Lepsényi István: a kormány hozzájárul az e-mobilitás elterjedéséhez

A kormány hozzájárul az e-mobilitás széleskörű elterjedéséhez, az infrastrukturális háttér megteremtéséhez - hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az II. E-mobilitás konferencián Budapesten.

Lepsényi István: a kormány hozzájárul az e-mobilitás elterjedéséhez

A Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) rendezvényén az NGM államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kormány 2015-ben elfogadta az elektromos közlekedést ösztönző Jedlik Ányos tervet (JÁT). A kormány feladatai között említette a terv aktualizálást, a megfelelő jogi szabályozás biztosítását, az innovatív beszállítóipar fejlesztését, a tervezett projektek gyors és hatékony végrehajtását. Lepsényi István ismertette, hogy 836 a tisztán elektromos magyar személyautók száma, és 205 elektromos töltőállomás működik. A Jedlik Ányos terv eddigi eredményei közül megemlítette a zöldrendszám 2015. évi bevezetését, és elmondta, hogy Magyarországon 2340 jármű rendelkezik zöldrendszámmal.

 

A kormány adókedvezménnyel is ösztönzi az tisztán elektromos meghajtású járművek terjedését - mondta. Példaként említette, hogy az ilyen járműveknél nincs regisztrációs adó, forgalomhelyezési illeték, továbbá nem kell fizetni cégautó adót, helyi gépjárműadót sem. Hozzátette: emellett egyes településeken parkolási és behajtási kedvezményben részesítik az elektromos autókat. Lepsényi István emlékeztetett rá, hogy az elektromos töltőállomás programban tavaly a 15 ezernél több lakosú települési önkormányzatok 1,2 milliárd forint keretre pályázathattak vissza nem térítendő támogatásra, 75 sikeres pályázat révén 409 telepíthető töltőpont jön létre 213 töltőállomással. Ezen kívül 2017 februárjában állami közbeszerzés jelent meg 4,5 milliárd forint értékben 1700 töltő beszerzésére, a tender kiértékelése folyamatban van.

 

Az NGM államtitkár kiemelte, hogy a kormány támogatást ad az elektromos autók vásárlására is pályázat útján, ennek mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bruttó eladási ár 21 százaléka, de legfeljebb 1,5 millió forint lehet, erre a lehetőségre eddig 385 pályázatot adtak be 465 elektromos autó vásárlására, 280 támogatói okiratot adtak ki 348 autó vételéhez. A Jedlik Ányos terv keretében indult pilot projektek eredménye, hogy a BKV tavaly 20 elektromos autóbuszt vásárolt, a kommunális hulladékszállításban is terjed az elektromos meghajtású járművek beszerzése, és további lehetőséget jelent az elektromos kisrepülő, hajók alkalmazása - emelte Lepsényi István. Megjegyezte: a modern városok programban is szerepel az elektromos járművek alkalmazása, például Dunaújváros emobilitási mintarégióként szerepel, ahol célzott fejlesztések indulnak.

 

Az emobilitás terjedéséhez hozzájárul az is, hogy az állami járműflottában növekszik az elektromos meghajtásúak aránya, a 2016-ban üzembe állított e-járművek üzemeltetési tapasztalatai kedvezőek, 2017 februárban pedig 200 állami elektromos autó közbeszerzése jelent meg 2 milliárd forint keretből - mutatott rá az NGM államtitkára. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a környezetkímélő közlekedést segíti az e-mobilitás, és nemcsak a közúton, hanem a vasúton, a légiközlekedésben is fontosnak nevezte az elektromos meghajtású járművek minél szélesebb elterjedését.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Csaknem üres a makronaptár, de érkezik némi adat a napokban

Csaknem üres a makronaptár a jövő héten, mindössze a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatának első becslése jelenik meg, valamint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató.
2021. 08. 15. 11:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A sikerágazat adhat pillért a tartós növekedéshez

Az utóbbi években kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó építőipar is megtorpant a járvány miatt, ám a szektor készen áll arra, hogy - hasonlóan a pandémia előtti évekhez - tempós növekedéssel segítse a magyar gazdaság fejlődését.
2021. 08. 14. 11:00
Megosztás:

Így készülnek a cégek a kis januárra

A nyári uborkaszezon végéhez érve a cégek év végi hajrát hirdetnek az utolsó negyedévre, ezért erősödő versenyre lehet számítani ősszel. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy fontos lefektetni a stratégiát és ennek mentén építeni a kommunikációt ebben az időszakban. Példaként említette, hogy ha valakinek nincs jelen a célközönsége egy adott közösségi felületen, akkor oda teljesen felesleges erőforrásokat csoportosítani. Megjegyezte, ilyenkor célszerű nagy hangsúlyt fektetni a már meglévő ügyfelekre, hiszen statisztikailag alátámasztott tény, hogy őket olcsóbb újabb vásárlásra ösztönözni.
2021. 08. 14. 05:00
Megosztás: