Megszavazta az Európai Parlament a párizsi egyezmény előírásainak végrehajtását

Megszavazta a párizsi klímaegyezmény rendelkezéseinek végrehajtását lehetővé tévő intézkedéseket szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése.

Megszavazta az Európai Parlament a párizsi egyezmény előírásainak végrehajtását

 

Az elfogadott szabályok lehetővé teszik, hogy az Európai Unió teljesítse vállalásait, és 2030-ra összességében 40 százalékkal csökkentse károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest - tájékoztatott a parlament sajtószolgálata.
    Mint írták, a határozat az uniós vállalást kötelező nemzeti célokra bontja le olyan területeket érintve, mint a mezőgazdaság, a közlekedés, az építőipar, illetve a hulladékkezelés, amelyeket az EU szén-dioxid-piaca ugyan nem fed le, de az üvegházhatású gázok kibocsátásának 60 százalékát adják.
    Az 534 szavazattal, 88 ellenében, 56 tartózkodás mellett elfogadott javaslat alapján ha 2020 előtt lépnek, jutalomban részesülnének azok a tagországok, melyeknek az uniós átlag alatt van az egy főre eső bruttó hazai termékük (GDP).
    A képviselők 2050-re 80 százalékos csökkentést tartanak kívánatosnak a 2005-ös szinthez képest.
    A plenáris ülésen az Európai Bizottság elnöke is felszólalt, és szomorú fejleménynek nevezte, hogy Donald Trump amerikai elnök nemrég úgy döntött, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből. "Sajnálatos módon nem mindenki fogadja el a tények igazságát" - fogalmazott Jean-Claude Juncker, hozzáfűzve, hogy ez a lépés jele annak, hogy Washington lemond a Föld sorsát meghatározó közös cselekvésben való részvételről.
    Juncker csalódottságának adott hangot, ugyanakkor leszögezte, hogy az Egyesült Államok visszavonulása nem jelenti a megállapodás végét, mivel a világ többi része ezáltal csak még elkötelezettebbé vált az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.
    Kijelentette: az Európai Unió nem fogja újratárgyalni a szerződést, annak a rendelkezéseit végre kell hajtani. "Húsz évet töltöttünk tárgyalással, most eljött az ideje a cselekvésnek" - mondta.
    Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke hibának nevezte az amerikai döntést, hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás az egyik legnagyobb globális probléma.
    "A mai szavazás teljesen világos üzenetet küld Trump elnöknek: Európa tiszteletben tartja a vállalásokat és megragadja a zöld növekedésben rejlő lehetőségeket, akár az Egyesült Államokkal, akár nélküle" - mondta Gerben-Jan Gerbrandy holland liberális jelentéstevő.

Az elfogadott szabályok lehetővé teszik, hogy az Európai Unió teljesítse vállalásait, és 2030-ra összességében 40 százalékkal csökkentse károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest - tájékoztatott a parlament sajtószolgálata.   

Mint írták, a határozat az uniós vállalást kötelező nemzeti célokra bontja le olyan területeket érintve, mint a mezőgazdaság, a közlekedés, az építőipar, illetve a hulladékkezelés, amelyeket az EU szén-dioxid-piaca ugyan nem fed le, de az üvegházhatású gázok kibocsátásának 60 százalékát adják.   

Az 534 szavazattal, 88 ellenében, 56 tartózkodás mellett elfogadott javaslat alapján ha 2020 előtt lépnek, jutalomban részesülnének azok a tagországok, melyeknek az uniós átlag alatt van az egy főre eső bruttó hazai termékük (GDP). A képviselők 2050-re 80 százalékos csökkentést tartanak kívánatosnak a 2005-ös szinthez képest.   

A plenáris ülésen az Európai Bizottság elnöke is felszólalt, és szomorú fejleménynek nevezte, hogy Donald Trump amerikai elnök nemrég úgy döntött, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből. "Sajnálatos módon nem mindenki fogadja el a tények igazságát" - fogalmazott Jean-Claude Juncker, hozzáfűzve, hogy ez a lépés jele annak, hogy Washington lemond a Föld sorsát meghatározó közös cselekvésben való részvételről.   

Juncker csalódottságának adott hangot, ugyanakkor leszögezte, hogy az Egyesült Államok visszavonulása nem jelenti a megállapodás végét, mivel a világ többi része ezáltal csak még elkötelezettebbé vált az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.   

Kijelentette: az Európai Unió nem fogja újratárgyalni a szerződést, annak a rendelkezéseit végre kell hajtani. "Húsz évet töltöttünk tárgyalással, most eljött az ideje a cselekvésnek" - mondta.   

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke hibának nevezte az amerikai döntést, hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás az egyik legnagyobb globális probléma.   

"A mai szavazás teljesen világos üzenetet küld Trump elnöknek: Európa tiszteletben tartja a vállalásokat és megragadja a zöld növekedésben rejlő lehetőségeket, akár az Egyesült Államokkal, akár nélküle" - mondta Gerben-Jan Gerbrandy holland liberális jelentéstevő.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: