Új befektetők vadásznak a belvárosi lakásokra

A közösségi lakáskiadással még csak ismerkedők az örökölt lakásukat alakítják át boutique hotel stílusban, a most piacra lépők százmilliós befektetésként kezelik az akár százlakásos hálózatukat. A lakásár-emelkedés mintha nem is érződne a fővárosi közösségi lakáskiadási piacon, pedig a leginkább érintett területeken csak tavaly egyharmadával nőttek az ingatlanárak. A beszálló ár legalább 15 millió forint, tízmillióval többért már havi akár kétszázezret megtermelő lakás is kapható.

Új befektetők vadásznak a belvárosi lakásokra

Aki teljesen új szereplőként belépne erre a piacra, annak legalább 15 millió forintot rá kell szánnia a lakásvásárlásra. Ennyiért olyan egyszobás, nem belvárosi  ingatlan kapható ma Budapesten, ahonnan a romkocsma-, vagy más néven bulinegyed még könnyedén elérhető tömegközlekedéssel. Ilyen áron csak erősen felújítandó lakásokat találni, tehát érdemes a felújítás több millió forintos költségét még beárazni a vételbe. A felújítás pedig minőségi és strapabíró berendezést jelent: a rövid időre érkező, jobbára fiatal külföldiek és hátizsákos turisták többsége ugyanis hajlandó a magasabb árat kifizetni, cserébe azonban már-már hotelhez fogható infrastruktúrát vár el.

 

Mennyi a matek?

 

Ami a lakásvásárlást illeti, az árak mediánja a közösségi kiadásra alkalmas, felújított egyszobás belvárosi ingatlanok tekintetében 25 millió forint körül mozog, és úgy 33 millióig kúszik fel, derül ki az OTP Ingatlanpont kínálatából. Persze van olyan ultramodern ékszerdoboz az Aranykéz utcában, amiért még ennél is többet kérnek.

A sima szobakiadás kevésbé népszerű a turisták körében, de egy pár négyzetméteres helyiséget már akár ötezer forintért is megkapni egy éjszakára. Egy-egy teljes lakást, ahol néhány fős társaság elfér, átszámítva 10-12 ezer forintért lehet éjszakánként kiadni. Közepes kihasználtság mellett tehát a lakások könnyen megtermelnek annyit, mint a hosszú távú kiadással. A jó helyen lévők és jó értékeléssel rendelkezők csúcsidőszakban többszörösét is behozhatják annak, még az adóvonzatok mellett is. A 3-4 apartmanos lakások esetében a havi félmillió forintos bevétel is elérhető, a kisebbek jó forgalom mellett 200 ezret is megtermelhetnek.

 

Új szintre lépett a hazai piac

 

Az év elejétől új, nagyipari szereplők léptek be a piacra. Havas Jánosnak, az OTP Ingatlanpont szakemberének csapatát például olyan befektetők keresték meg, akik közel százmillió forintot sem sajnáltak az egyik híd lábánál fekvő, 110 négyzetméteres lakásra. Az ingatlant újabb jó néhány millióért falig visszabontották, apartmanokat alakítottak ki benne és azonmód 7%-os hasznot ígérve értékesítették. (Jobbára külföldi befektetőknek, akik amúgy is élénken érdeklődnek az eladó ingatlanok iránt, és szinte alku nélkül fizetnek.) A lakáskiadás teljes adminisztrációját a cég biztosítja, így a tulajdonosnak semmi dolga vele – és csak ez a befektetői kör egyedül 250 lakásbangondolkodik a következő években. „Megváltozott az ingatlanpiacnak az a része, amely a közösségi lakáskiadásra épül. Úgy tűnik, kisebbségbe szorulnak azok, akik a belvárosban örökölt, vagy a gyereknek vett lakást egy jópofa designnal feldobva ki-kiadják. Helyettük megjelentek a profi üzemeltető cégek, akik tisztán üzleti alapon működtetik a lakásokat. Számukra a befektetés még úgy is megéri, hogy az elmúlt évben a legnépszerűbb V. és VII. kerületi lakások ára közel 40%-ot emelkedett” – osztja meg tapasztalatait Havas János, aki erre tekintettel a hozzá forduló lakáseladók figyelmét is fel szokta hívni az árazásban rejlő plusz lehetőségre.

 

Télen diákok, nyáron turisták?


Nem jellemző, de előfordul a vegyes felhasználás is: tanévben egyetemisták bérlik a lakást, a nyári szünetben pedig közösségi kiadásból származik többletbevétele a tulajdonosnak. Ez az egyetemek közeli lakások egyikét-másikát érinti, de annyira eltérő a felhasználás és annyira energiaigényes, hogy valóban keveseknek éri meg vele a pluszmunkát. Főleg, hogy itt már nagyobb lakásokról van szó, több szobát és persze a teljes kiszolgáló infrastruktúrát alkalmassá kell tenni az átmenő vendégforgalomra.

 

Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: