Százszoros különbségek, kiélezettebb harc a lakáspiacon

● Az új lakások piacán utcahosszal vezet Győr-Moson-Sopron megye: 11 új lakás jutott 10 ezer lakosra, ami a 2,1 lakásos országos átlag ötszöröse. ● A megyék között százszoros különbség lehet: Győr-Moson-Sopronban 502 új lakás épült az idei első negyedévben, míg Nógrádban csak 4. ● Az ingatlan.com elemzése szerint egyre nagyobb a harc a frissen piacra kerülő használt lakásokért. ● Az érdeklődők száma országosan több mint 30 százalékkal nőtt, de a kínálat bővülése ezzel egyelőre nem tartott lépést.

Százszoros különbségek, kiélezettebb harc a lakáspiacon

Továbbra is óriási különbségek jellemzik az magyarországi lakáspiacot. Győr-Moson-Sopron megyében 11 új lakás jutott tízezer lakosra az első negyedévben, ez pedig messze a legjobb érték az összes megye és Budapest eredményeit nézve. Ez az országos 2,1 lakásos átlagnak az ötszöröse - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely lakáspiacon fennálló területi különbségeket, és a használt lakások iránti kereslet és kínálat alakulását ismerteti. Budapest a középmezőnyben kapott csak helyet az 1,2 lakással. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve elmondta, a megyék többségében fejlődés ment végbe. Budapest viszonylag gyenge eredménye pedig várhatóan átmeneti, mert a fővárosban sok új lakás épül, de ezek még nem készültek el, így a következő időszakban javul majd a fővárosi statisztika.

 

“Azt is látni kell, hogy több megyében a százalékos növekedés jelentős, de szám szerint kevés új lakás épült. Ilyen például Nógrád megye, ahol 1-ről 4-re nőtt az új lakások száma, ami 300 százalékos növekedésnek felel meg. A területi különbségeket az is mutatja, hogy Győr-Moson-Sopronban 502 lakás épült, ami több mint százszorosa a nógrádi lakásszámnak. Kiderül az adatokból az is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megyében az új lakásokat magánszemélyek építették, ez pedig arra utal, hogy a lakásfejlesztők nem látnak jó lehetőségeket ezekben a megyékben. Ugyanakkor Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna és Zala megyében nem csak hogy több új lakás épült, de a tavalyi első negyedévvel ellentétben már vállalkozások is adtak át új lakásokat.

 

Kiélezett harc, kiugró megyékkel


Az új lakások piacán látható élénkülés közvetett hatással van a használt lakások piacára, amelyen érdekes folyamatok láthatóak. Egyre erősödik a verseny a frissen eladósorba kerülő lakások iránt. Az idén országos szinten több mint 30 százalékkal nőtt a kereslet, de a kínálat ezzel a növekedéssel nem tartott lépést. Még látványosabb a kereslet alakulása az egy hirdetésre jutó érdeklődések számát nézve: Nógrád, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében ez a mutató 80 százalékkal nőtt, de Békésben is 70 százalék feletti volt az emelkedés.

 

Balogh László szerint a nagyobb verseny ebben az esetben nem azt jelenti, hogy elkapkodják az piacon megjelenő lakásokat, mint azt történt 2015 végén és 2016 elején.  “Sokkal inkább azt látjuk, hogy több kulcsfontosságú szempontnak kell megfelelnie a használt lakásoknak, hogy eladhatóak legyenek. Akkor lehet gyorsan túladni rajtuk, ha az eladási áruk, a minőségük és elhelyezkedésük összhangban vannak egymással. Ha ezekből valamelyik nem teljesül, akkor elhúzódhat egy-egy lakás értékesítése. A kínálatba frissen bekerülő lakások iránti éles versenyt fokozza az is, hogy időről időre megjelennek köztük alkalmi vételek, az alacsony ár pedig nagyon sok vásárlónak ellenállhatatlan vonzerőt jelent.” - tette hozzá a szakember. Az ingatlan.com elemzése kiemeli, hogy a használtlakás-piaci keresletnek többek között a kedvező hitellehetőségek és a lakosság pénzügyi mozgásterének bővülése is új lendületet adott. A piacra kerülő új lakások pedig nem csak a kínálatot és az ingatlanállomány minőségét frissítik fel a következő időszakban, de egy részük már néhány éven belül használt lakásként válik elérhetővé a vásárlók számára.


Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: