsnokok és oktatók - távoztak ázsiai országokba, további több mint négyszáz pedig már gyűjti a külföldi munkavállaláshoz szükséges iratokat.    

A szakemberek főleg az S7, az Uralszkije Avialinyiji, a Volga-Dnyepr és a VIM Avia légitársaságok kötelékéből távoztak. A moszkvai központú Vim Aviától egyszerre 12 kapitány lépett ki, ez volt a fő oka annak, hogy a napokban felborult a menetrend, tömegesen késtek a járatok.
A légitársaság megerősítette, hogy több pilótája Kínába, Indiába és Vietnamba szerződött át.   

A VIM Avia szerint a repülőgép-parancsnokok főleg anyagi okok miatt vállalnak Ázsiában munkát. Például Kínában négyszer nagyobb a pilóták bére az oroszországinál, havi 80 órát kell repülni, a fizetett szabadság pedig 96 nap, míg Oroszországban havi 90 órát kell dolgozni, az éves szabadság pedig csak 70 napot tesz ki. Kínában 2016-ban enyhítették a munkavállalási engedélyek kiadását a pilóták számára, ami még inkább arra ösztönzi az orosz pilótákat, hogy Kínában vállaljanak munkát. Kínában mintegy 100 orosz kapitány és kiképző dolgozik, és ugyanennyien készülődnek ide. Tíz kínai légitársaság próbál orosz pilótákat szerződtetni, főleg a 2500 órát meghaladó repülési tapasztalattal rendelkező kapitányokat keresik.    

A legnagyobb orosz légitársaságnál, az Aeroflotnál egy kapitány havi 470 ezer rubelt (1 rubel/4,82 forint), egy másodpilóta 320-350 ezer rubelt, az oktatók pedig több mint 500 ezer rubelt visznek haza havonta. Vitalij Szaveljev vezérigazgató szerint Kínában ennek 1,5-2-szeresét is megkereshetik. Bár az Aeroflotnál is hiány van a legtapasztaltabb pilótákból, nem tudnak tovább emelni a kereseteken, mert már ötször hajtottak végre béremelést.    

Kínában tavaly 50,5 ezer pilóta dolgozott, közülük 25,2 ezer személyszállító gépeket vezetett. A Boeing repülőgépgyártó adatai szerint a következő húsz évben a kínai légitársaságok évente 5500 pilótát vesznek majd fel, így 2035-re 111 ezerre emelkedik létszámuk. Tavaly 59 kínai légitársaság működött, és utasaik száma 12 százalékkal 488 millióra emelkedett. A 218 kínai repülőtéren több mint egymilliárd utas fordult meg 2016-ban.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: