Hírek > Kisebb emelkedésre számíthatunk a Budapesti Értéktőzsdén >

Kisebb emelkedésre számíthatunk a Budapesti Értéktőzsdén

2017.07.10 09:00
Alacsony forgalom mellett kisebb emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.
Kisebb emelkedésre számíthatunk a Budapesti Értéktőzsdén

Móró Tamás az MTI-nek elmondta: inkább pozitív a nemzetközi hangulat, ennek a magyar tőzsdére is hatása lehet. A szakértő szerint ugyanakkor nem lesz nagy elmozdulás a hazai részvénypiacon, nem számít piacmozgató eseményekre a hét első kereskedési napján.
   
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,31 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 35 503,69 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 120 forinttal, 0,56 százalékkal 21 185 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 9505 forintot értek záráskor, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama szintén változatlan árfolyamon, 471 forinton zárt, forgalma 207,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 48 forinttal, 0,70 százalékkal 6796 forintra esett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?



És erről mit gondolsz?
A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.

Legfrissebb fórum témák