Horvátország: Az új koalícióból egyesek profitálnak, mások veszítenek

A jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a liberális Horvát Néppárt (HNS) koalíciójából egyesek profitálnak majd, míg mások veszítenek vele, de lesznek olyanok is, akiknek teljesen mindegy lesz, milyen lesz a jelenlegi horvát politikai válság kimenetele - írták a horvát lapok pénteken.

Horvátország: Az új koalícióból egyesek profitálnak, mások veszítenek

Az új koalíció földrengésként hatott a horvát politikai életre, ami számos változást hozhat a jövőben - vélekedett cikkében az Index.hr internetes hírportál.
   
A HDZ kormányon maradásának hosszú távon a legnagyobb vesztese a HNS lesz - írta a Vecernji List horvát napilap. A HNS évek óta a HDZ legerősebb ellenzéke, néha erősebben támadta a kormány és annak tajgait, mint a Szociáldemokrata Párt (SDP). A HNS-t a szétszakadás is fenyegeti. A tagság nagy része nem tud megbékélni azzal, hogy a liberális, nyugatbarát párt koalícióra lépett a konzervatív HDZ-vel. Várhatóan olyan meghatározó politikusokat is kizárnak majd a pártból, mint Vesna Pusic volt külügyminiszter vagy Anka Mrak Taritas volt építésügyi miniszter, aki a helyhatósági választásokon a második körben mindössze három százalékkal maradt el Milan Bandic polgármestertől, aki csaknem húsz éve vezeti a horvát fővárost.
  
Többek között ők sem támogatták a koalícióra lépést a HDZ-vel. Azzal, hogy a HNS folytatja az oktatási reformot, amely még tavaly januárban megakadt, valamint eléri, hogy eltávolítsák a jasenovaci második világháborús koncentrációs tábor közelében, a kilencvenes évek délszláv háborújában elesett honvédőknek állított emlékműről a Za dom spremni! (A hazáért készen állunk) usztasa köszönést, kelthetnek majd némi szimpátiát a HNS szavazóiban, de azok soha nem fogják megbocsátani, hogy a szociáldemokraták listáján bejutott kilenc képviselőből öt koalícióra lépett a HDZ-vel és ezzel szakadást okozott a pártban.
   
A Jutarnji List napilap úgy véli: a HDZ választóit is megoszthatja az új koalíció. A HDZ-ből kilépett Bruna Eshi és Zlatko Hasenbegovic volt kulturális miniszter nemrég új pártot alapítottak, és begyűjthetik a HDZ radikálisabb szimpatizánsainak szavazatait a következő választásokon. Amennyiben a HDZ a politikai közép felé orientálódik, megerősödhetnek a szélsőjobboldali pártok, amelyek az elmúlt években beolvadtak a HDZ-be.
   
Jóllehet az SDP előrehozott parlamenti választásokat sürgetett és keményen támadja a HNS-t a pálfordulásért, a lapok szerint időt kapott arra, hogy rendezhesse sorait. A szociáldemokraták tudják, hogy előrehozott parlamenti választásokon nem értek volna el jó eredményt. A pártban Zoran Milanovic elnök távozása óta két frakció alakult ki. A helyhatósági választásokon rosszul teljesítettek a szociáldemokraták, ezért néhányan az új pártelnök, a hat hónapja megválasztott Davor Bernardic távozását követelték. A lapok szerint a HNS időt nyert az SDP-nek, hogy rendezze belháborúit és újra a legnagyobb ellenzéki párttá nőhesse ki magát.
   
A volt kisebbik kormányzó párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) is nyert azzal, hogy a HDZ-nek sikerült új többséget létrehoznia a parlamentben. Miután a helyhatósági választásokon súlyos vereséget szenvedett volt partnerétől Metkovic városában, ahonnét a Híd kinőtte magát, valamint három megyében is, ahol az elöljárói helyekért a HDZ jelöltjeivel küzdött meg és veszített. A Híd is időt kapott, hogy rendezhesse sorait - írták a lapok.
   
Horvátországban azután alakult ki kormányválság, hogy Andrej Plenkovic kormányfő április végén kezdeményezte a kisebbik koalíciós párt, a Híd minisztereinek leváltását, mert támogatták az ellenzéki szociáldemokraták bizalmatlansági indítványát a pénzügyminiszterrel szemben. A koalíció felbomlásával a parlamenti többség is bizonytalanná vált. Amennyiben a kormányfő nem tudott volna új parlamenti többséget létrehozni, amelyet a helyhatósági választások utánra ígért, várhatóan néhány hónapon belül előrehozott parlamenti választást írtak volna ki az országban - két év alatt a harmadikat.
   
A 2015. novemberében választásokon fej-fej mellett végzett a két nagy párt, a HDZ és az SDP, és egyaránt tárgyalásokba kezdett a harmadik legtöbb mandátumot szerző Híd párttal, amely nélkül egyik sem tudott kormányt alakítani. A Híd végül a HDZ mellett döntött. A koalíció azonban nem volt hosszú életű, a nézeteltérések miatt a HDZ 2016 júniusában megbuktatta saját kormányát. A kabinet bukását követően a HDZ támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt. Miután a párt új elnököt választott Andrej Plenkovic európai parlamenti képviselő személyében, néhány héten belül sikerült leküzdenie a majd tízszázalékos hátrányát az SDP szemben. Így a 2016. szeptember 11-ei előrehozott parlamenti választásokat ismét a konzervatív HDZ nyerte meg, de megint nem szerzett abszolút többséget. A harmadik helyen pedig újfent a Híd végzett. A HDZ másodszor is koalícióra lépett a Híddal, de ez a koalíció sem tartott fél évnél tovább. Plenkovic ez év áprilisában szüntette meg az együttműködést a kisebbik kormányzó párttal, és most a liberálisokkal próbál meg tovább kormányozni. Amennyiben most sem jár sikerrel, a jövőben várhatóan nem lesz kivel koalícióra lépnie a HDZ-nek.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: