Hárommillióból vehet üdülőt ezeken a titkos helyeken

Akár már hárommillió forintért lehet üdülőt venni a Kőrösök és Tisza mentén. A víkendház befektetésnek sem utolsó, vannak olyan települések, ahol az ingatlanok ára egyetlen év alatt a duplájára emelkedtek. A versenybe már a külföldiek: szerbek, románok, ukránok és oroszok is beszállnak. A vevők számára a fürdőhely közelsége a leginkább meghatározó – derül ki az OTP Ingatlanpont elemzéséből.

Hárommillióból vehet üdülőt ezeken a titkos helyeken

Idén reneszánszukat élik az üdülőépítések, elsősorban a Tiszántúli területek törnek rohamosan előre. A magyarok új kedvencei a korábban is népszerű Hajdúszoboszló és Tisza-tó mellett a Kőrös-menti kisvárosok. Mivel a települések ingatlanárai messze elmaradnak a nagyvárosokétól, egyre növekszik irántuk az érdeklődés. Ráadásul még nem váltak túlzsúfolt turistaparadicsommá, egyelőre jobbára a hazai kikapcsolódni vágyók kedvelt célpontjai. A térség további előnye, hogy felfutóban van a fürdőzésen túl a horgászturizmus is, így még szélesebb körből érkezhetnek nyaralók. A Kőrösök mentén: Gyomaendrődön, Gyulán és Szanazug területén akár már hárommillió forintért lehet találni eladó nyaralót. Ennél drágábban, de még messze nem a nagytavakhoz mérhető áron, tízmillió forinttól kezdődően lehet üdülőingatlanhoz jutni Orosházán, Gyopárosfürdőn és Szarvas környékén. Akinek pedig nagyobb keret áll rendelkezésére, a Tisza-tó vidékén, ill. Hajdúszoboszlón találhat magának ideális házat, úgy 15 millió forinttól kezdődően. A nagytavak már más árkategória, ott még egy tizest hozzá kell adni ezekhez az árakhoz.
 
Kis üdülőtörténelem – Minden századik magyarra jut egy nyaraló
 
Az üdülők építési hulláma 1970-ben indult, a lendület bő három évtizedig, még a rendszerváltást követően is kitartott. Ez idő alatt összesen 93 741 üdülőingatlan épült országszerte (KSH). Az ezredfordulón már ezer alá bukott az évente épülő víkendházak száma, azóta is szinte töretlen a csökkenés. Az elmúlt másfél évtized alatt a korábbinak csupán tizede épült. A mélypont 2015 volt, amikor mindössze 282 üdülőt adtak át, ehhez képest markáns emelkedést jelent a 2016-ban épített 368 ingatlan. „A válság lenullázta az amúgy is gyengélkedő piacot. A kétezer-tízes évek elején kevés építkezési engedélyért folyamodtak a magyarok, így az évtized közepére is csekély számú üdülő épülhetett.” – kommentálta a jelenséget Nagy Péter, az OTP Ingatlanpont keleti régiójának vezetője.

 
Az OTP Ingatlanpont régióvezetőjének tapasztalata szerint az ingatlanvásárlásánál a legfőbb szempont a fürdőhely közelsége. Az óváros, vagy épp városcentrum elérhetősége csak másodlagos. Nagy Péter szerint a víkendházak hosszú távú befektetésnek is ideálisak, mert az érintett területeken folyamatosan nőnek az ingatlanárak. Ráadásul a szezonban folyamatosan kiadható az üdülő, és nem utolsó sorban a tulajdonos családnak is pihenési lehetőséget jelent. Minimális a fenntartása: évente ötven, nagyobb ingatlan esetén százezer forintot emészt fel a rezsi. Kiadás esetén természetesen növekszik, de a bevétel arányában még mindig jó üzletet jelent. Ugyanakkor az OTP Ingatlanpont adataiból az is kiderül: egyre több külföldi befektető vet szemet a kiaknázatlan lehetőségre. Míg a Kőrösöknél szerb és román nemzetiségű befektetők építenek elsősorban szezontól függetleníthető luxusnyaralókat; addig a drágább üdülőövezetekben az oroszok, illetve ukránok válogatnak a kínálatból.


Kapcsolódó kalkulátoraink:

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

Mennyi illetéket kell fizetni ingatlan vásárlásakor 2017-ben?

Hogyan jutok egyszer én is saját lakáshoz?

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor 2017-ben?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: