Előnyös Magyarország számára az együttműködés Angolával

Magyarország számára rendkívül előnyös gazdasági szempontból, hogy egy olyan erős gazdasággal rendelkező afrikai országgal működhet együtt, mint Angola - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, miután tárgyalt Georges Rebelo Pinto Chikotival, az Angolai Köztársaság külügyminiszterével.

Előnyös Magyarország számára az együttműködés Angolával

 

Szijjártó Péter a találkozó után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a világ fejlett és gazdag felének figyelme egyre inkább Afrika felé irányul, mivel ez a legdinamikusabban fejlődő kontinens, amelynek gazdasági jelentőségén túl - a migrációs helyzet miatt - a biztonsági szerepe is egyre inkább nő. 
    Kiemelte, hogy Angola az egyik legerősebb és legdinamikusabban fejlődő gazdaságú afrikai ország, amely a kontinensen a legnagyobb olajkitermelő és a világ hatodik legnagyobb gyémántkitermelője. 
    Mint mondta, a korábbi olajalapú gazdaság diverzifikálása megnyitja a magyar vállalatok szerepvállalásának lehetőségét az angolai gazdaság modernizálásában. Elsősorban az energiaellátás modernizálásában tud Magyarország szerepet vállalni, valamint az ország élelmiszer-importigényének kielégítésében - tette hozzá. 
    Szijjártó Péter felidézte: nemrég újranyitották Luandában a magyar nagykövetséget. 
    A találkozót követő sajtótájékoztatón a két ország kormánya közötti gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodást írtak alá. Emellett az Eximbanknál 95 millió dolláros hitelkeretet nyitottak, amely a magyar-angolai gazdasági együttműködést hivatott szolgálni. 
    A miniszter elmondta: két, az energetika területén dolgozó világvállalat - amelyek Magyarországon komoly termelőkapacitással rendelkeznek - összesen 400 millió dollár értékben tárgyal Angolával turbinák és transzformátorok szállításáról. Ezeket az eszközöket Magyarországon kívánják legyártani, ehhez az Eximbank a hitelt biztosítja, így magyarországi gyártással szállíthatják ki az angolai energiapiacot modernizáló eszközöket. 
    Szijjártó Péter közölte: a magyar élelmiszeripari technológiák és termékek exportját is megindítják, valamint 20 ösztöndíjas helyet ajánlottak fel magyar egyetemeken, a hallgatók szeptemberben érkeznek Magyarországra. 
    A miniszter kitért arra, hogy a tárgyaláson szóba került a biztonsági helyzet is. Ezzel kapcsolatban kifejtette: Afrika az egyik kiindulópontja a migrációnak, ezért arra van szükség, hogy a kontinensen olyan erős és dinamikusan fejlődő, felelősen gondolkodó országok legyenek, mint Angola, ahol az ország gazdasági fejlettsége miatt nem indulnak Európába bevándorlók. 
    Abban kell segíteni az afrikai országokat, hogy gazdasági fejlődésük jó pályára álljon - szögezte le, hozzátéve, Magyarország nagy hangsúlyt kíván helyezni az afrikai gazdasági együttműködésre. Megjegyezte: Afrikában 1,2 milliárd ember él, és világosan látszik, csak úgy lehet megelőzni, hogy Afrika egy nagy migrációs nyomás kiindulópontja legyen, ha fejlesztik a gazdaságot, hogy ne legyen érdemes eljönni onnan. 
    "Éppen ezért a rendkívül képmutató és politikailag kétségtelenül hiperkorrekt európai bevándorlási politika helyett arra van szükség, hogy a bevándorlási válságot ott kezeljük, ahol kiindul, vagy kiindulhat" - szögezte le. 
    Georges Rebelo Pinto Chikoti arról beszélt, örül, hogy Magyarország és Angola felélesztette a két ország közötti korábbi barátságot. Kiemelte: az országnak nagy szüksége van a turbinákra, mert duzzasztógátakat építenek az elektromos áram biztosítása érdekében. Az ország a következő három évben 7,1 megawattos áramfejlesztést szeretne végrehajtani. 
    Elmondta azt is, a tervek szerint Szijjártó Péter októberben látogatást tesz az afrikai országban, és kifejezte reményét, hogy az aláírt együttműködési megállapodás alapján szorosabbra fűzhető a két ország együttműködése. 
    A miniszter szólt arról is, hogy jó benyomást tett rá, ahogyan Magyarország megszervezte a védelmét a migrációval szemben. Jelezte: az afrikai kontinensnek is szembe kell néznie a migráció és terrorizmus problémájával, és szükséges az országok együttműködése a világ biztonságosabbá tétele és a terrorizmus visszaszorítása érdekében. 
    A két miniszter szólt a biztonsági együttműködés lehetőségéről is, Szijjártó Péter ennek kapcsán egy kérdésre válaszolva elmondta: több mint száz tiszt és tiszthelyettes végzett az 1980-as években magyarországi katonai iskolákban, ez jó alap az együttműködés kiterjesztése. Mint mondta, tulajdonképpen az Európai Unió és Angola együttműködésében gondolkodnak, és úgy vélik, az EU-nak "honorálnia kell" azon az afrikai országok teljesítményét, amelyek hozzájárulnak a kontinensről induló migrációs nyomás csökkentéséhez. 
    Ezért amennyiben Angola stabilitásához, határainak védelméhez szükség van segítségre, úgy Magyarország a szószólója lesz az EU-ban annak, hogy ezt a segítséget kapja meg - mondta a magyar diplomácia vezetője.

Szijjártó Péter a találkozó után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a világ fejlett és gazdag felének figyelme egyre inkább Afrika felé irányul, mivel ez a legdinamikusabban fejlődő kontinens, amelynek gazdasági jelentőségén túl - a migrációs helyzet miatt - a biztonsági szerepe is egyre inkább nő.    

Kiemelte, hogy Angola az egyik legerősebb és legdinamikusabban fejlődő gazdaságú afrikai ország, amely a kontinensen a legnagyobb olajkitermelő és a világ hatodik legnagyobb gyémántkitermelője.     Mint mondta, a korábbi olajalapú gazdaság diverzifikálása megnyitja a magyar vállalatok szerepvállalásának lehetőségét az angolai gazdaság modernizálásában. Elsősorban az energiaellátás modernizálásában tud Magyarország szerepet vállalni, valamint az ország élelmiszer-importigényének kielégítésében - tette hozzá.     Szijjártó Péter felidézte: nemrég újranyitották Luandában a magyar nagykövetséget.    

A találkozót követő sajtótájékoztatón a két ország kormánya közötti gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodást írtak alá. Emellett az Eximbanknál 95 millió dolláros hitelkeretet nyitottak, amely a magyar-angolai gazdasági együttműködést hivatott szolgálni.    

A miniszter elmondta: két, az energetika területén dolgozó világvállalat - amelyek Magyarországon komoly termelőkapacitással rendelkeznek - összesen 400 millió dollár értékben tárgyal Angolával turbinák és transzformátorok szállításáról. Ezeket az eszközöket Magyarországon kívánják legyártani, ehhez az Eximbank a hitelt biztosítja, így magyarországi gyártással szállíthatják ki az angolai energiapiacot modernizáló eszközöket.    

Szijjártó Péter közölte: a magyar élelmiszeripari technológiák és termékek exportját is megindítják, valamint 20 ösztöndíjas helyet ajánlottak fel magyar egyetemeken, a hallgatók szeptemberben érkeznek Magyarországra.    

A miniszter kitért arra, hogy a tárgyaláson szóba került a biztonsági helyzet is. Ezzel kapcsolatban kifejtette: Afrika az egyik kiindulópontja a migrációnak, ezért arra van szükség, hogy a kontinensen olyan erős és dinamikusan fejlődő, felelősen gondolkodó országok legyenek, mint Angola, ahol az ország gazdasági fejlettsége miatt nem indulnak Európába bevándorlók.    

Abban kell segíteni az afrikai országokat, hogy gazdasági fejlődésük jó pályára álljon - szögezte le, hozzátéve, Magyarország nagy hangsúlyt kíván helyezni az afrikai gazdasági együttműködésre. Megjegyezte: Afrikában 1,2 milliárd ember él, és világosan látszik, csak úgy lehet megelőzni, hogy Afrika egy nagy migrációs nyomás kiindulópontja legyen, ha fejlesztik a gazdaságot, hogy ne legyen érdemes eljönni onnan.    

"Éppen ezért a rendkívül képmutató és politikailag kétségtelenül hiperkorrekt európai bevándorlási politika helyett arra van szükség, hogy a bevándorlási válságot ott kezeljük, ahol kiindul, vagy kiindulhat" - szögezte le.    

Georges Rebelo Pinto Chikoti arról beszélt, örül, hogy Magyarország és Angola felélesztette a két ország közötti korábbi barátságot. Kiemelte: az országnak nagy szüksége van a turbinákra, mert duzzasztógátakat építenek az elektromos áram biztosítása érdekében. Az ország a következő három évben 7,1 megawattos áramfejlesztést szeretne végrehajtani.    

Elmondta azt is, a tervek szerint Szijjártó Péter októberben látogatást tesz az afrikai országban, és kifejezte reményét, hogy az aláírt együttműködési megállapodás alapján szorosabbra fűzhető a két ország együttműködése.    

A miniszter szólt arról is, hogy jó benyomást tett rá, ahogyan Magyarország megszervezte a védelmét a migrációval szemben. Jelezte: az afrikai kontinensnek is szembe kell néznie a migráció és terrorizmus problémájával, és szükséges az országok együttműködése a világ biztonságosabbá tétele és a terrorizmus visszaszorítása érdekében.    

A két miniszter szólt a biztonsági együttműködés lehetőségéről is, Szijjártó Péter ennek kapcsán egy kérdésre válaszolva elmondta: több mint száz tiszt és tiszthelyettes végzett az 1980-as években magyarországi katonai iskolákban, ez jó alap az együttműködés kiterjesztése. Mint mondta, tulajdonképpen az Európai Unió és Angola együttműködésében gondolkodnak, és úgy vélik, az EU-nak "honorálnia kell" azon az afrikai országok teljesítményét, amelyek hozzájárulnak a kontinensről induló migrációs nyomás csökkentéséhez.    

Ezért amennyiben Angola stabilitásához, határainak védelméhez szükség van segítségre, úgy Magyarország a szószólója lesz az EU-ban annak, hogy ezt a segítséget kapja meg - mondta a magyar diplomácia vezetője.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: