Érett állapotához érkezett a lakáspiac

Az árolló területileg tovább nyílik: míg a fővárosi értéknövekedés 23% körül alakult, a többi városban összességében 8-12%-os, a községekben viszont csak alig 2%-os volt a drágulás – mutat rá a NAV forgalmi adatait összegző legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép elemzése

Érett állapotához érkezett a lakáspiac

Hetedével emelkedtek tavaly az ingatlanárak

 

2016-ban két megyében, Nógrádban és Somogyban csökkent az átlagár. Ez utóbbinak részben oka lehet a 2015-ös bázisévben elért magas árszint. A Balaton-parti települések vízparti társasház-építései és lakáseladásai ugyanis önmagukban képesek megyei szintű árkilengéseket okozni. A főváros mellett Fejér, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas és Hajdú-Bihar megyében volt az országos átlag (14%) feletti a drágulás. A megyék között továbbra is Győr-Moson-Sopron a legdrágább, 256 ezer Ft/m2 átlagárral. A 200 ezres limitet még Pest és Hajdú-Bihar, a 175 ezres szintet pedig Vas, Somogy és Fejér megyék haladják meg. A legolcsóbb hagyományosan Nógrád megye, valamivel 70 ezer Ft/m2 alatti árszinttel; emellett még Borsod-Abaúj-Zemplén marad a 120 ezres szint alatt.

 

Ami a megyei jogú városokat illeti, az összes megyeszékhely drágult tavaly. Legnagyobb arányban, közel 20%-kal, Tatabánya. A legdrágább 2016-ban is Győr volt 260 ezer Ft/m2-rel, de Debrecen, Székesfehérvár, Kecskemét, Veszprém és Szombathely is átlépte a 200 ezres szintet.

 

fővárosban átlagosan 23%-os volt az árnövekedés üteme. Még ezt is meghaladták a befektetési céllal leginkább keresett pesti belvárosi (V., VI., VII., VIII., IX. és XIII.) és budai kerületek (I., III., XI. és XII.) ingatlanjai. A lista élén az V. és VII. kerületek végeztek 35% feletti drágulással. A négyzetméterárak is itt voltak a legmagasabbak, az V. kerület messze vezeti a budapesti árrangsort 610 ezer Ft/m2-rel. Ehhez képest a második legdrágább I. kerület átlagára csak nem sokkal haladja meg az 500 ezer Ft/m2-t. A 400 ezres szint fölé még az II., XII., VI., XIII., XI. és VII. kerületek jutottak. A másik végletet, 250 ezres szint alatt a XXIII., XXI. és XX. kerületek adják. 

 

Ami az ingatlanok típusát illet, immár évek óta a lakótelepi lakások az árnövekedés motorjai: itt 16%-kal nőttek az árak, míg téglalakások esetében 15%, a családi házaknál 8%-volt az emelkedés mértéke.

 

Vidéken még élénkül a forgalom

 

Tavaly az árakhoz hasonló mértékben, szintén nagyjából 14%-kal bővült a lakáspiaci forgalom is. A növekedés minden megyére egyaránt jellemző volt, így az éves tranzakciószám a 150 ezer eladással újra elérte a válság előtti, 2008-as szintet. Ez a 2012-es mélyponthoz képest, négy év alatt 75%-os élénkülést jelent. Pest megyét nem számítva a tranzakciószám az olcsóbb megyékben és megyeszékhelyeken, illetve összességében a kisebb városokban és községekben nőtt leglátványosabban. Nógrád megyében pl. közel 90%-kal több ingatlant adtak el tavaly, mint 2015-ben (ugyanakkor ez a megye maradt továbbra is a legkisebb forgalmú, 2-3 ezer éves eladással).

 

Kisebb meglepetés ennek fényében, de Budapesten ezzel szemben enyhe, 2%-os visszaesés mutatkozott az eladásokban. Tizennégy kerületben – jellemzően a pesti belvárosi és budai városrészekben – kisebb volt tavaly a tranzakciószám, mint a megelőző évben. Ezzel szemben a bővülő forgalmú kerületek szinte mindegyike a pesti oldalon, és annak is az olcsóbb peremi részén helyezkedik el. A fővárosban tavaly újra 40 ezer darab alá csökkent a forgalom. „A megfizethetőbb külső térségek javára való átrendeződés jelzi, hogy a befektetési célú vásárlók mellett mára az élethelyzetük miatt – önálló lakásba költözés, házasság, családbővülés – költözők száma is felduzzadt. Hozzá kell tennünk, hogy ezeken a területeken eleve kisebb a forgalom, könnyebb látványos növekedést elérni” – ad magyarázatot a jelenségre Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

 

Jönnek az új lakások, van még tere a drágulásnak

 

Idén az ingatlanpiac minden jel szerint érett fázisába ért, amit a növekvő árakra reagálva tömegesen beinduló építkezések jellemeznek. Ez a statisztikákban eddig a kiadott építési engedélyek számában is megmutatkozott: 157%-os éves növekménnyel tavaly – akárcsak az éves árváltozások tekintetében – toronymagasan élen álltunk Európában. A megépülő lakások számának bővülése az építkezések hosszabb átfutási ideje miatt ettől egyelőre elmarad. Épp az első negyedév 47%-os növekménye jelzi, hogy az átadások tekintetében most egy komoly kiugrás előtt állunk.

 

Az új kínálat bőséges megjelenésével induló érett állapot elérése nem jelenti a fő piaci mutatók növekedésének megállását, a piacbővülés üteme ugyanakkor lassulhat„A forgalom növekedésének teret ad a kedvező ingatlanbefektetési környezet, az 5-6%-os nettó bérleti hozamszint továbbra is vonzó. Másrészt a válság éveiben elhalasztott többszázezres kereslet sem futott még ki. Az évek óta tartó reálbér-növekedés, a javuló munkaerőpiaci helyzet és a kedvező hitellehetőségek a saját célra történő vásárlást is ösztönzik. Tartjuk korábbi, lakáspiaci forgalomra vonatkozó becslésünket: a tavalyi 150 ezer után a tranzakciószám rövidtávon beállhat a válság előtti évek átlagát jelentő 170-190 ezres sávba” – vázolja a piaci várakozásokat Valkó Dávid.

 

Ami a reálár-növekedést illeti, idén már lassabb lehet a bővülés üteme, bár a kétszámjegyű reálár-növekedés még nem feltétlenül vált egyszámjegyűre. Középtávon az általános gazdasági bővülés szintjét veheti fel az árak változása. Az országos nominális árszint jelenleg bő 10%-kal haladja meg a 2008-as csúcsévét, míg a reálár-szint valószínűleg idén fogja ezt elérni. Budapesten ugyanakkor mindez már az elmúlt két évben lezajlott, és már jócskán a csúcsévek felett járunk. A környező országokhoz, illetve ezek fővárosaihoz viszonyítva a magyar és budapesti árak még mindig inkább a középmezőnyben vannak, és a jövedelemszinthez, illetve ennek változásához viszonyítva is még van tere a drágulásnak.

 

 

Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Kevesebb albérlet, növekvő díjak az egyetemvárosokban!

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után mindig nagy az izgalom szülőkben és diákokban egyaránt, hogy jut-e, marad-e kollégiumi férőhely, és ha nem, akkor mennyiért sikerül kiadó lakást találni. Megvizsgáltuk az Ingatlantájolón az elmúlt fél évben, a nagy egyetemi városokban hirdetett kiadó lakásokat, és azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb a kiadó lakás, ugyanakkor a bérleti díjak növekedésnek indultak.
2021. 08. 26. 03:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Lesz-e árcsökkenés a lakáspiacon?

Egyre többször hallani, hogy a lakásárak csökkenése megindult, és a közeljövőben akár egy komolyabb recesszió is bekövetkezhet az ingatlanpiacon. Bár a kijelentések igazságtartalmát, és a jövőre vetített jóslatok helytállóságát nehéz megítélni, mégis van több olyan tényező, amely által valamennyire már most ráláthatunk a lakáspiaci folyamatok alakulására. Mind a befektetőket, mind a tulajdonosokat és az első lakásukra vágyókat érdekli ugyanis, hogy mire számíthatnak a jövőben.
2021. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Tízezer forinttal nőttek a bérleti díjak több egyetemvárosban

A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 2,7 százalékos volt a havi szintű emelkedés. A kínálati oldalon látható drágulás ellenére az albérletpiacon voltak magasabbak az árak, a mostani bérleti díjak még elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől. Országszerte augusztus közepén közel 19 ezer kiadó lakóingatlanból választhattak a bérlőjelöltek. Budapesten több mint 13 ezer, a megyeszékhelyeken pedig több mint 3600 albérlet szerepelt a kínálatban. Budapesten az átlagos bérleti díj 145 ezer forint volt. A legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, Szegeden és Pécsen 10 ezer forinttal emelkedett a bérleti díj.
2021. 08. 23. 11:00
Megosztás:

Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.
2021. 08. 22. 11:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

Amikor az álomból valóság lesz: az első lakás megvásárlásának folyamata

Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26%, vidéken pedig 20% körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi szerződést? A Duna House szakemberei tisztázzák a folyamatot.
2021. 08. 19. 16:00
Megosztás:

Kaszálni is lehet az egyetemista gyerek lakhatásán: 8 milliós önerő elég hozzá

Július végén megtudták a felsőoktatásba jelentkezők, hogy melyik egyetemre mehetnek tovább, már csak a pótfelvételizők jövője kétséges. Ez sokak számára jelent új kihívást, hiszen aki nem ott tanul tovább, ahol eddig élt, és nem tud vagy nem akar kollégiumba menni, annak az augusztus az albérletvadászatról vagy a lakásvásárlásról szól. De melyik éri meg jobban? A Bank360.hu elemzői összefoglalták a lehetőségeket egy fővárosi, kétszobás ingatlan példáján keresztül.
2021. 08. 19. 07:00
Megosztás:

Akár 1,5 évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása

Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felkészülni minden jogi és pénzügyi eshetőségre is.
2021. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Újra berobban az Airbnb?

A korlátozó intézkedések feloldása ismét felpörgetheti a járvány miatt válságba került Airbnb népszerűségét. Így a kényszerszünet után most még inkább felértékelődhetnek a jó áron elérhető, biztonságos szálláshelyek. Az Airbnb-házigazdák számára ezért kiváló segítség lehet a hamarosan Európa-szerte alkalmazható okos ajtónyitó készülék, ami biztonságossá és kényelmessé teszi a vendég- és ügyfélfogadást. A hazai mérnökök által fejlesztett eszközt a Start it @K&H inkubátorprogram startupja, a PhoneIn dobja piacra.
2021. 08. 17. 05:00
Megosztás:

Véget ért a járványidőszak az ingatlanpiacon

2021. I. negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon. A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után, azonban a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jellemző volt a pozitív előjelű változás. Az OTP Ingatlanpont szakértői 2021. I. negyedévének ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 08. 14. 08:00
Megosztás:

A nyaralók és az egykor befektetési céllal vásárolt lakások tartják ébren nyáron az ingatlanpiacot

A Duna House becslése szerint júliusban megtorpant, és év eleji szintre csökkent az adásvételek száma a lakóingatlanpiacon. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 185 darab tranzakció pontosan megegyezik az idén januári és a tavaly nyár eleji adattal, amikor is a koronavírus okozta blokk után, újra elkezdett élénkülni a piac. Az előző évek júliusaihoz képest viszont 12-15%-os csökkenést mutat.
2021. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Amint megjelennek a diákok, emelkedhetnek az albérletárak

Amennyiben szeptembertől ténylegesen jelenléti oktatás lesz az egyetemeken, főiskolákon, akkor a meglóduló kereslet egyik hétről a másikra jelentős áremelkedést hozhat az albérletpiacon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt mondta, a bérlemények ára a két évvel ezelőtti szintet is elérheti augusztus végére, de ez sok tényezőtől függ. Azt viszont hozzátette, hogy akinek van megbízható albérlője, annak hiba volna felülni a trendre és hirtelen nagyot emelni, mert egy esetleges újabb járványhullám a visszájára fordíthatja a folyamatokat.
2021. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Majdnem minden harmadik vevő első lakását vásárolja

A befektetési cél mellett még mindig az egyik legnagyobb motiváció az ingatlanvevők körében az első lakás vásárlása. Különösen igaz ez az egyetemi ponthatárok kihirdetése körül, hiszen a szülők gyakran elgondolkodnak azon, hogy mi éri meg jobban: lakást venni vagy bérleti díjat fizetni? Akik előbbi mellett döntenek, érdemes pár kérdést tisztázniuk, mielőtt elkezdenék a keresgélést vagy hirtelen beleugranának egy adásvételbe. A Duna House szakemberei megfogalmazták ajánlásukat a leendő első lakást vásárlók számára.
2021. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A jelzáloghitelpiac további növekedését várja a Duna House

A jelzáloghitelpiac az első félévben 34 százalékkal haladta meg az előző évi volument, amely az előzetesen várt 20 százalékos növekedést is felülmúlja. A Duna House szerint a második félévben, amely szinte kivétel nélkül mindig az erősebb félév a hitelpiacon, hasonló tendenciák várhatók, és így a tavaly kihelyezett 928 milliárd forintnyi jelzáloghitel után 2021-ben szinte biztosan eléri a piac az 1000 milliárd forintos határt, illetve az előrejelzés szerint meghaladhatja az 1200 milliárd forintot is. A jelzáloghitelpiacot az otthonteremtési támogatások intenzív kereslete mellett az ősszel várhatóan újra felfutó ingatlanpiaci adásvételek is erősíthetik.
2021. 08. 08. 13:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a budapesti újlakás-piac

A 2020-as mélypont után ismét magára talált az újépítésű ingatlanok piaca. 2021 első félévében 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A növekvő kínálat mellett a kereslet is élénkül, amit hosszú távon a rozsdaövezeti akcióterületekre vonatkozó új áfavisszatérítési támogatás még tovább fokozhat. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac helyzetét veszik górcső alá az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján.
2021. 08. 06. 01:00
Megosztás:

Kezd elegük lenni a vevőknek a lakásdrágulásból

A kínálati piac alapján kirajzolódó trendeket igazolják a legfrissebb hivatalos lakáspiaci adatok. A járvány miatti megtorpanás után számottevően, 15 százalékkal nőtt a forgalom, azaz az adásvételek száma. Mindez a használt lakások piacán nem járt a pandémia előtti évekre jellemző két számjegyű drágulással, az átlagos áremelkedés éves szinten 5 százalék alatt maradt. A fizetőképes kereslet ugyanis egyre nehezebben tart lépés a drágulással. 2021-ben 97 napra nőtt a fővárosban eladott lakóingatlanok átlagos értékesítési ideje, miközben a városokban és megyeszékhelyeken 126 és 97 napra rövidült az eladási idő. A lakáspiac motorját tehát továbbra is a fővároson kívüli területek hajtják. Az új lakások ára elszakadt a használtaktól, két számjegyű drágulást produkáltak, ám az építőanyag-drágulás további meglepetéseket hozhat.
2021. 08. 05. 10:00
Megosztás: