Brexit: A szegények járnak a legrosszabbul

A nemzetközi kereskedelem elé emelt akadályok aránytalanul nagy mértékben sújtják a társadalom legkevésbé tehetős tagjait, mivel inflációt gerjesztenek és szűkítik az érvényesülési lehetőségeket - közölte a brit jegybank kormányzója, Mark Carney, aki a londoni City polgármesterének kedden rendezett hagyományos éves bankettjén tartott előadást, és mondandója jelentős részében a brit EU-tagság megszűnésének várható következményeivel foglalkozott.

Brexit: A szegények járnak a legrosszabbul

Mark Carney egyenes utalást tett arra is, hogy nem látja elérkezettnek az időt a monetáris szigorításra. A Bank of England vezetője alig burkoltan hangot adott annak a véleményének, hogy nagyon kedvezőtlen hatásokkal járna a brit gazdaság 85 százalékát adó szolgáltatási szektorra, ha a kilépés után vámhatárok emelkednének Nagy-Britannia és az Európai Unió közé.
    
Kifejtette: csak a brit pénzügyi szolgáltatási ágazat egymillió alkalmazottat foglalkoztat, a hazai össztermék (GDP) 7 százalékát állítja elő, és a szektor által befizetett adó a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) éves költségvetésének csaknem kétharmadát fedezi.
    
A brit gazdaság egészének fizetésimérleg-egyenlege a GDP-érték 5 százalékának megfelelő mínuszban van, de a pénzügyi szolgáltatási szektor csak az EU-társállamokkal szemben 1,5 százalékos GDP-arányos kereskedelmi többletet termel - hangsúlyozta a Bank of England vezetője.
    
Hozzátette: a teljes brit szolgáltatási szektor többlete a világgazdaság egészével szemben 5 százalékos, és az ágazat a brit munkavállalók 85 százalékát foglalkoztatja.
    
Carney szerint ráadásul a pénzügyi szolgáltatások kereskedelmében az alacsonyabb importtartalom miatt kisebb változásokkal is nagyobb javulást lehet elérni az átfogó folyómérleg-egyenlegben, mint az áruforgalom változásaival. A brit pénzügyi szolgáltatások exportjának minden 10 milliárd fontos növekedése 9 milliárd fonttal, a személyautó-export ugyanilyen növekedése 5,5 milliárd fonttal csökkenti a külkereskedelmi hiányt - mondta a Bank of England kormányzója.
    
Carney szerint ezeket a realitásokat könnyű maguktól értetődőnek tekinteni, és ezért könnyű engedni a protekcionizmus csábításának is. A protekcionista hajlamok ismét erősödőben vannak a fejlett világban, de már az 1930-as években bebizonyosodott, hogy nem ez az út vezet a jólét felé - tette hozzá.
    
Carney a Bank of England monetáris politikájáról kijelentette: a fogyasztás és az üzleti bizalom "vegyes képet" mutat, a belföldi eredetű inflációs nyomás továbbra is gyenge, a bérnövekedés üteme pedig "egyenesen vérszegény". A brit jegybank vezetője közölte: mindezek alapján ő úgy gondolja, hogy nincs itt az ideje a monetáris politika kiigazításának, vagyis a kamatemelésnek.
    
E kijelentésére a font csaknem fél százalékkal gyengült a kedd délutáni londoni kereskedésben a dollárhoz képest.
    
A Bank of England a tavaly augusztusban végrehajtott negyed százalékpontos kamatcsökkentés óta 0,25 százalékos történelmi mélyponton tartja alapkamatát. Ugyanabban a hónapban 435 milliárd fontra (több mint 150 ezer milliárd forint) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot is meghirdetett befektetési besorolású vállalati kötvényekre.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: