A hackertámadás átterjedt Nyugat-Európára és Indiára is

Az Oroszországot és Ukrajnát sújtó keddi hackertámadások átterjedtek Nyugat-Európára, sőt Indiára is. Egyelőre nem világos, hogy ugyanaz a zsarolóvírus áll-e a világszerte jelentkező támadások mögött.

A hackertámadás átterjedt Nyugat-Európára és Indiára is

 

A svájci számítástechnológiai hatóság (MELANI) szerint a Petya néven ismert zsarolóvírus főként Oroszországban, Ukrajnában, Nagy-Britanniában és Indiában okoz fennakadásokat. A MELANI email-üzenetben közölte, hogy az elektronikus kártevő a Windows operációs rendszerek egyik kommunikációs protokolljának, az SMB-nek (Server Message Block) a sebezhetőségét használja ki. Egyelőre nem tudni arról, hogy svájci vállalatokat is ért volna a mostani hackertámadási hullám.
    Időközben azonban Hollandiából és Norvégiából is jelentettek hackertámadásokat.
    Hollandiában a dán Moller-Maersk szállítmányozási és olajipari cég tulajdonában álló APM Terminals 17 szállítmányozási konténer terminálja ellen jelentettek masszív hackertámadást, míg Norvégiában egy közelebbről meg nem nevezett nemzetközi vállalat szerverei váltak elérhetetlenné a zsarolóvírus miatt, amely csak váltságdíj fizetése ellenében oldja fel a kiberbünőzők által zárolt rendszereket. Az RTV Rijnmond holland televízió közölte: az APM Terminals két rotterdami terminálját érte támadás, valamint további tizenötöt világszerte. A Rijnmond képet is közölt az egyik érintett számítógép képernyőjéről megjelent üzenetről, amelyben kiberbűnözők - a májusban mintegy 150 országon söpört végig WannaCry zsarolóvírushoz hasonlóan - 300 dollárt (85 ezer forintot) követelnek a felhasználóktól a fájlok visszaállításáért cserébe.
    "Ha látod ezt az üzenetet, a fájljaid többé nem elérhetőek, mivel titkosították azokat. Talán éppen a fájljaid helyreállításán gondolkodsz, de ne is vesztegesd az időd. Senki sem tudja helyreállítani azokat a kódolási szolgáltatásunk nélkül" - olvasható az ukrajnai 24-es csatorna hírtelevízión közzétett üzenet szövegében.
    A WPP brit reklámóriás és a francia Saint-Gobain építőanyag gyártó vállalat is hackertámadásokat jelentett.
    Német cégeket is érintett a rohamosan terjedő kibertámadási hullám - közölte a német szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI), arra sürgetve az érintett vállalatokat, hogy jelentsék ezeket az eseteket és semmiképpen se fizessenek váltságdíjat. A BSI nem tette közzé a szóban forgó vállalatok listáját, viszont a Deutsche Post logisztikai cég korábban bejelentette, hogy rendszereit Ukrajnában támadás érte. 
    Arne Schoenbohm, a BSI elnöke elmondta: az előzetes információk a Petya nevű zsarolóvírusra utalnak, amely a Windows operációs rendszerek ugyanazon biztonsági réseit használja ki, mint korábban a WannaCry. Hozzátette: a Microsoft szoftverfejlesztő vállalat által kiadott javítások sok esetben megelőzhették volna a számítógépes rendszerek fertőzését, dacára annak, hogy a Petya ezeket is megtámadta.
    Szandzsai Bahl, egy újdelhi székhelyű informatikai biztonsággal foglalkozó vállalat szóvivője szerint a helyi hatóságok - a svájci jelentéssel ellentétben - egyelőre nem kaptak értesüléseket kibertámadásokról. Megkeresett indiai cégek azt állították, hogy rendszereikbe nem történt illetéktelen behatolás. 
    A romániai Bitdefender kiberbiztonsági cég közölte, hogy jelenleg világszerte egy masszív zsarolóvírusos támadás van folyamatban. A vállalat szerint a vírus szinte mindenben azonos a GoldenEye kártevő programmal, amely az elmúlt hónapokban tűnt fel az interneten. Romániában intézmények és vállalatok számítógépes hálózatait támadta meg a GoldenEye-nak nevezett kártevő.
    Kedden masszív hackertámadásról számolt be a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty. A Rosznyefty és a tulajdonában lévő Basnyefty olajtársaság honlapja sem volt elérhető.
    Oroszországban a Mars, a Nivea, a TESA és a Mondelez International cégek is hasonló behatolást jelentettek.
    Ukrajnában pedig számos vállalatot és mintegy 30 pénzintézetet, köztük a magyar OTP ottani leánybankját valamint a Boriszpil nemzetközi repülőtér rendszerét is megtámadta a Petya néven ismert zsarolóvírus.
    Olekszandr Turcsinov, az államfő alá rendelt, befolyásos ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács vezetője kijelentette, hogy a vírus előzetes vizsgálatai alapján Oroszország áll a kibertámadás mögött. Elmondta, hogy azok az állami intézmények, amelyek megfogadták a kiberbiztonsággal foglalkozó állami koordinációs központ ajánlását, és biztonságos hozzáférési csomópontot telepítettek a rendszerükbe, ellenálltak a vírusfertőzésnek.
    Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök Facebook-oldalán meggyőződését fejezte ki, hogy az eddig példa nélküli méretű hackertámadást rövid időn belül elhárítják Ukrajnában, az elkövetőket pedig felderítik.

A svájci számítástechnológiai hatóság (MELANI) szerint a Petya néven ismert zsarolóvírus főként Oroszországban, Ukrajnában, Nagy-Britanniában és Indiában okoz fennakadásokat. A MELANI email-üzenetben közölte, hogy az elektronikus kártevő a Windows operációs rendszerek egyik kommunikációs protokolljának, az SMB-nek (Server Message Block) a sebezhetőségét használja ki. Egyelőre nem tudni arról, hogy svájci vállalatokat is ért volna a mostani hackertámadási hullám.   

Időközben azonban Hollandiából és Norvégiából is jelentettek hackertámadásokat.   

Hollandiában a dán Moller-Maersk szállítmányozási és olajipari cég tulajdonában álló APM Terminals 17 szállítmányozási konténer terminálja ellen jelentettek masszív hackertámadást, míg Norvégiában egy közelebbről meg nem nevezett nemzetközi vállalat szerverei váltak elérhetetlenné a zsarolóvírus miatt, amely csak váltságdíj fizetése ellenében oldja fel a kiberbünőzők által zárolt rendszereket. Az RTV Rijnmond holland televízió közölte: az APM Terminals két rotterdami terminálját érte támadás, valamint további tizenötöt világszerte. A Rijnmond képet is közölt az egyik érintett számítógép képernyőjéről megjelent üzenetről, amelyben kiberbűnözők - a májusban mintegy 150 országon söpört végig WannaCry zsarolóvírushoz hasonlóan - 300 dollárt (85 ezer forintot) követelnek a felhasználóktól a fájlok visszaállításáért cserébe.   

"Ha látod ezt az üzenetet, a fájljaid többé nem elérhetőek, mivel titkosították azokat. Talán éppen a fájljaid helyreállításán gondolkodsz, de ne is vesztegesd az időd. Senki sem tudja helyreállítani azokat a kódolási szolgáltatásunk nélkül" - olvasható az ukrajnai 24-es csatorna hírtelevízión közzétett üzenet szövegében.   

A WPP brit reklámóriás és a francia Saint-Gobain építőanyag gyártó vállalat is hackertámadásokat jelentett.   

Német cégeket is érintett a rohamosan terjedő kibertámadási hullám - közölte a német szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI), arra sürgetve az érintett vállalatokat, hogy jelentsék ezeket az eseteket és semmiképpen se fizessenek váltságdíjat. A BSI nem tette közzé a szóban forgó vállalatok listáját, viszont a Deutsche Post logisztikai cég korábban bejelentette, hogy rendszereit Ukrajnában támadás érte.     Arne Schoenbohm, a BSI elnöke elmondta: az előzetes információk a Petya nevű zsarolóvírusra utalnak, amely a Windows operációs rendszerek ugyanazon biztonsági réseit használja ki, mint korábban a WannaCry. Hozzátette: a Microsoft szoftverfejlesztő vállalat által kiadott javítások sok esetben megelőzhették volna a számítógépes rendszerek fertőzését, dacára annak, hogy a Petya ezeket is megtámadta.   

Szandzsai Bahl, egy újdelhi székhelyű informatikai biztonsággal foglalkozó vállalat szóvivője szerint a helyi hatóságok - a svájci jelentéssel ellentétben - egyelőre nem kaptak értesüléseket kibertámadásokról. Megkeresett indiai cégek azt állították, hogy rendszereikbe nem történt illetéktelen behatolás.    

A romániai Bitdefender kiberbiztonsági cég közölte, hogy jelenleg világszerte egy masszív zsarolóvírusos támadás van folyamatban. A vállalat szerint a vírus szinte mindenben azonos a GoldenEye kártevő programmal, amely az elmúlt hónapokban tűnt fel az interneten. Romániában intézmények és vállalatok számítógépes hálózatait támadta meg a GoldenEye-nak nevezett kártevő.   

Kedden masszív hackertámadásról számolt be a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty. A Rosznyefty és a tulajdonában lévő Basnyefty olajtársaság honlapja sem volt elérhető.   

Oroszországban a Mars, a Nivea, a TESA és a Mondelez International cégek is hasonló behatolást jelentettek.   

Ukrajnában pedig számos vállalatot és mintegy 30 pénzintézetet, köztük a magyar OTP ottani leánybankját valamint a Boriszpil nemzetközi repülőtér rendszerét is megtámadta a Petya néven ismert zsarolóvírus.   

Olekszandr Turcsinov, az államfő alá rendelt, befolyásos ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács vezetője kijelentette, hogy a vírus előzetes vizsgálatai alapján Oroszország áll a kibertámadás mögött. Elmondta, hogy azok az állami intézmények, amelyek megfogadták a kiberbiztonsággal foglalkozó állami koordinációs központ ajánlását, és biztonságos hozzáférési csomópontot telepítettek a rendszerükbe, ellenálltak a vírusfertőzésnek.   

Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök Facebook-oldalán meggyőződését fejezte ki, hogy az eddig példa nélküli méretű hackertámadást rövid időn belül elhárítják Ukrajnában, az elkövetőket pedig felderítik.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: