Romániának sok pénzbe kerül az amerikai pártfogás

Klaus Iohannis külpolitikai sikereként könyvelték el a szombaton megjelent bukaresti sajtókommentárok azt, hogy Donald Trump amerikai elnök fogadta a román államfőt, és az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Romániát, ugyanakkor megjegyzik: aligha nyílt volna meg a Fehér Ház ajtaja Iohannis előtt, ha Románia nem vállalta volna, hogy dollármilliárdokat költ amerikai fegyverekre.

Az Adevarul című liberális lap vezércikkírója a két elnök közös sajtóértekezletének legfőbb üzeneteként értékelte, hogy Trump - egy román újságírói kérdésre válaszolva - megnyugtatta az Oroszországtól tartó kelet-európai NATO-szövetségeseket, az Egyesült Államok betartja a NATO-szerződés kollektív védelemről szóló, 5. cikkelyét, vagyis nem hagyja magukra őket egy külső támadás esetén.
   
Mind a román elnök fogadását a Fehér Házban, mind Trump azóta bejelentett lengyelországi látogatását úgy értelmezik Bukarestben, hogy az Egyesült Államok meg akarja erősíteni kelet-európai pozícióit. Az Adevarul egy másik véleménycikke szerint ez már csak azért is sürgőssé vált Washington számára, mert elvesztette bizalmát "az Oroszország felé kacsintgató", kiszámíthatatlan, Erdogan-vezette Törökországban, így Románia maradt az egyedüli szövetségese a Fekete-tenger térségében, amelyre támaszkodhat a NATO délkelet-európai szárnyának védelmében.
   
A jobboldali Evenimentul Zilei vezércikkírója szerint azonban "Trump Iohannishoz intézett szép szavai" hatmilliárd dollárjába kerülnek Romániának. Ennyibe kerül ugyanis az, hogy Románia hét hosszabb és 21 rövidebb hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert szerezzen be az Egyesült Államokból - tette hozzá a szerző. Felidézte: közös sajtóértekezletükön - ahol sok szó esett arról, hogy Románia azon ritka NATO-tagállamok közé lépett elő, amelyek a GDP legalább két százalékát fordítják védelmi kiadásokra - Iohannis nem is titkolta, hogy a korszerű katonai felszerelésekre szánt pénzt "Trumppal közösen" akarja elkölteni. Cserébe a román elnök nem kapott semmit: a vízumkötelezettség eltörlése még csak szóba sem került - jegyzi meg a lap.
   
A Hotnews.ro konzervatív hírportál helyszíni tudósításában azt emelte ki, hogy a találkozónak - mindkét oldalon - belpolitikai üzenete is volt. Trump számára jó alkalom volt arra, hogy az európai NATO-szövetségesek melletti kiállással, a terrorizmus elleni harc tematizálásával megpróbálja elterelni a szót az elbocsátott FBI-igazgató előző napi szenátusi meghallgatásán elhangzottakról, Iohannis pedig értékes muníciót kapott a Fehér Háztól az otthoni korrupcióellenes harc folytatásához.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: