MNB: újabb 200 milliárd forintos csökkentés

A várakozásoknak megfelelően, mai ülésén sem változtatott a kamatszinteken a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, így az alapkamat 0,90%, az egynapos betéti kamatszint -0,05%, míg az egynapos, illetve egyhetes jegybanki fedezett hitel kamatszintje 0,90% maradt. A nemrég megjelent közleményben lényeges változás, hogy az inflációs cél fenntartható elérésének várható idejét kitolták 2018 közepéről 2019 elejére. Ennek megfelelően a korábban vártnál hosszabb ideig fennmaradhat a jelenlegi, laza monetáris politika. Ennek forintgyengítő hatása lehet rövid távon.

 

A három hónapos jegybanki betétállomány maximális szintjét újabb 200 milliárd forinttal csökkentették, mely a harmadik negyedévre vonatkozóan 300 milliárd forint lesz. Az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzést 2,6%-ról 2,4%-ra csökkentették, míg jövőre 2,8%-os inflációt várnak. Az idei évre vonatkozó GDP növekedési előrejelzés nem változott (3,6%), míg jövőre 3,7%-os növekedésre számítanak. 
 
A három hónapos jegybanki betétállomány, és a jegybanki limit alakulása:

A három hónapos jegybanki betétállomány maximális szintjét újabb 200 milliárd forinttal csökkentették, mely a harmadik negyedévre vonatkozóan 300 milliárd forint lesz. Az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzést 2,6%-ról 2,4%-ra csökkentették, míg jövőre 2,8%-os inflációt várnak. Az idei évre vonatkozó GDP növekedési előrejelzés nem változott (3,6%), míg jövőre 3,7%-os növekedésre számítanak.  A három hónapos jegybanki betétállomány, és a jegybanki limit alakulása:

Forrás: Bloomberg, Equilor

 

 

A BUBOR referenciakamat szintje április közepén 0,15% közelébe süllyedt, azóta lényegében stagnál. A külföldiek kezében lévő állampapírok állományában fordulat látszik kibontakozni, némi emelkedést láthatunk, melynek oka a külföldiek vételi szándéka, valamint 2027/A, mint új kötvény megjelenése. Ez stabilabb államadósság-finanszírozást tesz lehetővé, hiszen a rövidebb futamidők refinanszírozási kockázatot hordoznak. A mai intézkedés újabb nyomás alá helyezheti a referenciakamat szintjét. 

Forrás: Bloomberg, Equilor

 

Június 14-én az amerikai jegybank a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre, és az idei évben még egy kamatemelésre számítanak a döntéshozók, melyre várakozásunk szerint szeptemberben, vagy decemberben kerülhet sor. A Fed nem aggódik az infláció megtorpanása miatt, és a korábban vártnál erőteljesebb gazdasági növekedésre számítanak. Az idei évben megkezdődhet a jegybanki mérleg leépítése is, a tervek szerint negyedévente 6 milliárd dollárral fogják csökkenteni a lejáró értékpapírok újrabefektetési volumenét. Eközben az Európai Központi Bank továbbra is kivár, a június elején tartott ülés közleményében csak egy nagyon apró módosítást hajtottak végre (kikerült a jelenleginél alacsonyabb kamatszint lehetősége), azonban a változásnak a sajtótájékoztatón el is vette az élét Mario Draghi (elmondta, hogy amennyiben a gazdasági folyamatok esetleg indokolnák, nem zárható ki kamatvágás). Mivel a korábban vártnál is alacsonyabb inflációt vár az EKB a következő években, hosszú ideig laza monetáris politikát tarthat fenn az európai jegybank. Így a Magyar Nemzeti Bank is időhöz jut, hiszen elsősorban az EKB intézkedéseit kell követnie, a Fed kamatemelés eddig sem okozott érdemi forintgyengülést, és várhatóan ezután sem fog, mivel az európai eszközvásárlási program kellő likviditást biztosít a piacon. 

 

 

Az alábbi grafikonon látható az Egyesült Államok, az eurózóna, és Magyarország alapkamatának alakulása 2012. január 1-től:

Forrás: Bloomberg, Equilor

 

 

A forint árfolyamában továbbra sem várható nagyobb, trendszerű elmozdulás, az euróval szemben a 303-318-as, szélesebb sávban mozoghat a jegyzés. Nem számítunk arra, hogy a sáv alja, a 303-as támasz szignifikánsan letörésre kerülne, így annak közelében kedvező hozam/kockázatú long (tehát a forint gyengülésére játszó) pozíció nyitására adódhat lehetőség a következő hetekben. Magyarország stabil fundamentumai, illetve a beáramló uniós források erősítik a forintot, azonban a jegybank lépéseivel (többek között a betéti eszköz mennyiségi korlátozásával) a bankrendszer forint likviditása emelkedik, ami a rövid lejáratú kötvényhozamok leszorítását, és a forint árfolyamának gyengülését okozhatja, ezt támogatják a swap aukciók is. 




Forrás: Equilor Trader, Equilor Elemzés


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Az MFB 3,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el az első fél évben

Az MFB 3,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén az első fél évben szemben a tavalyi első fél évi 0,78 milliárddal - tette közzé a pénzintézet a nemzetközi számviteli standardok szerinti nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásait a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
2021. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.
2021. 08. 15. 19:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

Kinevezésre kerültek a Magyar Bankholding leányvállalati integrációjának vezetői

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban fogadta el a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport bankjainak egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Az alapvető célok között kiemelt stratégiai területként került meghatározásra a bankok leányvállalatainak integrációra történő felkészítése, aminek meghatározó eleme a kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkező felső vezetők kiválasztása. Dr. Mészáros Beatrix a Magyar Bankholding leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a szervezethez, míg a neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével zajló kiválasztási folyamat eredményeként Vály Judit a lízing üzletág, Kovács Ildikó és Benczédi Balázs pedig az alapkezelési üzletág felső vezetőiként végzik munkájukat.
2021. 08. 14. 09:00
Megosztás:

Felfelé módosította gazdasági prognózisát a cseh bankszövetség

Felfelé módosította gazdasági előrejelzését a cseh bankszövetség (CBA). A CBA új, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az idén a cseh gazdaság 3,4 százalékos növekedést ér el, míg a májusi prognózisban csak 3,3 százalékkal számolt.
2021. 08. 13. 05:00
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Folytatódhat a hitelállomány és a profit növekedése

Az első fél év eredményei alapján az egész évben hasonló ütemben folytatódhat a profitabilitás és a hitelezés bővülése az OTP csoport minden cégénél - mondta csütörtökön Bencsik László, vezérigazgató-helyettes a bank második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
2021. 08. 12. 22:00
Megosztás:

A vártnál jobb lett az OTP adózás utáni eredménye

Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet, 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál.
2021. 08. 12. 11:00
Megosztás:

Dinamikus növekedés egyedi hatásokkal az Erste Banknál

Az Erste Bank 31,8 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első félévet. A működési bevételek 24,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának eredményét, míg a költségek ettől jóval elmaradó mértékben, 5,1 százalékkal emelkedtek. A hitelezés bővülése lassult tavalyhoz képest, a lakossági ügyfélvagyon ugyanakkor 19 százalékkal nőtt egy év alatt.
2021. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint hétfő reggel a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon a péntek esti szintekkel összevetve.
2021. 08. 09. 08:00
Megosztás:

Az MNB bírságot szabott ki a Gránit Bankra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen mintegy 58 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél tapasztalt hiányosságok miatt - tájékoztatta a jegybank az MTI-t pénteken.
2021. 08. 06. 21:00
Megosztás: