Hírek > Esett a BUX a történelmi csúcs után >

Esett a BUX a történelmi csúcs után

2017.06.15 20:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 451,32 pontos, 1,25 százalékos csökkenéssel, 35 534,50 ponton zárt csütörtökön.
Esett a BUX a történelmi csúcs után

 

 A részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
    A szerdai történelmi csúcs után csütörtökön az európai részvényindexekkel együtt a BUX is esett, a nap végéig kitartott a negatív hangulat, a befektetők a profitrealizálás mellett döntöttek.
    A Mol árfolyama 335 forinttal, 1,52 százalékkal 21 700 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,61 százalékkal 9150 forintra esett, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,68 százalékkal 468 forintra gyengült, forgalma 613,3 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,76 százalékkal 7145 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
    A BUMIX 2400,63 ponton zárt csütörtökön, ez 44,56 pontos, 1,89 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
    A BÉT áruszekciójában csak a repce elszámolóára változott egy határidőre csütörtökön. A termény augusztusra 500 forinttal olcsóbb lett, így 100 500 forintba kerül tonnánként, szeptemberre maradt 107 000 forint az ára.  
    A takarmánykukorica ára júliusra változatlanul 44 000, szeptemberre 44 500, novemberre pedig 44 300 forint tonnánként.
    A napraforgómag jegyzése októberre 96 000 forint tonnánként.

A részvénypiac forgalma 15,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A szerdai történelmi csúcs után csütörtökön az európai részvényindexekkel együtt a BUX is esett, a nap végéig kitartott a negatív hangulat, a befektetők a profitrealizálás mellett döntöttek.
A Mol árfolyama 335 forinttal, 1,52 százalékkal 21 700 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.   

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,61 százalékkal 9150 forintra esett, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki.   

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,68 százalékkal 468 forintra gyengült, forgalma 613,3 millió forint volt.   

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,76 százalékkal 7145 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.   

A BUMIX 2400,63 ponton zárt csütörtökön, ez 44,56 pontos, 1,89 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.   

A BÉT áruszekciójában csak a repce elszámolóára változott egy határidőre csütörtökön. A termény augusztusra 500 forinttal olcsóbb lett, így 100 500 forintba kerül tonnánként, szeptemberre maradt 107 000 forint az ára.      A takarmánykukorica ára júliusra változatlanul 44 000, szeptemberre 44 500, novemberre pedig 44 300 forint tonnánként.   

A napraforgómag jegyzése októberre 96 000 forint tonnánként.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?



És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák