Trump ellen tüntettek több amerikai nagyvárosban

Több tucat amerikai nagyvárosban ezrek tüntettek vasárnap, követelve a törvényhozóktól, hogy kezdeményezzenek a kongresszusban Donald Trump elnök leváltását célzó alkotmányos vádeljárást (impeachment).

Trump ellen tüntettek több amerikai nagyvárosban

New Yorkban, Los Angelesben, New Orleansban, Seattle-ben, Philadelphiában, és még számos más - a CBS hírtelevízió szerint összesen 45 - nagyvárosban voltak Donald Trump leváltását követelő tüntetések. A szervezők szerint azért kell felelősségre vonni az elnököt, mert megsértette az alkotmányt és akadályozta az igazságszolgáltatást.
   
"Úgy gondoljuk, hogy Trump alkotmánysértéseket követett el, folyamatosan hazudott, csalt, és olyan törvényeket fogadtat el, amelyekből az ország kárára elsősorban ő húz hasznot és a milliárdos barátai" - közölték honlapjukon a szervezők.
   
Helyszíni beszámolók szerint voltak olyan kisebb megmozdulások is, amelyek résztvevői az elnök iránti rokonszenvüket fejezték ki.
    

Közben Donald Trump és az őt keményen bíráló CNN hírtelevízió közötti csörte újabb epizódja miatt hangos az amerikai média. Donald Trump Twitter-oldalára feltett egy 28 másodperces fabrikált videót, amelyen ő látható, amint egy pankrációs viadal közben, a szorítón kívül leüt, majd a földön ütlegel egy férfit, akinek feje ki van takarva a CNN logójával. Rövid idő alatt ez lett a folyton twitterező amerikai elnök eddigi egyik legnézettebb bejegyzése.
   
A CNN a videóra reagálva azt írta közleményében: "szomorú az a nap, amikor az Egyesült Államok elnöke a riporterek elleni erőszakra buzdít". A CNN szerint az elnök helyettes szóvivője, Sarah Huckabee Sanders nyilvánvalóan hazudott a minap, amikor azt mondta, hogy az elnök soha semmilyen formában és módon nem buzdított erőszakra.
   
"Ahelyett, hogy készülne a külföldi útjára, első találkozójára Vlagyimir Putyinnal, foglalkozna Észak-Koreával és dolgozna az egészségbiztosítási törvényen, a hivatali méltóságán mélyen aluli, gyerekes dolgokra ragadtatja magát" - írta a CNN.
   
Más újságírói szervezetek és sajtóorgánumok, illetve ismert demokrata párti vezetők is elítélték a felvételt.
   
A CBS úgy tudja, hogy a "megbütykölt" felvétel eredetije 2007-ben készült, amikor Trump részt vett egy pankrációs meccsen.  
   
Trump a felvétellel nyilvánvalóan azon akart élcelődni, hogy a minap távoznia kellett a CNN-től három oknyomozó újságírónak, mert - mint az amerikai hírtelevízió állította - nem kellően alátámasztott, orosz vonatkozású riportot készítettek. A CNN visszavonta a riportot, amely Trump egyik munkatársa, Anthony Scaramucci és egy orosz bankár közötti állítólagos egyeztetésről szólt.
    

Trump már az elnöksége előtt is többször összezördült több amerikai hírtelevízióval, többször is számon kérte az ABC, az NBC és a CBS televíziókon, valamint a The New York Times és a The Washington Post című lapokon a róla szóló "hamis híreket".

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: