Jelentősen nőtt a 100 legnagyobb vállalat piaci tőkeértéke

A 100 legnagyobb vállalat piaci tőkeértéke jelentős mértékben, 1 861 milliárd dollárral nőtt, ami 2016. március 31-hez képest 12%-os növekedést jelent a PwC Global Top 100 rangsora alapján. Ez a növekedés nemcsak megfordította a 2016-os csökkenést, hanem az eddig mért legnagyobb mértékű.

A növekedés csaknem 70%-a az amerikai cégeknek tulajdonítható, köszönhetően az elnökválasztás előtti és utáni kedvező gazdasági feltételeknek. Európának sikerült megfékeznie a piaci tőkeérték két éve tartó csökkenését, részesedése azonban továbbra is arányosan csökkent.


Piaci kapitalizáció (milliárd USD) és a vállalatok száma országonként/régiónként:

 

 

 



A Top 100-as rangsorban szereplő vállalatok több mint fele (55) immár harmadik éve amerikai kézben van, ami a teljes piaci kapitalizáció 63%-át teszi ki. Idén (abszolút értelemben) a legjobban az Apple teljesített: tőkeértéke 2016-hoz képest 149 milliárd dollárral nőtt, ami több mint 25%-os növekedést jelent. Az Apple-t szorosan követte az Amazon, amely piaci kapitalizációját 2017-ben több mint 50%-kal növelte. Az amerikai növekedés motorjai voltak továbbá a Facebook, a Bank of America, valamint a JPMorgan Chase.


Az Apple már hatodik éve tartja vezető pozícióját: idén ismét egyértelműen megelőzte a második helyen lévő Alphabet vállalatot, a tavalyi 86 milliárdról 175 milliárd dollárra növelve, azaz megduplázva a köztük lévő értékelési különbséget. Az Alphabet 2016 februárjában egy rövid időre átvette a vezetést az Apple-től. Ez különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy az Apple a 2016-os naptári évben több készpénzt fizetett ki a részvényeseinek, továbbá 29 milliárd dollárt juttatott a befektetőknek osztalék és részvény-visszavásárlás formájában (a 2015-ös naptári évben ez az összeg 42 milliárd dollár volt). Az Alphabet 2016-ban csak 4 milliárd dollárt osztott vissza.


A technológiai cégek már második éve előzik meg a pénzügyi cégeket a rangsorban, ami az előbbiek tartós népszerűségét mutatja. A világranglista első három helyezettje továbbra is technológiai vállalat: az Apple, az Alphabet, illetve a Microsoft, majd őket szorosan követi a hatodik helyen a Facebook. Ezek az óriáscégek páratlan globális jelenlétük révén mindannyiunk életére hatással vannak, hiszen megváltoztatták az emberek közötti kommunikáció, interakció módját.


Az európai vállalatok a mai napig nem lábaltak ki teljesen a pénzügyi válságból, és az elmúlt évtizedben jelentős volatilitással kellett számolniuk. A rangsorban szereplő vállalatok közül csak 22 európai (ez a 2009-es évhez képest kilenccel, 2008-hoz képest 19-cel kevesebb), és ez a teljes piaci kapitalizáció mindössze 17%-át teszi ki (ami 2008-ban még 36% volt). Míg Európának sikerült megfékeznie a további csökkenést, vállalatainak értéke a 2013-2015 és a 2010-2011 közötti szintek alatt marad.


Kína/Hongkong 11 vállalattal szerepel a Top 100-as listán (ez 2016-hoz képest nem változott), amelyek teljes piaci kapitalizációja 14%-kal nőtt az előző évhez képest, miután a helyi piacok 2016-ban valamelyest magukhoz tértek. Idén a Tencent volt a legjobban teljesítő kínai vállalat, miután értéke 2016 óta 42%-kal, 272 milliárd dollárra növekedett. A Tencent és az Alibaba jelenleg a rangsor 11. és 12. helyén állnak, közel ahhoz, hogy bekerüljenek a globális Top 10 közé.

 


A Top 100-ban lévő vállalatok száma:


 

„A legnagyobb amerikai vállalatok és a világ többi része közötti különbség tovább nő. Az amerikai vállalatok kihasználják globális jelenlétüket, pénzügyi erejüket és innovációs képességüket, éles ellentétben az egyesült királyságbeli és az európai vállalatokkal, amelyek a rangsorban egyre hátrébb kerülnek. Némi stagnálást követően a kínai vállalatok jól teljesítenek, és két kínai vállalat, a Tencent és az Alibaba jövőre bekerülhet a Top 10-be” - mondja Polacsek Csaba, a PwC Magyarország cégtársa.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás: