Hírek > Tüntettek a fővárosban >

Tüntettek a fővárosban

2017.06.19 02:00
A hatalom elleni civil összefogás megteremtése jegyében rendezett demonstrációt a Tettek ideje elnevezésű csoport vasárnap este a fővárosban a Március 15. téren.

A mintegy 300 résztvevő érdeklődése mellett megtartott tüntetésen Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke úgy fogalmazott, hogy egy erkölcsös embernek felelősséget kell vállalnia azért a társadalomért, amelyben él. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy nem tesznek eleget a civileket megbélyegző törvénynek és jogaikat akár bírósági úton is érvényesítik - tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy akár bíróságon is bebizonyítják, hogy miért jogellenes a nemzeti együttműködés rendszere, továbbra is segítséget nyújtnak a jogsértetteknek, sőt a háború és a terror elől menekülőknek is - mondta a jogvédő.
   
Vágó Gábor politológus-közgazdász úgy vélekedett, hogy a civileknek vissza kell venniük a 2008-as választásokig a közéletet, mert az nem jelent megoldást ha belépnek egy pártba. Ehelyett nem ideológiák, hanem célok mellett kell megszerveződnie a társadalomnak és mind a 106 egyéni választókörzetben esélyes, helyi civil jelöltet kell állítani - hangsúlyozta a szónok.
   
Varga Andrea védőnő arról beszélt, hogy szakszervezeti vezetőként az érdekvédelem volna a feladata, ám Magyarországon mára megszűnt a valódi érdekegyeztetés, sőt a nemzeti együttműködés rendszerében társadalmi egyeztetések sincsenek.
   
Tarnay Kristóf diákújságíró azt mondta, hogy egyre nagyobb a független sajtó felelősége a mindent elborító kormánypropaganda közepette.
   
A demonstráció végén a szervezők felszólították a résztvevőket, hogy helyben alakítsanak munkacsoportokat, olyan témák mentén, mint a civil politizálás, az érdekvédelem hatékony formái, vagy a nyilvánosság. Az így kialakuló véleményeket pedig közösen összegezzék.
   
A demonstráció résztvevői a tüntetés elején elénekelték a Himnuszt, illetve nemzeti színű és európai uniós zászlókat lobogtattak.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák