A legtöbb menedékkérő Németországba megy

Továbbra is több menedékkérő érkezik Németországba, mint az európai migrációs válság két fő "frontállamába", Olaszországba és Görögországba, és a német hatóságoknak mindkét országgal nehezen megy az együttműködés - írta szerdán a Die Welt című német lap.

A legtöbb menedékkérő Németországba megy

 

A német szövetségi belügyminisztérium adatai szerint az idén május végéig 77 148 ember lépett be Németországba menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint pedig az idén június közepéig Olaszországba mintegy 65 000, Görögországba pedig 8000 menedékkérő lépett be.
    Németországra így továbbra is nagyobb nyomás nehezedik, mint Olaszországra és Görögországra, ahol a legtöbben elérik az Európai Unió területét, holott a dublini - európai uniós - menekültügyi szabályok szerint a menedékjogi kérelmet abban a tagországban kell elbírálni, ahol a kérelmező belépett az EU-ba.
    A szabályok alapján a menedékkérőket vissza lehet küldeni a kérelem elbírálására illetékes tagállamba, de a Die Welt adatai szerint Olaszországgal és Görögországgal is nehézkes az együttműködés. A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) az idei első negyedévben 6743 menedékkérő visszafogadását kérte Olaszországtól, de csak 371 embert sikerült visszajuttatni.
    A belügyminisztérium szerint a jelentős eltérés egy sor okra vezethető vissza, például arra, hogy sokan bírósághoz fordulnak a visszaküldést elrendelő hatósági határozat miatt, amelyet a jogerős döntésig nem lehet végrehajtani. Egyes esetekben a bíróság meg is semmisíti a határozatot. További gond, hogy sok menedékkérő eltűnik a hatóságok elől, hogy megakadályozza a határozat végrehajtását, és ha ezzel sikerül 18 hónapig még Németországban maradniuk, akkor az illetékesség automatikusan átszáll Németországra.
    Görögországgal kapcsolatban még nehezebb a helyzet. Az uniós tagállamok a görög menekültügyi rendszer súlyos hiányosságai miatt - az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy ítélete alapján - 2011-ben felfüggesztették a menedékkérők átadását Görögországnak, de tavaly decemberben az Európai Bizottság a hiányosságok megszüntetését célzó erőfeszítésekre hivatkozva javasolta a tagállamoknak, hogy az idén március közepétől kezdjék újra alkalmazni a visszaküldésre vonatkozó dublini szabályokat. 
    Azonban a brüsszeli bizottság azt is javasolta, hogy minden egyes esetben kérjenek a görög hatóságoktól biztosítékot arra, hogy a visszaküldendő menedékkérővel az uniós elvárásoknak megfelelően járnak el. 
    Németország is megpróbált visszatérni a 2011 előtti gyakorlathoz, de nem járt sikerrel; a Die Welt beszámolója szerint eddig 50 menedékkérő átadását kezdeményezték, de a görög illetékesek nem küldték meg az elvárások teljesítését biztosító hivatalos dokumentumot, így mind az ötven ember Németországban maradt.

A német szövetségi belügyminisztérium adatai szerint az idén május végéig 77 148 ember lépett be Németországba menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint pedig az idén június közepéig Olaszországba mintegy 65 000, Görögországba pedig 8000 menedékkérő lépett be.    Németországra így továbbra is nagyobb nyomás nehezedik, mint Olaszországra és Görögországra, ahol a legtöbben elérik az Európai Unió területét, holott a dublini - európai uniós - menekültügyi szabályok szerint a menedékjogi kérelmet abban a tagországban kell elbírálni, ahol a kérelmező belépett az EU-ba.   

A szabályok alapján a menedékkérőket vissza lehet küldeni a kérelem elbírálására illetékes tagállamba, de a Die Welt adatai szerint Olaszországgal és Görögországgal is nehézkes az együttműködés. A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) az idei első negyedévben 6743 menedékkérő visszafogadását kérte Olaszországtól, de csak 371 embert sikerült visszajuttatni.   

A belügyminisztérium szerint a jelentős eltérés egy sor okra vezethető vissza, például arra, hogy sokan bírósághoz fordulnak a visszaküldést elrendelő hatósági határozat miatt, amelyet a jogerős döntésig nem lehet végrehajtani. Egyes esetekben a bíróság meg is semmisíti a határozatot. További gond, hogy sok menedékkérő eltűnik a hatóságok elől, hogy megakadályozza a határozat végrehajtását, és ha ezzel sikerül 18 hónapig még Németországban maradniuk, akkor az illetékesség automatikusan átszáll Németországra.   

Görögországgal kapcsolatban még nehezebb a helyzet. Az uniós tagállamok a görög menekültügyi rendszer súlyos hiányosságai miatt - az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy ítélete alapján - 2011-ben felfüggesztették a menedékkérők átadását Görögországnak, de tavaly decemberben az Európai Bizottság a hiányosságok megszüntetését célzó erőfeszítésekre hivatkozva javasolta a tagállamoknak, hogy az idén március közepétől kezdjék újra alkalmazni a visszaküldésre vonatkozó dublini szabályokat.     Azonban a brüsszeli bizottság azt is javasolta, hogy minden egyes esetben kérjenek a görög hatóságoktól biztosítékot arra, hogy a visszaküldendő menedékkérővel az uniós elvárásoknak megfelelően járnak el.    

Németország is megpróbált visszatérni a 2011 előtti gyakorlathoz, de nem járt sikerrel; a Die Welt beszámolója szerint eddig 50 menedékkérő átadását kezdeményezték, de a görög illetékesek nem küldték meg az elvárások teljesítését biztosító hivatalos dokumentumot, így mind az ötven ember Németországban maradt.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: