Július második hetéig be kell adatni az első bárányhimlő oltást

Évente 35-40 ezer gyerek kapja el a bárányhimlőt Magyarországon, amely az esetek egy részében súlyos szövődményekkel és kórházi kezeléssel jár együtt. Az óvodában, iskolában gyakran járványszerűen végigsöprő betegség kizárólag védőoltással előzhető meg. A hatékony védelemhez két oltásra van szükség, legalább 4 hét különbséggel, ezért a szeptemberben közösségbe kerülő gyermekeknek július közepéig célszerű beadatni az elsőt. Nem csak a kicsikre kell azonban figyelni: a felnőttkori bárányhimlő gyakran súlyosabb lefolyású és a szövődmények előfordulásának kockázata is nagyobb.

Július második hetéig be kell adatni az első bárányhimlő oltást

Nyáron, a tanítási szünet alatt kevesen gondolnak azokra a fertőző betegségekre, amelyek az óvodai, iskolai közösségben könnyen terjednek és időről-időre járványszerűen söpörnek végig a gyerekek között. Tipikusan ilyen a varicella vírus okozta – rendkívül ragályos – bárányhimlő, amely cseppfertőzéssel terjed, és átviteléhez testi kontaktus sem szükséges. A vírus a hétköznapi használati tárgyakon, ruházaton is életképes, sőt az is elég, ha 20-30 percig közös helyiségben vagyunk a fertőző beteggel, hiszen belélegzés útján is terjed.


A bárányhimlő ellen sokáig nem lehetett védekezni, ráadásul – a felnőttkori szövődmények magasabb aránya miatt – a szülőknek a védőoltás megjelenése előtt azt tanácsolták, hogy a bárányhimlőn jobb gyermekkorban átesni. Ma már tudjuk, hogy a hazánkban évente átlagosan 35-40 ezer gyermeket érintő betegség nem mindig veszélytelen, de védőoltással hatékonyan megelőzhető.


„Az az optimális, ha a kisgyermekek tervezetten a közösségbe kerülés előtt, 15 és 18 hónapos korban kapják meg a bárányhimlő elleni védőoltást az egyéb kötelező oltások mellett. Ha idősebb testvér is van a családban, akár korábbi időpontban is oltható a baba” –
 mondta elDr. Kulcsár Andrea, infektológus főorvos, gyermekgyógyász, védőoltási szaktanácsadó.


Minden egyéb esetben a második adagot 6 héttel az első adag beadása után célszerű beadni, de a két dózis beadása között legkevesebb 4 hétnek el kell telnie.

Praktikusan tehát a szeptemberi óvoda- és iskolakezdés előtt július második hetéig célszerű beadatni az első oltást, majd augusztusban a másodikat is.


„Mivel a második adag beadása után 10-14 nappal alakul ki a védettség, nem érdemes halogatni az oltási sor elkezdését! Ha július közepéig megkapja a gyermek az első védőoltást, majd augusztus 20-a előtt a másodikat is, akkor ősszel úgy mehet óvodába, iskolába, hogy védett a bárányhimlő ellen” – 
mutatott rá Dr. Kulcsár Andrea.


Hozzátette: a varicella vírus elsősorban a 2-8 éves gyerekeket fertőzi meg – világszerte a bárányhimlős betegek 90%-a 15 évesnél fiatalabb gyermek.[11] A betegség többnyire enyhe lefolyású, ám a statisztikák azt mutatják, hogy az orvoshoz forduló betegek 2-6%-ánál különböző szövődmények lépnek fel. A leggyakoribb ilyen a bőr, illetve a lágyrészek bakteriális felülfertőződése, mely akár véráramfertőzéshez is vezethet, de ezen kívül tüdőgyulladást, neurológiai elváltozásokat, agyvelőgyulladást is okozhat.


Szövődmények gyakrabban kísérik a fertőzést újszülöttek, felnőttek, várandós nők és immunhiányos betegek esetében, de szakemberek hangsúlyozzák, hogy a legtöbb, szövődményekkel kórházba kerülő gyermek korábban teljesen egészséges volt.

A bárányhimlő ritkán ugyan, de halált is okozhat: a kórházba kerülő betegek között Európa országaiban 0,01% - 5,4% között mozog a halálozási ráta. A kockázat azonban az életkor növekedésével drámaian megugrik, ugyanis a 15 évnél idősebb betegek között 16-30-szorosára nő a halálozás kockázata, az 1-4 éves kor közötti gyerekekhez képest. Az Európai Járványügyi Hivatal adatai szerint a bárányhimlő következményei miatt életüket vesztő betegek többsége korábban ugyancsak egészséges volt.


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos adatai szerint a világon évente 4,2 millió szövődményes bárányhimlő-fertőzésből 4200 eset végződik a beteg halálával, ezért a WHO vakcinációs ajánlásában is szerepel a bárányhimlő elleni védőoltás.


Azokban az országokban
, ahol a kormányzat – a WHO ajánlását megfogadva – bevezette a vakcinát a védőoltási programba, átlagosan legalább 88%-kal csökkent a bárányhimlős megbetegedések száma, illetve a szövődményes esetek és a kórházi ápolásra szoruló fertőzöttek száma is.Meggyőzőek a német adatok is: miután 13 évvel ezelőtt a németek úgy döntöttek, hogy az állami védőoltási rendbe emelik a varicella vírus elleni vakcinát, a bárányhimlős esetek száma 90%-kal, a szövődményes esetek előfordulása pedig 81%-kal csökkent, minden életkori csoportban.


Mindezt egyre több uniós tagállam ismeri fel:
 Németország, Ausztria, Ciprus, Luxemburg, Lettország, Görögország, illetve Spanyolország számos régiója után legutóbb Olaszországban került be a vakcina az állami oltási programba.
Hazánkban egyelőre önkormányzati szintű támogatott oltási programok zajlanak, a nemzeti védőoltási rendbe egyelőre nem került be, de már hazánkban is felmerült ennek a lehetősége.


Kétszer ad, aki gyorsan ad


A magas hatékonyságú védelemhez két adag védőoltás kell
: a vakcináció tapasztalatait nyomon követő kutatók megállapították, hogy már az első dózis is hatékonyan előzi meg a szövődményes eseteket, de a védőoltás második adagja  még tovább növelte a védelem eredményességét, ezzel csökkentve az úgynevezett áttöréses – enyhe lefolyású, de fertőző – esetek előfordulásának arányát.


A közösségbe kerülő gyermekek mellett a bárányhimlő a várandós nőkre, a többgyermekes családokra és a fertőzésen eddig még át nem esett felnőttekre is veszélyes.
A felnőttkori bárányhimlő ráadásul rendszerint súlyosabb lefolyású és ezért a szövődmények előfordulásának kockázata is nagyobb.


 „Ezért hangsúlyozzuk, hogy a védőoltás különösen ajánlott a betegségen át nem esett, terhesség előtt álló fiatal nők számára”
 – fogalmazott dr. Kulcsár Andrea. Ez annál is inkább fontos, mert a terhesség időszaka alatt a védőoltás beadása ellenjavallt, a tervezett gyermekvállalást pedig a WHO által ajánlott protokoll alapján az oltás beadása után 4 héttel el kell halasztani.

A gyermekgyógyász szakember szerint a bárányhimlő fokozottan veszélyes a többgyermekes családokra, ahol a betegség sokszor járványszerűen söpör végig. A praxistapasztalatok azt mutatják, hogy a még otthon lévő kisebb testvérek betegsége jóval több és erőteljesebb kiütéssel jár, súlyosabb lefolyású és hosszabb ideig tart, mint a közösségben lévő első gyermek megbetegedése. A beoltott gyermekek tehát kisebb testvéreiket, társaikat is védik az oviban, suliban.

Kapcsolódó kalkulátorok:

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?

Termálfürdő, gyógyvíz kalkulátor - melyik fürdő gyógyít meg?

Gyomorsav, reflux kalkulátor - nagy a baj?

Milyen bajra milyen gyógynövény a jó?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: