Putyin nem tekinti ellenségnek Amerikát

Oroszország nem tekinti ellenségének az Egyesült Államokat, és készen áll a kapcsolatok normalizálására - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, a közönség kérdéseire válaszolva, a "közvetlen vonal" elnevezésű éves interaktív televíziós fórumán.

Putyin nem tekinti ellenségnek Amerikát

 

Az orosz elnök az amerikai belpolitikai küzdelem kiéleződésével magyarázta az oroszellenes hangulat felmelegítését Washingtonban. Mint mondta, erre Moszkva nem tud hatást gyakorolni, de készen áll a konstruktív párbeszédre.
    Úgy vélekedett, hogy a két ország együtt tudna működni a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásában, beleértve az észak-koreai nukleáris és rakétaválság kezelését. A kooperáció potenciális területei között sorolta fel a szegénység és a klímaváltozás elleni harcot. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok "konstruktív szerepet játszhatna" az ukrajnai válság megoldásában.
    James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatójának kongresszusi tanúvallomását kommentálva Putyin megjegyezte, hogy a szövetségi rendőrség volt parancsnoka ezúttal sem mutatott be bizonyítékokat az állítólagos orosz hackertámadásokra vonatkozóan.
    Putyin furcsának nevezte, hogy Comey egy barátján keresztül kiszivárogtatta a sajtónak a Donald Trump elnökkel folytatott beszélgetéseinek tartalmát. Az orosz vezető a volt FBI-főnök cselekedetét az Oroszországba szökött amerikai informatikuséhoz, Edward Snowdenéhez hasonlította, aki a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) több ezer titkosított anyagát hozta nyilvánosságra.
    Putyin gunyorosan megjegyezte, hogy Moszkva, miként Snowdennek, Comeynak is kész politikai menedékjogot biztosítani. Megismételte, hogy Oroszország nem avatkozott bele az amerikai elnökválasztási küzdelembe.
    Szíriáról szólva elmondta, hogy Oroszország középtávon fel kívánja fejleszteni az ottani kormányerők erők harcképességét. Ez lehetővé tenné, hogy az orosz erőket a bázisaikra vonják vissza az arab országban, de az orosz légierő szükség esetén ekkor is támogatást nyújtana Damaszkusznak. Szavai szerint Moszkva célja az, hogy megkezdődjön a politikai rendezés folyamata, amelybe az összes érintett felet be kell vonni. Az orosz vezető elmondta, hogy az orosz hadiipari komplexum és a hadsereg hasznos tapasztalatokat szerzett Szíriában a legújabb fegyverek kipróbálásában.
    Hangsúlyozta, hogy a sarkvidéki régió egyre jelentősebb szerepet játszik az ország energiatermelésében, ezért ott Moszkva jelentős gazdasági és katonai befektetéseket fog eszközölni.
    A belpolitikát érintve kijelentette, hogy kész együttműködni minden olyan politikussal, aki javítani szeretne az emberek életén, ugyanakkor - anélkül hogy néven nevezte volna Alekszej Navalnijt, de nyilvánvaló utalással rá - elítélte azokat az ellenzéki vezetőket, akik "kihasználják" Oroszország gazdasági nehézségeit, ahelyett, hogy azokra megoldást javasolnának.
    A 64 éves államfő ezúttal sem árulta el, hogy kíván-e indulni a jövő évi elnökválasztáson. A kérdésre, hogy dolgozik-e már utódja felkészítésén, azt válaszolta, hogy vannak személyes preferenciái, ám a választók fogják eldönteni, hogy ki legyen Oroszország következő vezetője.
    A magánéletét érintő kérdésekre válaszolva kijelentette: szeretné, ha a sajtó békén hagyná a gyerekeit és az unokáit. Közölte, hogy a bulvársajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben mindkét lánya Moszkvában él. Annyit árult el róluk, hogy "tudományos területen és az oktatásban dolgoznak". Elmondta, hogy a második unokája nemrég született.
    Putyin támogatásáról biztosította a szentpétervári Szent Izsák-székesegyház visszaszolgáltatását az orosz ortodox egyháznak. Mint mondta, a katedrálisban eredetileg "a vallási érzelmek megsértésének céljából" létesítettek múzeumot. Kifejezte reményét, hogy sikerül majd megtalálni a kompromisszumot, amely kielégíti a székesegyházban működő múzeum igényeit is. Az elnök ugyancsak kedvezően nyilatkozott a Moszkvában az 1950-60-as években épült ötszintes panelházak lebontásáról és a lakók új otthonokba költöztetéséről rendelkező moszkvai városrendezési tervről.
    Vlagyimir Putyin 15. alkalommal tartott az állampolgári kérdéseket megválaszoló élő televíziós fórumot, amely ezúttal négyórás volt. A kérdések zöme gazdasági, infrastrukturális, szociális és környezetvédelmi problémákra vonatkozott.

Az orosz elnök az amerikai belpolitikai küzdelem kiéleződésével magyarázta az oroszellenes hangulat felmelegítését Washingtonban. Mint mondta, erre Moszkva nem tud hatást gyakorolni, de készen áll a konstruktív párbeszédre.   

Úgy vélekedett, hogy a két ország együtt tudna működni a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásában, beleértve az észak-koreai nukleáris és rakétaválság kezelését. A kooperáció potenciális területei között sorolta fel a szegénység és a klímaváltozás elleni harcot. Megjegyezte, hogy az Egyesült Államok "konstruktív szerepet játszhatna" az ukrajnai válság megoldásában.    James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatójának kongresszusi tanúvallomását kommentálva Putyin megjegyezte, hogy a szövetségi rendőrség volt parancsnoka ezúttal sem mutatott be bizonyítékokat az állítólagos orosz hackertámadásokra vonatkozóan.   

Putyin furcsának nevezte, hogy Comey egy barátján keresztül kiszivárogtatta a sajtónak a Donald Trump elnökkel folytatott beszélgetéseinek tartalmát. Az orosz vezető a volt FBI-főnök cselekedetét az Oroszországba szökött amerikai informatikuséhoz, Edward Snowdenéhez hasonlította, aki a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) több ezer titkosított anyagát hozta nyilvánosságra.   

Putyin gunyorosan megjegyezte, hogy Moszkva, miként Snowdennek, Comeynak is kész politikai menedékjogot biztosítani. Megismételte, hogy Oroszország nem avatkozott bele az amerikai elnökválasztási küzdelembe.   

Szíriáról szólva elmondta, hogy Oroszország középtávon fel kívánja fejleszteni az ottani kormányerők erők harcképességét. Ez lehetővé tenné, hogy az orosz erőket a bázisaikra vonják vissza az arab országban, de az orosz légierő szükség esetén ekkor is támogatást nyújtana Damaszkusznak. Szavai szerint Moszkva célja az, hogy megkezdődjön a politikai rendezés folyamata, amelybe az összes érintett felet be kell vonni. Az orosz vezető elmondta, hogy az orosz hadiipari komplexum és a hadsereg hasznos tapasztalatokat szerzett Szíriában a legújabb fegyverek kipróbálásában.   

Hangsúlyozta, hogy a sarkvidéki régió egyre jelentősebb szerepet játszik az ország energiatermelésében, ezért ott Moszkva jelentős gazdasági és katonai befektetéseket fog eszközölni.   

A belpolitikát érintve kijelentette, hogy kész együttműködni minden olyan politikussal, aki javítani szeretne az emberek életén, ugyanakkor - anélkül hogy néven nevezte volna Alekszej Navalnijt, de nyilvánvaló utalással rá - elítélte azokat az ellenzéki vezetőket, akik "kihasználják" Oroszország gazdasági nehézségeit, ahelyett, hogy azokra megoldást javasolnának.   

A 64 éves államfő ezúttal sem árulta el, hogy kíván-e indulni a jövő évi elnökválasztáson. A kérdésre, hogy dolgozik-e már utódja felkészítésén, azt válaszolta, hogy vannak személyes preferenciái, ám a választók fogják eldönteni, hogy ki legyen Oroszország következő vezetője.   

A magánéletét érintő kérdésekre válaszolva kijelentette: szeretné, ha a sajtó békén hagyná a gyerekeit és az unokáit. Közölte, hogy a bulvársajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben mindkét lánya Moszkvában él. Annyit árult el róluk, hogy "tudományos területen és az oktatásban dolgoznak". Elmondta, hogy a második unokája nemrég született.   

Putyin támogatásáról biztosította a szentpétervári Szent Izsák-székesegyház visszaszolgáltatását az orosz ortodox egyháznak. Mint mondta, a katedrálisban eredetileg "a vallási érzelmek megsértésének céljából" létesítettek múzeumot. Kifejezte reményét, hogy sikerül majd megtalálni a kompromisszumot, amely kielégíti a székesegyházban működő múzeum igényeit is. Az elnök ugyancsak kedvezően nyilatkozott a Moszkvában az 1950-60-as években épült ötszintes panelházak lebontásáról és a lakók új otthonokba költöztetéséről rendelkező moszkvai városrendezési tervről.   

Vlagyimir Putyin 15. alkalommal tartott az állampolgári kérdéseket megválaszoló élő televíziós fórumot, amely ezúttal négyórás volt. A kérdések zöme gazdasági, infrastrukturális, szociális és környezetvédelmi problémákra vonatkozott.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: